„Ha egy adott élőhelyről beszélünk, akkor ott a fajok száma fogja megmutatni azt, hogy az rendben van-e. Ha magas fajszámhoz magas egyedszám társul, akkor nyilvánvaló, hogy az egy jó hely” – monda Gyulai Iván ökológus, a biodiverzitás egyik legelismertebb hazai szakértője a zCast legutóbbi adásában.

Hogy pontosan mitől jó egy élőhely, azt a szakember szerint leginkább úgy lehet meghatározni, hogy mennyire áll közel az adott terület a saját potenciális vegetációjához, vagyis ahhoz, hogy „milyennek kellene lennie” az adott ökológiai paraméterek (talaj, hőmérséklet, éghajlat stb.) alapján.

Ennek alapján ha azt nézzük, hogy mennyit sikerült megtartani Magyarország úgynevezett természetes örökségéből, akkor Gyulai Iván szerint mindössze az ország két százalékról mondhatjuk el, hogy olyan, amilyennek lennie kellene. Ezen kívül még huszonegynéhány százalék nevezhető természetközeinek, az ország több mint kétharmada viszont

a biodiverzitás szempontjából egy sivatag.

És hogy mi ezzel a probléma túl azon, hogy mondjuk drasztikusan kevesebb lepkében gyönyörködhetünk a kertünkben, mint húsz évvel ezelőtt?

„A meggyengült ökoszisztéma visszahat az embernek a lehetőségeire, mert a fenntartatóságnak az lenne a lényege, hogy úgy használjuk a természetet, hogy az képes legyen megújulni. Mi azonban most túl vagyunk túl ezen a ponton. Azt kellene megérteni, hogy a biológiai sokféleség nem a házunk tetején kerepelő gólya, a szép gyurgyalag meg a teknősbéka, hanem egy olyan rendszer, ami szorosan kötődik az ember földi létéhez és lehetőségeihez, társadalmi és anyagi egzisztenciájához” – mondja Gyulai Iván. Úgy látja, a természetvédelem sokak szemében a kipusztulás szélén álló fajok megmentéséről szól, ám ahelyett, hogy lassan minden faj mellé odaállítunk egy természetvédőt, egy olyan rendszerben kellene élnünk, ami nem számolja fel a létalapjainkat.

A szúnyogirtás kapcsán például nem árt tudni, hogy száz érintett rovarból mindössze kettő szúnyog, ám a szúnyog, a tetű vagy a hangya, mivel sok van belőlük és a táplálékpiramis az alján helyezkednek el, már kívül esnek a természetvédelem horizontján, hiszen csak akkor kezdünk védeni valamit, amikor már ritkává tettük.

 „Amikor már majdnem kipusztítottuk, akkor rájövünk, hogy talán mégsem kéne elveszíteni. (….) A lényeg tehát az, hogy az embereknek nem úgy kéne nézni a természetre, hogy itt valami ritka vagy nem ritka, hasznos vagy nem hasznos , hanem úgy, ahogy ezt Herman Ottó annak idején nagyon szépen megfogalmazta, hogy

a természetben nincsen  hasznos madár vagy kártékony madár, hanem csak szükséges madár van.

A zCast korábbi adásából kiderül még többek között az is, hogy

• Ellensúlyozhatjuk-e az életmódunkkal a Föld túlnépesedését?
• Mit tehetnek a városiak a biodiverzitás megőrzéséért és helyreállításáért?
• Miért irányul sokkal nagyobb figyelem a klímaváltozásra, mint a biodiverzitásra?
• Hogyan alakítsunk ki biodiverzitás-barát kertet, ami akár a csigaproblémákra is megoldást jelenthet?

Kövesse és hallgassa meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: Spotify, Apple Podcasts, SoundCloud, YouTube

Vagy iratkozzon fel a zCast csatornájára itt: Spotify, Apple Podcasts

A zCast szerdán megjelenő legújabb részében egy ígéretes módszerről lesz szó a klímaszorongás és -válság kezelésére.