Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#választas 2014

Gomperz Tamás Vélemény

Csak a Fidesz ne!

Nem kell állandóan nyafogni, feladni, elbizonytalanítani. Erre mind ott van az ellenzék. Most az a feladat, hogy eláruljuk a helyes megfejtést. Szerzőnk el is árulja az övét.

Szlavkovits Rita Itthon

Milliárdos veszteségek a városi cégeknél - A nagy szegedi adósságjátszma

Bár az állam megszabadította adóssága jelentős részétől Szegedet, az önkormányzati cégek a működési bevételek és az állami támogatások drasztikus visszaesése mellett újabb veszteségeket termelnek. A városi hőszolgáltatót tavaly decemberben 510 millió forinttal kellett sürgősséggel megsegíteni, hogy legyen távfűtés a lakásokban. Szegeden csak a közműszolgáltatók zavartalan működéséhez a cégeknek valahogyan 2,6 milliárd forintos többletmegtakarítást kellene elérniük.

MTI Tech

Google-térképpel jelentkezik a Nemzeti Választási Iroda

Várhatóan Google alapú térképen jelenítik majd meg a szavazás napjára érvényes, 150 méteres területi határokat, amelyeken belül nem folytathatnak kampánytevékenységet a pártok vasárnap. A térképeket a szavazókörökben is kifüggesztik.

hvg.hu Itthon

Orbánnak szóltak, hogy szálljon ki a vonalból

"Ki vagy és mit szeretnél? Mert jó lenne, ha kiszállnál a vonalból!" - szóltak rá Orbán Viktorra, aki infantilisen (vagy nevezzük talán felszabadultnak) belehallózott a 4-es metró vezetőfülkéjében az első elé kerülő adóvevőbe. A jelenetet a Tv2 Naplójának riportja örökítette meg.

hvg.hu Itthon

El lehet menni: Bristolból nem fogják megdönteni Orbán Viktort

Megmozgatja-e a külföldre kiköltözött magyarokat a magyar parlamenti választás? Hajlandók-e akár száz kilométereket is utazni, hogy a magyar nagykövetségen leadhassák a szavazatukat? És ha ők is voksolhatnának levélben, mint a külhoni magyarok? A hvg.hu videós stábja Bristolban beszélgetett ott dolgozó magyarokkal.

MTI Itthon

Sok lehet az érvénytelen levélszavazat

A választók "nem elég gondosan" töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat.

hvg.hu Itthon

Leveszi a választási plakátokat oszlopairól az Elmű

Bár az Alkotmánybíróság és a Kúria döntése szerint a politikai plakátok kihelyezése elvileg lehetséges, az Elmű-Émász mégis leveszi a plakátokat, mert nem adtak tulajdonosi hozzájárulást azok kihelyezéséhez. Az Együtt-PM szerint a cég hibásan értelmezi a jogot és ezzel a lépéssel durván beleavatkoznak a választási kampányba.

hvg.hu Vélemény

Lemaradt az Orbán-beszédről? Sebaj!

Aki valamilyen okból kifolyólag lemaradt volna a szombati Orbán Viktor-beszédről, vagy nézte, de szeretné eltenni emlékbe, annak jó hír, hogy a két kormánypárti napilap, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is szó szerint közli a teljes beszédet. A dologból a Zuschlag-interjúval robbantó Századvég-tulajdonú Napi Gazdaság kimaradt.

hvg.hu Itthon

Bajnai: óriási bábjátékot játszik az országgal a Fidesz

Bajnai Gordon reméli, hogy a Seuso-kincs végül nem a felcsúti öregfiú-bajnokság vándorserlegeként hasznosul majd. A Kormányváltók listáján második helyre sorolt volt miniszterelnök úgy látja, hogy velük van az igazság, de itthon most korlátozottan működnek a demokratikus intézmények, így közvélemény-kutatások hatékonysága is korlátozott. Bajnai Gordon kitérő választ adott a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy menne-e később EP-képviselőnek Brüsszelbe, vagy lenne-e főpolgármester-jelölt.

MTI Itthon

Elkezdik felbontani a levélben szavazók borítékát

Eddig csaknem 30 ezer levélszavazatot adtak le magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok, ezeket ma kezdi el ellenőrizni a Nemzeti Választási Iroda, de csak a küldemények külső, választót azonosító részét bontják fel, a szavazatot tartalmazó borítékot majd a választás lezárultát követően bontják fel.

Kósa András Itthon

Öveket becsatolni: jön a kampány utolsó hete és talán egy-két botrány is

A Fidesz még előhúzhat botrányos ügyeket, de egy MSZP-s vezető szerint ez már nem oszt, nem szoroz, sőt a kampány utolsó hetében „igazából semmi sem”. A felmérések szerint 900 ezer embert ezekben a napokban még meg lehetne győzni az "átállásról", a pártok mégis inkább a saját tábor mozgósítására játszanak. A hétvégi mozgósítási főpróba után minden esetre a Fidesz és az Összefogás is jobbára elégedett lehet.

hvg.hu Itthon

"A sok megtaposott emberben bízom" – videó az ellenzéki nagygyűlésről

Hallotta már az új viccet arról, hogy meddig tart még az orbáni rezsim? Ennek a csattanóját is megtudhatja, ha végignézi az ellenzéki összefogás (avagy kormányváltók) vasárnapi nagygyűléséről készült videónkat, amelyben a demonstrálókkal beszélgettünk, és amelyből kiderül, hogy Orbánék darálójához képest az összefogás gyenge, de még így is a kisebbik rossz.

Tölgyessy Péter Vélemény

A konszolidálhatatlan teljhatalom

A 2014-es választások lehetséges következményeiről szól a rendszerváltás meghatározó személyiségének tanulmánya a hvg.hu-n.

MLF Itthon

Az MSZP győzött az utolsó időközi választáson

Minimális különbséggel tudott csak győzni a szocialisták jelöltje a hagyományosan balra szavazó Salgótarjánban. Szabó Csabát függetlenként indította a Fidesz, mégis begyűjtött 260 szavazatot, míg a baloldali összefogás politikusa, Fekete Tamás 279 vokssal győzött.

Lukács Andrea Kult

Itt a Párt, mi nézzük, és mind kevésbé bízunk bárkiben

Megnéztük a Krétakör A Párt című darabját, ami olyannyira aktuálpolitika, hogy a közönségnek egy héttel a választás előtt voksolnia kellett, többször is. A rendező, Schilling Árpád nagyon dühös az elmúlt 25 év korrupcióval átitatott pártjainak túlhatalmára, de az is kiderül, hogy mi (a nép, a közönség) sem bízunk már a fiatal generációban sem.

1
63 64 65 66 67
107
5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Lengyel vendégkommentár a Der Standardban: Putyin a tenyerét dörzsöli, mivel Németország követheti az osztrák példát

Lengyel vendégkommentár a Der Standardban: Putyin a tenyerét dörzsöli, mivel Németország követheti az osztrák példát

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

A címlapról ajánljuk