Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rió 2016

Horn Andrea (Rio de Janeiro) Sport

"Ki lehetett volna védekezni a támadóidőt, még a hátrányt is"

Voltak olyan hibák, amiket ki lehet javítani, és azért is fogunk nagyon keményen dolgozni, hogy a budapesti vb-re ezek ne forduljanak elő. Hogy biztosan tudjunk egy érmet szerezni, ne hajszálon múljon." Így értékelte az elveszett bronzmeccs után Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott eredményét.

hvg.hu Sport

Nem jött össze a bronz! Negyedik a magyar női vízilabda válogatott

Sajnos most sem jött össze, a negyedik olimpián veszítjük el az oroszokkal szemben a bronzmeccset. Továbbra is várni kell az első magyar női vízilabdaéremre az ötkarikás játékokon, miután nyolc évvel ezelőtt Pekingben, valamint legutóbb, Londonban is a negyedik helyen zárt a csapat

MTI Sport

Hosszú Katinka megszólalt az Amerikában elvesztett perével kapcsolatban

A többszörös olimpiai bajnok sajtóközleményben reagált arra, hogy egy arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította keresetüket, amelyet a Swimming World Magazine és Casey Barrett ellen adtak be, miután tavaly májusban doppingvádakat megfogalmazó rágalmazó cikket jelentettek meg a magyar úszónőről.

hvg.hu Sport

Zokogtunk az uszodában, de atlétikában még bízhatunk az éremben - olimpia ÉLŐ

Nem sikerült érmet szereznie a női vízilabda válogatottnak. Sikerült viszont a női kajak-négyesnek legjobb idővel a döntőbe jutniuk a mai előfutamban. Éjjel pedig Pars Krisztián lép dobókörbe a kalapácsvetés döntőjében. De lesz még öttusa is magyar érdekeltséggel. Kövesse velünk az olimpia pénteki eseményeit percről percre tudósításunkban!

Horn Andrea (Rio de Janeiro) Sport

Tusup: "A legfontosabb feladatom, hogy Katinka ne álljon a saját útjába"

Hosszú Katinka Londonban saját magát gáncsolta el, de még Rióból is éhesen fog távozni, mert utál veszíteni – mondja Shane Tusup, aki a medence szélén tombolva legalább akkora hírnevet szerzett Rióban, mint felesége. Az edző szerint az olimpián sikerre vitt módszerükből és az ősszel beindított úszóiskolájukból sok jó sülhet ki, és nem feltétlenül csak a sportban. Shane Tusup Rióban nyilatkozott terveiről.

hvg.hu Sport

Még Bolt sem tudta elhomályosítani Kozák Danuta történelmi sikerét

Usain Bolt behúzta a 200 métert is, így jó úton halad az újabb triplázás felé Rióban is, de magyar szempontból Kozák Danuta volt a nap hőse. Egyéniben fölényesen diadalmaskodott, ezzel ő vált minden idők legeredményesebb magyar kajakos olimpikonjává. Összefoglaló az olimpia 13. versenynapjáról.

hvg.hu Tech

Csúcsra pörögnek most a műholdak

Rekordnagyságú kapacitást biztosít az idei olimpiához a világ egyik legnagyobb műholdas szolgáltatójaként működő SES.

MTI / hvg.hu Sport

Asztalitenisz: az összes aranyérmet Kína vitte el

Miután a kínai együttes megvédte címét a férfi asztaliteniszezők csapatversenyében a riói olimpián, elmondható, hogy ebben a sportágban mindent megnyertek a kínaiak, amit lehetett

hvg.hu Sport

Taroltak a japánok női birkózásban

Mindhárom szerdai súlycsoportban japán aranyérem született a riói olimpia női birkózóversenyein.A legendás, tízszeres világbajnok Icso Kaori pedig sporttörténelmet írt azzal, hogy sorozatban negyedszer nyert ötkarikás aranyérmet.

hvg.hu Sport

„Van elég erő a csapatban a bronzéremre”

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem tört össze az együttes az amerikaiaktól elszenvedett elődöntős vereség után. Kasó Orsolya pedig azt mondta, éremért jöttünk, nem is megyünk haza nélküle.

hvg.hu Sport

Döntőbe juthat ma a női vízilabda-válogatott

A szerdai, tizenkettedik versenynapon 16 számban avatnak majd a bajnokot, de számunkra a legizgalmasabb pillanatokat, valószínűleg a vízilabda-válogatott elődöntője adja majd.

1 2 3 4 5 6 7
3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

A címlapról ajánljuk