HVG
Gazdaság
Rég volt ilyen: nagyot esik a dízel és a benzin ára
Érdemes várnia annak, aki a szerdát ki tudja húzni úgy, hogy csak másnap kelljen tankolnia.
Románia államháztartási hiánya várhatóan a GDP 1,5 százaléka lesz az idén, a korábban már csökkentette, 1,64 százalékos célnál is kevesebb - írta az Adevarul című lap pénteken.
Újabb lélektani határt lépett át csütörtök délután az euró a zöldhasúval szemben: a közös európai valuta árfolyama a nemzetközi piacokon 1,35 dollár/euró fölé emelkedett.
Az orosz állami Rosneft olajvállalat vette meg a halálra ítélt Jukosz óriáscég fő termelőegységét, gyakorlatilag államosítva a Yuganskneftegazt, és nehezítve a Jukosz perelési törekvését feldarabolói ellen.
Gyurcsány Ferenc szerdán kemény hangvételű nyilatkozattal reagált az Európai Bizottság Magyarországot érintő bírálatára, és leszögezte: hazánk sínen van az euró 2010-es bevezetéséhez.
A Szurgutnyeftyegaz orosz olajipari társaság állhat a Jukosz olajtermelő egységét, a Juganszknyeftyegazt 9,37 milliárd dollárért megszerző titokzatos Bajkalfinanszgrup mögött – írja a Vedomosztyi moszkvai napilap.
GTS Czech, a GTS Közép-Európa (GTS CE) leányvállalata bejelentette az Aliatel Czech megvásárlását, beleértve annak 100%-os leányvállalatát, az Aliatel Slovakiát. Az üzlet létrejöttéhez a cseh és szlovák versenyhatóságok jóváhagyása szükséges.
A bíróság ezzel helyben hagyta az Európai Bizottság által hozott márciusi döntést, amely arról szólt, hogy a Microsoftnak változtatnia kell üzleti gyakorlatán, módosítania a Windows operációs rendszer eladásán.
A tavalyinál kevesebbet, háromszázötven millió koronát fizettek ki az idén "aprópénzben", húsz és ötvenkoronás tételekben a szlovákiai betegek az orvosoknak.
Megállapodott az amerikai szövetségi kormány az úgynevezett aranyvonat ügyében kártérítésért perelő magyar holokauszt-túlélők ügyvédeivel.
Joaquin Almunia, az EU gazdasági felelőse szerint nincs ok változtatni az EU bizottságának két hónappal ezelőtt közétett gazdasági növekedési prognózisán, miszerint az eurózóna gazdasága egészében idén és jövőre is 2 százalékkal bővül.
A Lengyel Nemzeti Bank (LNB) a jövő évben, legkorábban a második negyedévtől semlegesre változtatja a mostani, szigorításra hajló monetáris álláspontját, ha addig nem keletkezik inflációs kockázat - mondta a Lengyel Nemzeti Bank pénzügy-politikai tanácsának egyik tagja.
Több mint 94 ezer eurót adott egy Renoir-csendéletért egy svájci műgyűjtő vasárnap a nyugat-franciaországi Brestben tartott árverésen.
Több mint félmilliárd dollárt szán a japán Toyota autógyár egy szentpétervári összeszerelő üzem építésére, és a többi nemzetközi óriás is fokozza oroszországi jelenlétét. Közben a helyi gyártók is igyekeznek javítani autóik minőségén, és komoly a verseny az olcsóbb járművek piacán.
Az orosz ügyészek csütörtök este ismét kutattak a Jukosz moszkvai székházában és személyzeti igazgatóját kihallgatásra előállították. Közben a Jukosz részvényeseinek hétfőre kiírt rendkívüli közgyűlését letiltotta a moszkvai döntőbíróság, egy amerikai csődbíróság pedig elrendelte minden Jukosz-aktívummal folytatott ügylet 10 napos felfüggesztését.
Az Európai Bíróság főtanácsoka indítványa szerint érvényes a korábbi olasz-magyar megállapodás, s 2007 márciusától várhatóan nem lesz szabad használni az olasz boroknál a Tocai elnevezést, mivel nem régióról, hanem szőlőfajtáról van szó.
Újabb bírságot, ezúttal 30 millió forintot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Pick Szeged Szalámigyár és Húsipari Rt.-re, mert a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon "No1" megjelölést alkalmazott 16 termékén.
A kelet-ázsiai gazdasági fellendülés és a sokasodó diszkont légitársaságok hatalmas keresletet ébresztenek új repülőgépek iránt a következő két évtizedben: 2004 és 2023 között összesen 17 300 utasszállító és teherszállító repülőgépre lesz szükség összesen 1,9 ezer milliárd dollár értékben – áll az Airbus előrejelzésében.
Az elmúlt évek árfolyamveszteségei tömegével hajtották el a kisbefektetőket a svájci tőzsdéről. A Zürichi Egyetem tanulmánya szerint az elmúlt négy évben 600 ezerrel csökkent a magánbefektetők száma.
Fűrészporral, kátránnyal, nehézfémekkel és arzénnal teli, veszélyes kelet-európai és kínai cigaretta-hamisítványok öntötték el a brit dohányárupiacot.
Az orosz Jukosz olajtársaság szerdán csődvédelmet kért a hitelezők ellen egy houstoni bíróságon. Azt is kérték a bíróságtól, hogy tiltsa meg a fő termelő egység, a Juganszknyeftegaz elárverezését.
Nagy erőkkel zajlik a mentés a Ronald Reagan nemzeti repülőtér közelében.
Az iskolai bombariadó-hullám nyomán Orbán jól elmondta, hogy a legfontosabb, hogy a migránsokat nem szabad beengedni!. Pedig semmilyen bizonyíték nincs az elkövető kilétére, sőt az érintett országok egyikében sem találtak elkövetőt, ahogy bombát sem.
1,2 millió belépőre, 552 ezer küldeményre, tűzriasztásokra és rosszullétekre is figyelnie kell az Országgyűlési Őrségnek.
Miért érzik úgy a nyugdíjasok, hogy rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek?
Megvannak a szükséges engedélyek, hamarosan indulhatnak a Nemzetközi Űrállomásra.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.