Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tüntetők

hvg.hu Világ

A harmadik a konfliktusok napja volt Koppenhágában

A bizakodás és a lelkesedés két napja után a harmadik a konfliktusoké volt az ENSZ koppenhágai klímakonferenciáján. Szerdán egymásnak feszültek a gazdag ipari államok és a fejlődő országok, tüntetésre készülő civilek pedig erőszakos fellépéssel és konfliktuskereső magatartással vádolták meg a dán biztonsági erőket, és kerekedett egy diplomáciai konfliktus is.

MTI Világ

Ismét az ujgurok közé lőttek a kínai biztonsági erők

A kínai biztonsági erők lövésekkel állították meg a feléjük közeledő, fegyveres ujgur tömeget hétfőn Urumcsiban, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén - jelentették szemtanúk. Az incidensnek a BBC szerint két halálos áldozata volt.

MTI Világ

Sztrádablokkot építettek a tüntetők

Globalizációellenes fiatalok egy csoportja kedden rövid időre eltorlaszolta a Rómából L’Aquilába, a G8-as csúcsértekezlet helyszínére vezető autópálya feljáróját az olasz főváros határában.

MTI Világ

Több mint kétezer tüntető őrizetben Iránban

Több mint kétezer embert vettek őrizetbe és tartanak fogva, több százan pedig eltűntek az elnökválasztás után kirobbant heves tüntetések nyomán Iránban - közölte vasárnap a francia fővárosban az Emberi Jogok Ligája Nemzetközi Szövetségének (FIDH) illetékese.

MTI Világ

Obama ítélete és bűnbánó iráni tüntetők

Az iráni televízió kedden olyan személyeket mutatott be, akik az adásban azt vallották, hogy a nyugati propaganda megtévesztő hatására vettek részt az elmúlt napok tiltakozó megmozdulásaiban. Barack Obama amerikai elnök "erőteljesen elítélte" az iráni kormánynak a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépését.

MTI Itthon

Sólyomhoz indulnak a tüntetők, Wittner elsütött egy szójátékot

Nem sokkal kedden délután fél 6 előtt berekesztette Alkotmány utcai nagygyűlését a Civil Összefogás Fórum a fővárosban, a tömeg elindult a Köztársasági Elnöki Hivatal felé, az eredeti 5-6 ezer résztvevőből mindössze 1500-an maradtak a rendezvény helyszínén.

Itthon

Megsértődött a Gárda a Kossuth téren. Videó.

Üvöltöző tömeg, Budaházy György a rendőröket anyázza, majd a Magyar Gárdát. Majdnem kiveszik kezéből a mikrofont a csíkossálasok. A mérsékeltekből már nem kér a tömeg egy része. Más része csillapítaná a kedélyeket. Megosztó és megosztott erők vasárnap.

hvg.hu Itthon

Indulatok az utcán, új választást követeltek - videó

Nagyjából háromszázan jöttek össze szombat délután a Kossuth téren, hogy új választásokat követeljenek. Később az demonstrálók a Bazilika környékére vonultak át. Az indulatoktól sem mentes eseményeket a hvg.hu operatőre megörökítette.

Itthon

Szabad-e hangosan szidni Gyurcsány Ferencet?

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak civil jogvédő szervezetek a nemrég hatályba lépett közrendvédelmi csomag ügyében: az új szabályozásra alapozva ugyanis a rendőrök március 15-én akkor is közbeavatkoztak, amikor valaki hangosan kiabálva fejezte ki nemtetszését, vagy csak egy transzparenssel tiltakozott a kormány ellen. A jogvédők szerint ez nagyon nincs rendben.

1
5 6 7 8 9 10 11
Magyar Péter szerint Orbán rájuk fogja uszítani a rendőrséget, a NAV-ot és az ÁSZ-t is

Magyar Péter szerint Orbán rájuk fogja uszítani a rendőrséget, a NAV-ot és az ÁSZ-t is

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Bárki ingyen használhatja a Google újdonságát, ami több ezer állatfajt képes felismerni

Bárki ingyen használhatja a Google újdonságát, ami több ezer állatfajt képes felismerni

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Politico: Trumpék a régi, korrupt ukrán elittel tárgyalnak, miközben Zelenszkijen egyre nagyobb a nyomás

Politico: Trumpék a régi, korrupt ukrán elittel tárgyalnak, miközben Zelenszkijen egyre nagyobb a nyomás

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Így néz ki, ahogy a Charlie Hebdo szerint Trump öltözteti Zelenszkijt: „Jó lesz ez a hullazsák is”

Így néz ki, ahogy a Charlie Hebdo szerint Trump öltözteti Zelenszkijt: „Jó lesz ez a hullazsák is”

A címlapról ajánljuk