
HVG
Ingatlan
Csaknem százmillióért adtak el egy budapesti panellakást
Felújított, erkélye is van, nem is kicsi, na meg a budai oldalon van.
A Fészekrakó program keretében az új lakáshoz államilag támogatott hitelre csak azok jogosultak, akik olyan építési vállalkozástól vagy vállalkozótól hoznak számlát, aki az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepel - tudatta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
A Kicstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén is kiállít a Cannes-i nemzetközi ingatlanfejlesztő szakvásáron, tíz állami ingatlant kínálnak a befektetőknek.
Többszöri fellebbezés után a múlt héten hivatalosan is a háza körüli kis telek tulajdonosa lett az albertfalvai Kőművestelep egyik lakója, aki építkező társaival együtt mindig is meg volt győződve róla, hogy azt az 1950-es években ingyenes örökhasználatra kapta. Csakhogy a hatóságok ezt ma nem így látják.
Gyorsan bővül a regisztrált építőipari vállalkozások APEH-nál vezetett listája, ami az adóhivatal internetes honlapján mindenki számára szabadon hozzáférhető.
A lakáspiac szereplői pesszimistán értékelik a 2004-es évet és nem derűlátók a 2005-ös esztendőt illetően sem. Ennek oka egyértelműen a kereslet visszaesése mellett még mindig bővülő kínálat és a lanyha piaci forgalom, azaz az egyensúlyát vesztett piac - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrisebb elemzéséből.
Nem lett áttekinthetőbb a lakáshitelek piaca azt követően sem, hogy január elsejétől a bankoknak kötelező feltüntetni a teljes hiteldíjmutatót (THM). Az új szabályok betartásának vizsgálatakor nyolc esetben fedezett fel hiányosságokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Európa éves építési összteljesítményének fele felújítás - állítják a BuildEcon szakértői. Sokan a "ne építsünk, hanem a meglévőt használjuk, alakítsuk korszerűre!" gondolatot hangoztatják, többnyire környezetrendezési okokból. Ezzel együtt az építési piac rövidtávú kilátásai inkább Európa keleti felén bíztatóak.
A Dunántúlon egyre kevesebb külföldi akar lakóingatlant vásárolni, néhány településen már ők is megjelentek az eladók között. Újdonság, hogy az írek és a németek mellé felzárkóztak a hollandok – derül ki a tavalyi adatok összegzéséből.
A kedden indult Fészekrakó Program fontos eleme a lakosság tájékoztatása, amelynek első lépcsője a központi OLÉH iroda - mondta Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, aki egyben a lakásügy kormányzati felelőse is.
Korlátozta a magyar ügyfeleknek adható lakáshitel mennyiségét néhány ausztriai bank a nagy érdeklődés miatt, így több helyen már csak a határmenti megyékben lakók kaphatnak osztrák hitelt. A hvg.hu által megkérdezett banki szakemberek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az átjáróláznak, és nem tartanak a magyar bankok forgalomcsökkenésétől sem.
Az 1988 előtt felvett lakáshitelek miatt eladósodott családok február 15-ig kapják kézhez azt a levelet, amellyel kérhetik adósságuk rendezését - mondta Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP-frakció szociális munkacsoportjának vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint ez az intézkedés nem pótolja az Orbán-kormány megszüntetett lakástámogatási rendszerét.
Jó minőségű irodák jó áron, növekvő kínálat, stabil árak – a Cushman, Wakefield Healey and Baker nemzetközi ingatlantanácsadó cég felmérése szerint ez jellemzi a budapesti irodabérleti piacot.
Magyarország teljes lakásállományán belül csaknem minden ötödik otthon lakótelepen található. A kategóriába sorolt 772 167 lakás közel egyharmada Budapesten van, a többi főleg megyei jogú városokban. A panelként ismert épületekben lévő lakások száma csaknem félmillió - áll a Központi Statisztikai Hivatal elemzésében.
A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény lehetőséget ad a társasház közgyűlésének arra, hogy a legalább hat hónapnak megfelelő közös költség befizetésével hátralékba került tulajdonostárs külön tulajdonát és a hozzá tartozó közös tulajdoni hányadát a közgyűlés határozattal jelzálogjoggal terhelje meg, a hátralék megfizetésének biztosítékául (30. § (1)).
A gépjárművek zöldkártyájához hasonló igazolást, úgynevezett energiapasszust kapnak 2006-tól a magyarországi lakások – értesült a Népszabadság. A bizonyítvány kiváltása szakértői becslések szerint legalább 40 ezer forintos többletköltséget ró majd az ingatlantulajdonosokra.
A lepusztult gyárépületek átalakítása mára világszerte divattá vált. Az új trend a budapesti piacon is jelenlévő nagyobb ingatlanfejlesztők figyelmét is felkeltette. Míg tőlünk nyugatabbra már külön ingatlanügynökségek foglalkoznak loftok értékesítésével, Budapest még csak most ismerkedik az új termékkel, noha ipari épület a Duna mindkét oldalán bőségesen akad.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján közli a magánszemélyek által lakásvásárlásához, -bővítéshez és felújításhoz felvehető hitelek összehasonlító táblázatait, illetve az állami hitelkamat-támogatás igénybe vételének feltételeit.
Az ingatlanfejlesztő cégek közül egyre többen választják a Duna fővárosi partszakaszát. A Riverside Apartmanház beruházója például most a szomszédos gázkészülékgyár területén kezdett újabb beruházásba. A védett gyárcsarnokban divatos loftokat alakítanak ki.
Az eredetileg csupán a fiatalok otthonteremtését segítő kezdeményezéseket az év végéig újabb társadalmi rétegekhez kapcsolódó programokkal egészítették ki - nyugtatja a kedélyeket az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) vezetősége.
Néhány olajban gazdag arab állam hatalmas befektetésekbe fogott: luxus üdülőcentrumok helyéül szolgáló szigeteket alakítanak ki a Perzsa- ill. az Ománi-öbölben.
Európai elvbarátainak nagy része erős kifejezésekkel határolódik el az elnöktől. Semmi sem kínosabb a szuverenisták számára, mint hogy egy külföldi nagyhatalomtól függenek.
Hadházy tüntetéssorozatának hatodik köre ezúttal nem az Erzsébet hídon, hanem a Várban, a Karmelitánál kezdődik.
A miniszter szerint a szankcionálása mögött David Pressman volt amerikai nagykövet bosszúja áll.
Kommunikációs fordulat lett az homofób kétértelműsködés a NER-ben akkor, amikor elfogytak az érvek.
A szertartáson jelen volt többek között Orbán Viktor miniszterelnök is.
„Lélegeztetőmaszkok” beszerzéséhez kértek támogatást.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.