Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tanévkezdés

hvg.hu Itthon

Melyik iskolába menjen inkább helikopterrel?

Indul a tanév, a fővárosban pedig épp ősszel pörögnek fel az útfelújítások. A kampány idején nem árt kimondani, hogy ez mennyire bosszantja az embereket. Például azért, mert sokan nem érnek be időben a munkahelyükre, miután a gyereket elvitték az iskolába. Írja meg, ha érintett!

hvg.hu Plázs

Most megkapja a gyerekemet, harminc másikkal együtt

„Hódítsa meg a gyerekeket, kösse le a figyelmüket” – kéri a tanároktól a szülő. "Vegyük észre, közösen vagyunk felelősek a ránk bízott gyerekekért" – szólítja fel a szülőket a pedagógus. „Jó jegyeket szeretnék kapni, persze ehhez tanulni is kell” – írja a diák. Az iskolai szereplők elvárásai a tanév kezdetekor.

hvg.hu Plázs

5 tipp, hogyan hozza formába gyermekét a tanévkezdésre

A ráérős, lusta nyári napok után nehéz visszaszokni az iskolai ritmusba mind a szülő, mind a gyerek számára. Az egyik legsarkalatosabb pont az alvás, hiszen a vakáció alatti kései fekvéshez és keléshez képest a tanév már egészen más ritmust követel. Néhány időben elkezdett gyakorlattal azonban elkerülhetjük, hogy a család holtfáradtan kezdje a tanévet.

hvg.hu Kult

Éneklős, celebes, gengszteres – indul az őszi nézettségcsata

Öt tehetségkutató indul ősztől a magyar tévékben, köztük három vadonatúj formátum. De lesz zsarus dokureality, magyar ifjúsági sorozat, akcióvetélkedő, és egy retro dalos műsor is a csatornák terítékén. Megmutatjuk, milyen tévéműsorokból válogathat ősztől.

hvg.hu Itthon

A KLIK belenyúlt a balatonalmádi igazgatóválasztásba

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ eredménytelennek tekinti azt a pályázatot, amelynek eredményeképp új igazgató került volna a listázási ügyéről is elhíresült balatonalmádi kéttannyelvű gimnázium élére - írja a Nol.hu.

1 2 3 4 5
Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

A forint árfolyama ismét kétéves mélypontokat ostromol

A forint árfolyama ismét kétéves mélypontokat ostromol

A címlapról ajánljuk