"Öldöklő a verseny a termelők és a gyártók között. Ha el akarunk adni, kénytelenek vagyunk megfizetni az árát annak, hogy a multik szóba álljanak velünk. Előfordul, hogy hónapokig tárgyalunk a feltételekről, mire sikerül megállapodnunk.”
(Egy beszállítócég neve elhallgatását kérő munkatársa)

„A Tesco a megjelenés miatt volt számomra fontos, de sok hasznot mégsem hozott; így most magam értékesítem az áruimat.” 
(Neve elhallgatását kérő magyar termelő.) 

„A tőlünk beszedett pénzekből épülnek az új bevásárlóközpontok.”
(Egy magyar termelő kifakadása)
 
A hazai áruházláncok és az őket kiszolgáló termelők, beszállítók viszonyának visszásságait kiválóan jelzi, hogy azt rendszerint kétféle, egymással teljesen szembenálló értelmezés segíti leírni. Az első, némileg naiv változat szerint minden a legnagyobb rendben, hiszen a piaci szereplők a dolgukat végzik: a termelő-beszállító végre valahára kisöpörheti raktárait, nagy tételben értékesíthet, a hipermarketek rámenős tárgyalási stílusa pedig végeredményben a vevőknek hoz hasznot, akik alacsonyabbra alkudott áron jutnak hozzá ahhoz, amit amúgy is megvásárolnának. A másik, legalább annyira elterjedt interpretáció szerint viszont a láncok kizsigerelik a termelőket, a kifulladásig versenyeztetik őket, de arról azért nem feledkeznek meg, hogy ők maguk extraprofitot tegyenek zsebre.    

Színes választék. Mit etetnek meg velünk? © sxc.hu

Inkább ez utóbbi vélekedést osztják a cikkünk elején idézett termelők, akik sugalmazása szerint az áruházláncok nem okvetlenül korrekt üzleti partnerek. "Az egyik áruház az általa megrendelt árunak csak a felét volt hajlandó kifizetni" - mondja lapunknak egy beszállító, aki - s ezt alapértelmezettnek tekinthetjük - ugyancsak kérte neve elhallgatását. "Egy zsemle előállítási költsége 8 forint körül van, ezzel szemben az áruházláncokban már 6 forintért is kapható, márpedig mi ezt képtelenek vagyunk teljesíteni, ahogy a 80 forintos kilós kenyeret is. Bizonyos méretek alatt labdában sem tudunk rúgni az ilyen láncoknál” – panaszkodott egy, a hipermarketekből kiszorult pékmester. 

A beszállítók elégedetlen hangját tehát állandóan hallani, a versenyhivatalt mégsem árasztják el panaszbeadványaikkal. "Jelenleg egyetlen ilyen ügyet vizsgálunk, annak dacára, hogy honlapunkon kitölthető formanyomtatványon is bejelentést lehet tenni, s a neveket is bizalmasan kezeljük" - magyarázza a hvg.hu-nak Torjákné Amberger Teréz, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Szolgáltatási Irodájának a vezetője.

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélésre korábban gyakoribbak voltak a bejelentések. A kereskedelmi törvény nyári hatályba lépését követően azonban megritkultak, talán mert az úgy szól, csak jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő ellen lehet bejelentést tenni. Bár a százmilliárdos forgalmi küszöböt, amely fölött ez a kitétel érvényes, a magyar kereskedelmi láncok teljesítik (tehát gond nélkül lehetne vizsgálni magatartásukat), az esetleges panaszosok talán nincsenek tisztában azzal, hogy melyek a jelentős piaci erővel rendelkező társaságok.

Torjákné egyébként nem vitatja: "a bejelentések azért is maradhatnak el, mert a beszállító fél, hogy bepanaszolt kereskedelmi partnere felrúgja addigi kapcsolatukat", ráadásul speciális szituációban még az anonim bejelentésről sem nehéz kideríteni, hogy kitől származhat".

A láncoknak persze az a dolga, hogy kemény feltételeket támasszanak, így erre önmagában nem érdemes panaszkodni - fogalmaz a versenyhivatali szakértő. A fogyasztó a nagy tömegű árubeszerzésből, a kiharcolt jó kondíciókból eredő alacsony árakkal elvileg jól jár. Az állandó prés a beszállítóktól a hatékonyság növelését kényszeríti ki, de persze ezt csak akkor érdemes valamifajta előnyként emlegetni, ha nem jár együtt minőségromlással. (Az előállítási árnál is olcsóbb zsemlék esetét hallva mindenesetre nem lehetünk biztosak benne, hogy nem jár.)

"A beszállító és a kereskedelmi lánc közötti kapcsolatok kölcsönös előnyökön nyugodnak, s ha valakinek nem éri meg szállítani, az keressen más értékesítési csatornát. Ha a termelőnek stabil eladást, forgalmat biztosító előnyök kisebbek, mint a kereskedő által kiharcoltak, akkor nem jön létre az üzlet" - szögezi le Torjákné.

Az persze egy újabb fejezet, hogy melyik szereplőnek mik az igényei; egy tőkeszegény termelőnek a vékonyka haszon a túlélést jelentheti, az áruházak viszont nyilván azzal a meggyőző profittal elégedettek, amit ki is termelnek minden évben. A "mindenki jól jár" tehát inkább a testvéries osztozkodást jelenti. 

"Nekünk az az érdekünk, hogy alacsonyan tartsuk az árakat, nekik pedig az, hogy minél magasabbra felsrófolják" – mondja Hardy Mihály, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója. „Ott vagyunk a három legolcsóbb kiskereskedelmi lánc között, de folyamatosan arra törekszünk, hogy a lehető legolcsóbbak legyünk; kétségkívül olykor nehéz ebben partnert találni. S nemcsak a kisebb magyar beszállítókkal keménykedik a Tesco, adott esetben az üdítőóriással is összerúgja a port – ad gyors választ Hardy például arra, hogy miért tűntek el a Coca-Cola termékei a Tesco polcairól. „Tíz hónapig gyúrtuk egymást, de egyelőre nem sikerült megállapodni; vásárlóink elégedetlenek, s nekünk sem jó ez a helyzet. De ha nem tudjuk olyan áron kínálni, ami megfelel a vásárlói igényeknek, akkor továbbra is nélkülöznünk kell ezeket a termékeket."

"Persze, ki vannak szolgáltatva a beszállítók - ismeri el Torjákné, a GVH szakértője - , s aki már bekerült, szeretne bennmaradni, de minden határ fölött nem kell ottmaradni. A piacon a vásárló az úr, s nem az eladó, így nincs abban semmi felháborító ha egy jól működő piacgazdaságban a kereskedő diktál a szállítójának. Koncentrált iparágakban előfordulhat, hogy a szállítók maguk diktálnak, de nem ez a jellemző; versenyhelyzet van” - fogalmaz a versenyhivatal munkatársa.

"Nem gondoljuk, hogy mi kizsarolnánk a beszállítóinkat, hiszen ez egy kölcsönös nyerési pozíció. Mekkora előny például egy termelőnek, ha egy-egy akció ideje alatt a megszokott mennyiségnek a többszörösét szállíthatja” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország szóvivője gyorsan hozzátéve, hogy még számtalan előnyt jelenthet a gyártónak, termelőnek, ha a nagyobb áruházláncok polcaira kerülhet termékeivel. Egy-egy áruházunkban 50-60 ezer termékféleség van, s a tíz áruházunkban napi 10-12 ezer vásárló fordul meg, azaz ennyien látják az adott terméket, illetve dönthetik el, megveszik-e vagy sem.

Mi kerül a kosárba? © sxc.hu

"Az élelmiszerek 99 százaléka magyar, míg az importnak főleg a műszaki cikkeknél van nagyobb szerepe” – mondja az Auchan-szóvivő. A konkurenciával folytatott árversenyről elmondja: "a saját vonzáskörzetünkben igyekszünk a legolcsóbbak lenni, s nem csak mi figyeljük egymás árait, a vevő is ezt teszi; bevásárlás előtt kiteregeti 2-3 áruházlánc akciós újságait, s ezek alapján választ boltot."

A termelőknek el kell fogadniuk, hogy az európai piac nem csak támogatást jelent, hanem konkurenciát is - teszi hozzá a Tesco szóvivője, nehezményezve, hogy ellenségnek tekintik őket, csak mert "azt csináljuk, amit a lehetőségünk diktál: ha egy adott termék külföldről jóval olcsóbban beszerezhető, akkor onnan fogjuk behozni”.
 
Hardy Mihály szerint a Tesco is alapvetően a hazai termelőkre támaszkodik, így azoknak a szállítással sem kell bajlódniuk. Ám, teszi hozzá, ha piaci rés támad, s a magyar termelőktől nem kapnak paradicsomot, akkor külföldi áruval pótolják azt. Hardy szerint ugyanakkor a legnagyobb gond azzal van, hogy a magyar termelők nem tudnak egyszerre jó minőségben, jó áron, és nagy mennyiségben termelni. "Idén az időjárási viszonyok miatt itthon nem termett elegendő mennyiségű fokhagyma, alternatívának pedig marad a kínai fokhagyma" - hoz egy példát.

A beszállítók időnként azt nehezményezik, hogy kevesebb ráfordítással, s rosszabb minőségben kénytelenek termékeiket előállítani, a GVH szakembere szerint viszont úgyis a fogyasztó dönti el, hogy tolerálja-e a rosszabb minőséget. Így például egy vegyipari cég, amelyiknek az egyik lánc olyan mosópor előállítására adott megrendelést, amelyből jóformán hiányzik a hatóanyag. Torjákné szerint a vevő úgyis észreveszi, ha nem fehéredik a ruha, s otthagyja a terméket. "Meg kell tanítanunk a vásárlót arra, hogy ő végezze el a minőségellenőrzést, olvasson címkét" - magyarázza.  

„Sem a 200 forintos virslivel, sem a 300 forintos párizsival nem csapjuk be vevőinket” – állítja Hardy. Véleményét nem mindenki osztja.  Azt azért elismeri: saját márkájuk, a Tesco gazdaságos nem prémium minőségű, "a másodosztályú besorolású Tesco-krumpli mellett ott találják az első osztályút is, s a vásárló eldönti, melyikre van szüksége, illetve melyiket tudja megfizetni."  

"A húsipari termékek minősége kettészakadt, a nagyon alacsony minőségű termékek mellett jelen van a magas árú és minőségű termékek köre is. A kétszáz forintos virsli esetében annak összetételével a fogyasztók is tisztában vannak, olcsó húsnak híg a leve. Mellesleg a Magyar Élelmiszerkönyv ugyanazon termékekre többféle minőséget tesz lehetővé" - mondta a hvg.hu-nak Remény Ervin, a a több mint száz – jobbára kisebb – húsüzemet tömörítő Húscéh ügyvezető alelnöke, aki azért korábbi cikkünkben sejtetni engedte, hogy mi lehet az oka a gyanúsan alacsony árnak.

A vásárlókat mégiscsak becsapják néha

Bár a hipermarketek előszeretettel emlegetik, hogy minden döntésük fókuszában a fogyasztói igények figyelembe vétele áll, ez nehezen képzelhető el, a láncok ugyanis túl gyakran akadnak meg a fogyasztóvédők hálójában. A Tesco a leggyakoribb vendég a versenyhivatalnál, már kilencszer szabtak ki rá bírságot a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt, de nem sokkal marad el tőle az Auchan sem, ők eddig ötször fizettek. A kereskedelmi láncokra kivetett bírságok közül is ők "söpörték be" a két legnagyobbat; az előbbi 100 millió forintot, míg az utóbbi 50 milliót volt kénytelen fizetni a fogyasztók megtévesztése miatt - mondta a hvg.hu-nak Zenisek Andrea, a GVH Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője. A bírság nagysága részben annak "köszönhető", hogy visszaesőkről van szó mindkét lánc esetében, s ez igencsak súlyosbító tényező: miután már többször voltak nálunk tisztában kell lenniük a versenyjogi elvárásokkal, amelyeknek az egyre növekvő bírságokkal is szeretnénk érvényt szerezni - fogalmazott Zenisek Andrea. Tisztességtelenül befolyásolnak például a "becsalogató reklámmal", az akciós újságokban meghirdetett, csalogató áru termékekből gyakran már az akció első napján sem lehet kapni. Az akciós újsággal más gondok is vannak, többször előfordult, hogy az abban lévő tájékoztatás nem felelt meg a valóságnak, például eredeti árként olyan árat tüntettek fel, amit soha nem alkalmaztak, esetleg jóval korábbi időszakban. Az is gyakran megesik velük, hogy "véletlenül" téves fotót tesznek az újságba, a meghirdetett márkás mosógépről csak az áruházban derül ki, hogy valójában egy márkajelzés nélküli terméket kínálnak nekünk. Szeretnek olyan jelzőket használni, mint "legjobb, legolcsóbb", ami egyrészt nem feltétlenül felel meg a valóságnak, másrészt a kiélezett piacon senki sem kezeskedhet azért, hogy termékei az akció ideje alatt végig a legolcsóbbak lesznek. Néha ajándékként hirdetnek olyan dolgokat, ami a termék természetes tarozéka: az egyik fényképezőgéphez a memóriát "csapták hozzá" nagyvonalóan, miköben az hozzátartozott a termékhez. Hasonlóan megtévesztők például a 2+1 akciók is, amelyekről kis fejszámolással kideríthető, hogy nem is feltétlenül kaptunk ajándékot.

"Számtalan olyan termelőről tudok, aki nem kívánt az áruházláncok polcaira kerülni, mert nem akarta kifizetni azokat a sarcokat, amit kértek tőle" - mondta el megkeresésünkre Hoffmann Istvánné, annak a kormány által létrehozott szakértői bizottságnak az elnöke, amely vizsgálja, hogy a kereskedelmi láncok és beszállítóik kapcsolata megfelel-e a jelenleg hatályos kereskedelmi törvénynek.

Mi is az a polcpénz?

A polcpénznek nevezett összeg, amit az áruházláncok a forgalom egy bizonyos százalékában határoznak meg, tömörítő fogalom. A beszállító pénzéből fedezi például az áruházlánc a reklámköltségeit, ezzel fizeti meg a termelő, hogy terméke rákerülhet a szórólapokra. Nagy érvágás még a rabatt, a listaárból kiharcolt 5-20 százalékos edvezmény. Van még a belistázási díj, amely termék-fajtánként akár 500 ezer forintra is rúg, s csak arra jogosítja fel a gyártót, hogy terméke jelen legyen egy áruházban; ha portékáját a lánc minden üzletében kínálni akarja, az összeg megsokszoro-zódik. Hogy a gyártó termékét az ruház folyamatosan kínálja, évente kell fizetnie az ún. listán tartási díjat is fizetnie kell. Aztán vannak még különböző bónuszok: a gyártók forgalmuk 1-3 százalékát "fix bónuszként" kénytelenek átengedni a kereskedőknek, ha az áru kelendő. Az esetek zömében e terhekhez járul a polcért fizetett pénz, előfordul, hogy egy-egy cég gyakorlatilag fix polcot bérel, ahol kizárólag az ő termékei sorakozhatnak, éves díja az elhelyezés függvényében változó. Ha a gyártó azt szeretné, hogy szemmagasságban helyezzék el áruját a polcokon, természetesen azért is fizetni fog. A versenyhivatal júliusban indított vizsgálatot a Tesco ellen a pár hónappal korábban bevezetett polcszervizrendszer miatt, amely károsan érinti a beszállítókat, ugyanis a korábbi 40-50 cég helyett csak hat céggel szerződhetnek árufeltöl-tésre. A Tesco által kijelölt cégek a korábbi, átlagosan 600 forintos óradíj helyett az új rendszerben már átlagosan 750 forintot kértek a beszállítóktól. A novemberben elkészülő  vizsgálati jelentés nyomán  egyes lapértesülések szerint milliárdos bírságot varrhatnak a Tesco nyakába. Az általunk megkérdezett irodavezető nem erősítette meg az értesülést, mint mondta folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat. azt azért hozzátette, hogy kartell-vizsgálatként már volt előttük ez az ügy, amikor a számos napi fogyasztásicikk-gyártót tömörítő Magyar Márkaszövetség panaszolta be a Tescót, de "nem volt bizonyítható, hogy kartelleztek volna."

"A kiskereskedelmi láncok szeretik megszerezni a beszállítótól azt a pénzt, ami kisajtolható belőlük" – folytatja a bizottsági elnök, de hozzáteszi, a piacgazdaságban az áruházak által a termelőtől beszedett polcpénz engedélyezett, mivel a "helybérlet" által valóban fokozható az áruk iránti kereslet.

Más uniós tagállamoknak is fejtörést okoz a kiskereskedelmi láncok megzabolázása. Tiltásokat vezettek be, máshol csak az ellenőrzésekig jutottak, s vizsgálják, nem élnek-e vissza erőfölényükkel az áruházak. Akad olyan ország is, ahol az ellenőrzések helyett inkább a termelők támogatásában látják a megoldást. "Az ellenőrzéseknek amúgy is csak az lett az eredménye, hogy a láncok rájöttek, két szerződést kell kötni, egyik amit ellenőrizhetnek a hatóságok, a másikban pedig ott vannak a valós számok" - számolt be tapasztalatairól a Corvinus Egyetem tanáraként is tevékenykedő Hoffmann-né.

A vizsgálóbizottság vezetője szerint a nagy mennyiségben termelni és eladni kívánó beszállítóknak el kell fogadniuk, hogy nem kerülhetik meg a kiskereskedelmi láncokat; az a kérdés, hogy velük, vagy nélkülük, már rég eldőlt. A hálózatok hatvannapos halasztással fizetnek a szállítóknak, bár azt már pontosan teszik, s betartják a termékek értékesítésére vonatkozó feltételeket. A magyar termelők viszont nem csak tőkehiánnyal, hanem tudáshiánnyal is küzdenek" - véli Hoffmann Istvánné, aki szerint a magyar termelők képtelenek végiggondolni, hogy mit érdemes előállítani. "Azt termeli, amivel a legkevesebb baj van, belefulladunk a gabonába, miközben alig van állat, aki megegye" - mondja a bizottság elnöke.

Aki kis tételben minőségi árut állít elő, az nem tudja vállalni azokat a terheket, amelyek a multikkal kötött szerződésekben állnak, de nekik más lehetőségek után kell nézni. Egy péknek például a 80 forintos kenyérnél, és a 6 forintos zsemlénél különlegesebb pékárut kell kínálni, s akkor nem a Tesco lesz a versenytárs. Ha egy beszállító kiesik a pikszisből, akkor kezdje el átalakítani termékkínálatát és ne mindenáron áruházláncokban akarjon eladni; a nagyméretű kiskereskedelmi láncok a magyar kiskereskedelemnek ugyanis mindössze egyharmadát fedik le.

Kevesen mernek és tudnak saját értékesítési csatornát kialakítani, de akinek sikerül, az általában elégedett azzal, hogy a saját lábán áll. Arra is büszke lehet, hogy szakmai tudását nem áldozta fel az olcsóságért folytatott versenyben, annak meg pláne örülhet, hogy nem polcpénzre, hanem például termékfejlesztésre költi millióit.

Ismerünk olyan édességgyártót, aki rendkívül kelendő prémium szintű termékeivel bátran mondhatott nemet egy hipermarket-láncnak, amikor az nevetséges áron akarta átvenni édességeit. Ennyit a folyamatosan hangoztatott vásárlói igényekről: ami jó minőségű, azért nem sajnálják az emberek a pénzt.

A hipermarketek érvrendszerében ugyanis a vásárló csak egyet akarhat, s csak egy módon járhat jól: ha olcsóbban vásárol, mint amennyiért máshol vásárolna.