Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gy.Zs. Gasztro

Tökéletes spárgavariációk – recept

A spárga úgy, ahogy van, tökéletes találmánya a természetnek. Variálni persze nemcsak lehet, de érdemes is, mert az előételtől a desszertig bámulatos megjelenésekre képes a tányéron, miközben mit sem enged spárgaságából. Most még éppen derékon kaphatjuk.

MTI Itthon

Módosulna a bortörvény

Az Országgyűlés elé kerül a bortörvény módosítása, amely többek között lehetővé teszi, hogy a hegybírók dönthessenek a szőlőültetvények telepítéséről és kivágásáról - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn.

Ceglédi Zoltán Gasztro

A nemzet eledele, ahogy a tévében kifőzik

Unalomig ismert muffinreceptek, tündöklő bloggerek, alakuló gasztro-ellenforradalom. A menzateától a menzateáig. Mindez akár mindennap full HD-ben. Azt esszük, amit előttünk főznek?

MTI Gasztro

Tippek grillezéshez: amit érdemes elkerülni

Néhány egyszerű változtatással megoldható, hogy a nyári esték grillpartijain elkészített és elfogyasztott ételek kevesebb olyan anyagot tartalmazzanak, amelyekről már kiderült, hogy növelik a rák kialakulásának kockázatát – idézte a HealthDay című ismeretterjesztő portál egy amerikai szakértő tanácsait.

T. S. Gasztro

Jól megy az ivászat Ukrajnában

Mit isznak a stadionok felfokozott hangulatát kedvelő drukkerek? A meccs előtt és után mindent. Sőt, az Európa-bajnokság alatt az is iszik, aki máskor nem nagyon szokott. Egy kis sörözés is belefér az ukrán kormányfő PR-jába.

Tóth Sándor Gasztro

Mi a jó Esterházy-torta titka?

Grófok és hercegek. Szolgáltak, védtek, építettek, gyarapodtak, mecénáskodtak kivont karddal, kihegyezett tollal, nyitott bugyellárissal. Parádés névsor, fényes tettek a dinasztiaalapítóktól a mai napig. De egy gasztroturistát mi izgat a legjobban, amikor a nyomukban jár? Ami a tányérjára meg a poharába kerül.

hvg.hu Gasztro

Újra Pezsgő Világ a Gellérthegyen

A II. Pezsgő Világ - Pezsgő és Champagne Kóstoló fesztivált június 14-én rendezik meg a Gellérthegyi Búsuló Juhász étterem belső termeiben és teraszain.

MTI Gasztro

Magyar szokások: a húsok között ez viszi el a pálmát

A húsok közül a magyar háztartások legtöbbet csirkét és sertést vásárolnak: tavaly a lakosság a friss és tőkehúsra kiadott mintegy 230 milliárd forintjának 37 százalékát a csirke-, 46 százalékát pedig a sertéshús vásárlása adta - derül ki a GfK Hungária piackutató intézet felméréséből

Gy.Zs. Gasztro

Tökéletes epervariációk - recept

Nem tartják számon afrodiziákumként, de nekünk senki se mondja,hogy az eper nem vágykeltő gyümölcs. Ilyentájt kifejezetten vágyunk rá.

Marx testvérek Plázs

Igazi kakaós csigára vágyik? Itt találja

Alig kakaós? Nem elég édes? Pici? Nagy? A kakaóscsiga-teszten könnyű elbukni. Városnézés, csigatempóban, a rút kiscsigától a csigák balerinájáig.

hvg.hu Plázs

A Disney száműzi a gyorséttermi reklámokat

Ezentúl csak azok az élelmiszeripari cégek hirdethetnek a Walt Disney-nél, amelyek megfelelnek az általuk újonnan felállított szigorú táplálkozási sztenderdeknek - számolt be a New York Times.

Izsák Norbert Gasztro

HetedHétHatáron túl: megújul Tokaj-Hegyalja?

Mekkora hatása lesz az Alkonyi László és társai által megálmodott újfajta tokaji klasszifikációnak? Ezt is megpróbáltuk felmérni a múlt heti rendezvényen, ahol nem mellesleg 23 dűlő terméséből lehetett kortyolgatni.

1
116 117 118 119 120
234
Ma jön el az orosz gáz alkonya az EU-ban? Csak ha a magyar EU-biztos is úgy akarja

Ma jön el az orosz gáz alkonya az EU-ban? Csak ha a magyar EU-biztos is úgy akarja

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra a Ben Gurion repülőtér megtámadása miatt

Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra a Ben Gurion repülőtér megtámadása miatt

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

375 lóerővel debütált az első elektromos Jeep Compass

375 lóerővel debütált az első elektromos Jeep Compass

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Kikapcsolják a mobilszolgáltatást a Vatikánban a pápaválasztó konklávé idejére

Kikapcsolják a mobilszolgáltatást a Vatikánban a pápaválasztó konklávé idejére

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

A címlapról ajánljuk