Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

A nemzedékek közötti kísértetjárás – Auschwitz és a soá öröksége
hvg360

A nemzedékek közötti kísértetjárás – Auschwitz és a soá öröksége

Auschwitz felszabadításának a 80. évfordulója talán az utolsó olyan alkalmak egyike, amikor a túlélőkkel együtt emlékezhet még a világ a holokauszt borzalmaira. Az akkori traumák azonban a következő generációknak is feladatot adnak. Nem csak az a fontos, hogy a háború hiteles krónikásait meghallgassuk, amíg még lehet, hanem az is, hogy megismerjük az utódokban tovább élő örökséget – legyen szó traumáról vagy megküzdésről. Két pszichológussal, Vajda Júliával és Szirtes Lilivel beszélgettünk a soá nemzedékeken átívelő hagyatékáról.

MTI Gasztro

Így készül a gigatorta Svájcban – fotók

A világ leghosszabbnak szánt krémtortáját készítik cukrászok Svájcban, Genfben. A gigantikus édességet 4207 kilósra és 1200 méter hosszúra tervezik, az eladásából befolyó pénzt pedig jótékony célra fordítják.

hvg.hu Gasztro

Ki lesz az Év Bortermelője az idén?

A Magyar Bor Akadémia 22. alkalommal adja át a hazai borászok legrégebbi és legrangosabb szakmai elismerését, az Év Bortermelője díjat. A jelölések összesítése után kiderült, kik a december 7-én átadásra kerülő díj legesélyesebb várományosai.

hvg.hu Kult

Pornóveszély a Starbucksban

Több konkurens céggel ellentétben a Starbucks a többszöri figyelmeztetés ellenére sem blokkolja a felnőtt tartalmakat az ingyenes wifit biztosító kávézóiban az Egyesült Királyság területén.

Gy.Zs. Gasztro

Tökéletes sült libacomb vasárnapra – recept

Csak az újszülött nem tudja, hogy aki ilyen tájt libát nem eszik, egész évben éhezik. Manapság előfordulhat a fordítottja. Egy libamenüre valót azért érdemes kikoplalni szegény, szerény Szent Márton tiszteletére, és a család örömére.

hvg.hu Gasztro

Hurkából és kolbászból lesz a kerítés a Millenárison

Negyedik alkalommal kerül sor a Kézműves Magyar Ízek Vásárára a Millenáris B épületében. A közelgő disznótoros szezonra való tekintettel idén november 16-18. között a rendezvényen kiemelt szerepet kap a hurka, a kolbász és az újbor.

T.S. Gasztro

Obama a mézest szereti

Nem kétséges, mivel ünnepel az újraválasztott amerikai elnök. Saját házi sörével koccint. Főzőmesterei közkívánatra el is árulták már, hogyan készül a Fehér Ház nem hivatalos itala.

Tóth Sándor Gasztro

Gasztromanga: képregény zabálók orgiája

Az élőlények feltrancsírozása most tilos volt, leszámítva a szusiszeletelést. Két világhírű séf és más főzőzsenik randevúja a vágóasztalnál, azaz: ínycsiklandó Manga Szalon Barcelonában.

MTI Gasztro

Németország egyre feljebb tör a Michelin-csillagok versenyében

Minden korábbinál magasabbra emelkedett Németországban a Michelin-csillagos éttermek száma - derül ki a németországi Michelin-étteremkalauz szerdán Berlinben bemutatott 2013-as kiadásából. A régmúltban még nem éppen a konyhaművészetéről híres ország megtartotta a Franciaország mögötti második helyet a lehető legtöbb csillaggal rendelkező vendéglők európai mezőnyében.

hvg.hu Gasztro

Támad a narancs bor

Biztos a narancsbőr kezelésére is jó, de mi pohárban vesszük magunkhoz a narancs bort november 17-én a természethű borok második mustráján a Gerbaud Házban. Ott leszünk, kóstolunk és jegyzetelünk.

T. S. Gasztro

Sütőbe gyömöszölte barátnőit az ínyenc zsaru?

A Sandy hurrikán elvette a kedvét az idén New York lakóinak a halloween partik rémisztő és szellemes gasztronómiai fogásaitól. Nem terelte el a figyelmet viszont az áldozata megsütéséről interneten levelező rendőrről.

Marton Éva Kult

"Annyira beleragadtam ebbe az országba" - interjú Somody Imrével

A pezsgőtablettával, a Pharmavittal robbant be a köztudatba. Épített lakótelepet, gyárakat. Tőzsdézett, amikor még kevesen. Eladott és visszavásárolt. Volt sikeres üzletember és sokat támadott szereplője a köz- és politikai életnek. Sok mindent nyert és veszített. Interjú Somody Imrével.

hvg.hu Gasztro

Ilyen a tökéletes forrócsoki

A forrócsokit mindenki szereti, de talán nem mindenki tudja elkészíteni. Pedig nem kell hozzá más, csak fűszer és lélek.

MTI Gasztro

Bizarr sütikiállítás: enne egy rothadó lábfejet? – fotók

Csonkolt lábfej, rothadó kéz, kitépett szív – bármennyire is furcsa, van, akinek a süteménykészítés jut eszébe ezekről a testrészekről. Londonban patológiai témájú süteménykiállítást rendeztek a St Bart's Patológiai Múzeumban, ahol férgek rágta tátongó sebeket, rothadó kezet és véres muffinokat majszolhattak el az érdeklődők. A tüdőráktól a pestisig az emberi test betegségeit is süteményformába öntötték az alkotók.

TA Gasztro

Itt a legjobb budapesti búvóhelyek listája

Dominóként tűnnek el a nyáron ragacsosra sörözött kiülős helyek asztalai a terekről, ezért muszáj lépnünk. Olyan kávézókat és teázókat kerestünk, ahol - ha kedvünk tartja - lejátszhatunk egy parti sakkot, meghallgathatunk egy jazz koncertet, vagy mondjuk leemelhetjük a polcról az Agyhalál című könyvet.

1
103 104 105 106 107
234
Sára Botond főispán szolgálatba helyezte magát, és figyelmeztette a közgyűlést, mi lenne jó Budapestnek a Mini-Dubaj-szavazásnál 

Sára Botond főispán szolgálatba helyezte magát, és figyelmeztette a közgyűlést, mi lenne jó Budapestnek a Mini-Dubaj-szavazásnál 

Bekeményít a Google: határozott nemet mond az európai tényellenőrzésre

Bekeményít a Google: határozott nemet mond az európai tényellenőrzésre

A CIA szerint „laborszökevény” a Covid-pandémiát okozó vírus

A CIA szerint „laborszökevény” a Covid-pandémiát okozó vírus

Érfestés helyett tévedésből egy tüdődaganatos beteg kezelését kapta meg egy férfi Szegeden

Érfestés helyett tévedésből egy tüdődaganatos beteg kezelését kapta meg egy férfi Szegeden

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Paul McCartney-t aggasztja, hogy a zenészek mennyire védtelenek a mesterséges intelligenciával szemben

Paul McCartney-t aggasztja, hogy a zenészek mennyire védtelenek a mesterséges intelligenciával szemben

Auschwitz és a túlélőket bénító lelki érzéstelenítés, ami miatt még kérdezni is nehéz

Auschwitz és a túlélőket bénító lelki érzéstelenítés, ami miatt még kérdezni is nehéz

“Mi magyarok vagyunk és nem hülyék” - mondta Szijjártó és vétóval fenyegette meg az ukránokat

“Mi magyarok vagyunk és nem hülyék” - mondta Szijjártó és vétóval fenyegette meg az ukránokat

Egyelőre Dél-Libanonban maradnak az izraeli katonák

Egyelőre Dél-Libanonban maradnak az izraeli katonák

A címlapról ajánljuk
Auschwitz 80