Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Kína több honlap tilalmát feloldotta, de "objektív" tudósítást vár

Kína feloldotta több internetes honlap elérhetőségének tilalmát, mégsem lehet elérni sok oldalt az ötkarikás játékok médiaközpontjában. Hu Csin-tao kínai államfő ugyanakkor azt kérte külföldi újságíróktól, hogy "ne politizálják át" a játékokat, és reményét fejezte ki, hogy a tudósítások "objektívek lesznek".

MTI Gazdaság

Inflációs rekord az eurózónában: 4,1 százalékot mértek júliusban

Minden eddig mértnél magasabbra, 4,1 százalékra emelkedett az inflációs ráta júliusban az eurózónában az Eurostat első becslése alapján. A legutóbbi eurózónás inflációs rekordot az Eurostat júniusban mérte, akkor 4 százalékos volt az éves szintű drágulás a 15 tagországot tömörítő euróövezetben.

MTI Gazdaság

Sok a kövér, nem lehet gyorséttermet nyitni Los Angelesben

Egy évig tilos gyorséttermet nyitni Los Angeles egyik elszegényedett kerületében, ahol átlagon felüli a túlsúlyosak aránya, és tízből majdnem nyolc étkezde gyorsétterem. Az ideiglenes tilalommal egészséges fogásokat kínáló vendéglők megtelepedését igyekeznek elősegíteni.

MTI Gazdaság

Nőhetnek a tőzsdeindexek, de nem az égig

Csütörtökön a Wall Street szerdai kedvező irányzatának hatására emelkedő trend várható a nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés kezdete után. Sok függ azonban a továbbiakban attól, milyen vállalati eredmények látnak napvilágot.

MTI Gazdaság

Figyelőlistán a Moody'snál az OTP Banka Slovensko

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő lehetséges leértékelés kilátásával figyelőlistára tette az OTP Bank szlovákiai leánybankja, az OTP Banka Slovensko A2/Prime-1 deviza- és koronabetéti osztályzatát.

MTI Világ

Csaló telefonos játékok a BBC-ben

A brit közszolgálati rádiózás és tévézés történetének eddigi legnagyobb összegű bírságával sújtotta az Ofcom, a brit médiafelügyelet a BBC-t, mert az több betelefonálós műsorában félrevezette a nézőket az elmúlt években.

MTI Gazdaság

Az euróövezetben tovább romlott a gazdasági hangulat

Az euróövezetben júliusban az átlag szintjén tovább romlott a gazdasági bizakodás: az Európai Bizottság szerdán megjelent felmérésében az átfogó hangulatmutató 89,5 pontra – 2003. május óta a legalacsonyabbra – csökkent a júniusi 94,8 pontról. Utoljára februárban volt, 100,2 ponton, többségi bizakodást jelezve 100 pont fölött a mutató, azóta folyamatosan csökken, a pesszimisták mind nagyobb többségét jelezve.

MTI/hvg.hu Tech

Az olimpiai faluban és a külföldi szállodákban is figyelik a netet

A pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) beismerte, hogy a korábbi ígéretek ellenére mégsem biztosít teljesen szabad internethasználatot az újságírók számára. Ezen túl a külföldi szállodákban megszálló vendégek internethasználatát is figyelemmel kíséri a kínai kormány.

MTI Gazdaság

A csehek nagyot buktak a Nomura elleni perben

A cseh állam már kifizette a japán Nomura bankháznak azt a 3,6 milliárd koronát, amelyben a felek a prágai IPB bank (Beruházási és Postabank) miatti vita peren kívüli lezárásakor egyeztek meg, közölte szerdán Zuzana Chocholová, a cseh pénzügyminisztérium szóvivője.

MTI Gazdaság

Megszakadtak a WTO-tárgyalások

Kompromisszum hiányában kedden megszakadtak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai kereskedelmi fordulója lezárására irányuló, kilenc napja folyó genfi tárgyalások, diplomaták közlése szerint a tárgyalófelek ősszel újra összeülnek.

MTI Gazdaság

Veres: Magyarországnak elfogadhatatlan a WTO készülő megállapodása

A kormány elfogadhatatlannak tartja jelenlegi formájában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójának javaslatát a mezőgazdasági vámok és támogatások, valamint az ipari termékekre vonatkozó vámok leépítésére – jelentette ki Veres János pénzügyminiszter kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón.

1
390 391 392 393 394
601
Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

A címlapról ajánljuk