Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#török határ

Lengyel Miklós Világ

Uniós pénzből épülhet fal a görög–török határon?

Athén intenzíven lobbizik ezért Brüsszelben. Korábban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elvetette ezt, de a tagállamok vezetőinek csúcsszervét vezető Charles Michel felkarolta a fal uniós finanszírozásának tervét.

MTI Világ

Katonákat vezényel Bulgária a török és a görög határra

Szeretnék visszatartani a délkeleti határokon keresztül illegálisan érkező menekülteket, az indoklás szerint ezért küld Bulgária háromszáz katonát törökországi és görögországi határaira – közölte csütörtökön a bolgár védelmi minisztérium.

Iliás-Nagy Katalin Nagyítás

Áttörték a török határt a szíriai menekültek

A szíriai kurd harcosok és az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei között, a török határhoz közeli Tal-Abjadban vívott harcok miatt néhány nap alatt csaknem 13 ezren menekültek Törökországba. Egy török illetékes az AFP francia hírügynökségnek múlt héten úgy nyilatkozott, hogy csak szerdán több mint 6600 szír menekültet fogadtak. Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes aznap este bejelentette, hogy az újabb menekültáradattal szembesülő Törökország helyenként lezárja a Szíriával közös határátkelőit, hogy elejét vegye egy humanitárius tragédiának. Kurtulmus egyúttal ostorozta az európai országokat, amelyeket azzal vádolt, hogy nem veszik ki a részüket megfelelő arányban a szíriai menekültek elhelyezéséből. A határon várakozó menekülteket a török katonák és határőrök vízágyúkkal és figyelmeztető lövésekkel próbálták visszatartani, vasárnap azonban a háborús övezetből szabadulni próbáló emberek áttörték a határ kerítését. Eddig több mint 1,8 millió szíriai és 200 ezer iraki állampolgár keresett menedéket Törökországban a szomszédos országokban dúló háborúk elől.

MTI Világ

Szíriai csempészekkel csapott össze a török hadsereg

Lövöldözés tört ki körülbelül ötszáz csempész és a török hadsereg őrjárata között, amikor a csempészek Szíria felől megpróbálták átlépni a török határt – jelentette csütörtökön a török hadsereg vezérkara.

MTI Világ

Megint átlőttek a török határon Szíriából

Ismét lövések értek egy törökországi menekülttábort Szíriából szerdára virradóan. Ezúttal géppisztolyból tüzeltek a táborra, amely szinte közvetlenül a határ mellett van - jelentette a török média.

Tévedésből deportálta a Trump-kormány, most egy demokrata szenátor próbálta hazavinni a börtönből

Tévedésből deportálta a Trump-kormány, most egy demokrata szenátor próbálta hazavinni a börtönből

Ivók, imák, ígéretek: mire vágyik valójában a magyar falu?

Ivók, imák, ígéretek: mire vágyik valójában a magyar falu?

Havas Henrik: „Ha Magyar Péter nyer, akkor disszidálok”

Havas Henrik: „Ha Magyar Péter nyer, akkor disszidálok”

Tordai: Hatvanpusztán Orbánék építkezésén kétszáz éves műemléket sikerült tönkrevágni

Tordai: Hatvanpusztán Orbánék építkezésén kétszáz éves műemléket sikerült tönkrevágni

„Repülni fogtok, kutyák! Meg fogtok dögleni” – robbantással fenyegetőzőtt egy tatai férfi

„Repülni fogtok, kutyák! Meg fogtok dögleni” – robbantással fenyegetőzőtt egy tatai férfi

Miért nem érdekli az Apple-t a TikTok, ha pénze bőven lenne rá?

Miért nem érdekli az Apple-t a TikTok, ha pénze bőven lenne rá?

Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle

Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

A címlapról ajánljuk