Pár napja számoltunk be róla, hogy a davosi Világgazdasági Fórumon nagy feltűnést keltettek azok az előadások, amelyek szerint máris benne vagyunk egy igen hosszú fellendülési periódusban. Sőt erről kikértük az egyik releváns kutatást készítő londoni bank közgazdászának véleményét is, aki szerint a gazdasági erőfölény egyértelműen Ázsia feltörekvő országaiba tolódik el. Nem meglepő ezek után, hogy a Vox gazdaságpolitikai portálon három közgazdász kutató (Nicholas Bloom, Mirko Draca   John Van Reenen) arról írt cikket, hogy aggódnunk kell-e a kínaiak előrenyomulása miatt, vagy éppen ellenkezőleg, e folyamat inkább pozitív hatást gyakorol a „besavanyodott” európai gyártókra és nemzetgazdaságokra?

A kínai exportot gyakran okolják a munkahelyek elvesztéséért és a cégbezárásokért a fejlett országokban. Az elmúlt tíz évben tizenkét európai ország közel félmillió vállalatától nyert adatok alapján azonban Bloom, Dracam és Van Reenen azt állítja, hogy a kínai export az érintett országok technikai változásainak 15 százalékát indukálta közvetlenül, ami évi 10 milliárd euró hasznot jelentett az egyre növekvő termelékenységen keresztül. Az EU és az USA azonban tartanak Kína növekvő gazdasági hatalmától és attól is, hogy a saját növekedésüknek éppen ez lehet a forrása. Mivel éppen a hatalmas kínai importnövekedés hajtja a fejlett gazdaságok bővülését, ezért nem csoda, hogy néhány közgazdász szankciókat sürget Kína ellen, ha nem hajlandó leértékelni a jüant. Bloomék kutatásából az derült ki, hogy a kínai import drámai emelkedése jótékonyan hat a gazdaság előrehaladására, mert innovációra készteti a legjobb cégeket, ami a jövőbeli növekedés alapja lehet.

Az Európába és az USA-ba irányuló feltörekvő országokból származó import. A teljes import százaléka.

vox.org

A legnagyobb sokk azután érte a fejlett piacokat, hogy Kína csatlakozott a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) 2001-ben, s a legtöbb kínai termékre kivetett korlátozó kvótát eltörölték. Ez hatalmas importhullámhoz, illetve a kereskedők és gyárftók harcához vezetett, aminek következtében néhány kvótát visszaállítottak. Például a kínai női fehérnemű uniós importját megakadályozták. Bloomék már említett hosszú és igen kiterjedt vizsgálata szerint az európai technikai változások 15 százalékáért közvetlenül a kínai import által keltett verseny a felelős, aminek a haszna ma már eléri az évi 10 milliárd eurót. A cégek válaszolva a kihívásra javították a termelékenységüket jobb informatikai megoldások alkalmazásával, a K+F kiadások növelésével és erősödő szabadalmi tevékenységgel.

A kínai import a hagyományos, magas technológiai felkészülést nem kívánó iparágakban csökkentette a relatív profitabilitást, az itt foglalkoztatott munkaerő és felhasznált tőke hasznosítása nehezebbé vált, illetve egy-egy új termékbe fektethető innovációs és termelési tőke mennyisége csökkent. Ez pedig a tőke elvándorlását ösztönözte, hiszen a kínai import csökkentette az innovációs lépések költségét (opportunity cost), ami egyértelműen a fejlett gazdaságok gyorsabb fejlődésének irányba hat. A cégek egy része ugyanis fejlettebb termékek előállításába fog. Egy mások részük azonban nem képes élni az innovációs lehetőséggel. Sok nem eléggé hatékony „low-tech” cég lassan elhullajtja a munkaerejét, s megszűnik. Ez már a természetes kiválasztódás brutális szűrőjének köszönhetően is javítja a hatékonyságot. A kínaiak által támasztott verseny hatásainak nagyjából harmada sorolható be e „kreatív rombolás” kategóriájába.

Bloomék kutatásai arra is rávilágítottak – Magyarországon ezt különösen jól érezzük az alacsony foglalkoztatási szint kialakulása miatt –, hogy nem pusztán az olcsóbérű kínai munkásokkal kell versenyezni az európaiaknak, hanem Európában és az USA-ban esni fog a képzetlen munkaerő iránti kereslet amiatt is, hogy a kínaiak által támasztott verseny felgyorsítja a technikai váltás folyamatát. Szerintük ezért a helyes gazdaságpolitikai válasz a humántőke megerősítése oktatással és tréninggel, illetve meg a munkások mozgásának megkönnyítésével az állások között.

A Kínával való kereskedelemnek további haszna, hogy megnöveli a nyugati cégek innovációs rátáját. Például a fogyasztók alacsonyabb árakkal találkoznak, a nagyobb exportpiacok pedig ösztönzik a befektetéseket. A gyártás kiszervezése pedig lehetővé teszi olyan eszközük széleskörű elterjedését, mint az iPod, amelyet ki sem fejlesztettek volna az olcsó gyártás lehetősége nélkül.

Ha tetszik, ha nem, Kína nem fog eltűnni. Így annak a kockázata sokkal nagyobb lenne, ha kizárnánk a világkereskedelemből, és szegénységben tartanánk 1,3 milliárd embert. Jobb kihasználni a fejlett világ számára e gigantikus piacban rejlő előnyöket, főleg mert mára teljesen világossá vált, hogy a fejlett országok képtelenek saját növekedésüket a belső piacaikról tartósan táplálni – vélekedik Bloom, Dracam és Van Reenen.

Az Innovatív Unió az Európai Bizottság 2013-2020 közötti stratégiája az európai gazdaság vezető szerepének visszaszerzésére, illetve megőrzésére. Az Innovatív Unió gondolatáról a Magyar Innovációs Szövetség elnökét, Szabó Gábort, a Szegedi Egyetem rektorát kérdezte az Euraktív.

Szabó Gábor a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. Javunkra fordulhat a globalizáció

delmagyar.hu

A professzor elmondta: a Liszaboni Stratégia célkitűzése az volt, hogy az Európai Uniót a világ legdinamikusabban növekvő tudásalapú gazdaságává tegye. Ehhez például célul tűzték ki, hogy kutatásfejlesztésre a GDP legalább 3 százalékát fordítsák a tagállamok. Ezzel szemben a meghirdetést követő évben csökkent a GDP-arányos ráfordítás a tagállamok többségében. A megvalósulás az évek során túl bürokratikussá vált és elveszítette lendületét. Az EU ezt felismerte, és újrafogalmazta a Lisszaboni Stratégiát. A fő cél változatlan maradt, azonban a megvalósulást máshogy képzelnék el. Az újdonságot a legjobban úgy lehetne megfogalmazni, hogy az ötletekből megvalósult termékek és szolgáltatások legyenek. Megfigyelhető egy belső eltolódás, amely az innováció kiszélesítését takarja. Többek között a kkv-k potenciáljára akarnak építeni és az innovatív termékeket is szerephez kívánják juttatni a közbeszerzésekben, vagy a strukturális alapok fejlesztéseinél. Le kívánják bontani a bonyolult és drága szabadalmi rendszert is, hiszen amíg valaki az EU valamennyi tagállamában fenn kívánja tartani a szabadalmát az többszázezer euróba is kerülhet, ami többszöröse például az USA szabadalmi költségeinek. A programtól 800 milliárd euró GDP bővülést várnak 2025-re, amely 3,7 millió új munkahelyet is eredményez. Ehhez persze a tagállamok GDP-jének 3 százalékát kellene K+F-re fordítania. (Ezt Magyarország egyelőre meg sem közelíti.)

Szabó Gábort kifejtette, hogy ha hosszútávon és stabilan fenn lehetne tartani évi 10-15 százalékos K+F ráfordítás-növekedési ütemet, akkor Magyarország is sokat profitálhatna a kezdeményezésből. Ma már a multinacionális cégek is egyre inkább a problémát határozzák meg a beszállítóknak, és nem csak a terveket küldik el, hogy azt gyártsák le pontosan és a lehető legalacsonyabb áron. Erre most egyáltalán nem vagyunk felkészülve – véli az innovációs szövetség elnökét,. Mint mondja kevés a mérnök és a kutató. Bár nehezebb ez a feladat, de mindenképpen jövedelmezőbb – szögezte le .

A versenytéársainkról szólva Szabó Gábor professzor elmondta, mivel az EU-nak is versenyképesebben kellene működnie, ez Magyarországra különösen igaz. A válság következménye a globális átrendeződés is, amit Magyarország kihasználhat. Indiában például bizonyos ágazatokban a munkabérek szintje elérte sőt meg is haladta a magyar munkabérek szintjét. Kínában pedig a szellemi tulajdon alacsony védelmi szintje hozhat átrendeződést és nyerhetünk piacokat.

A teljes interjú az Euraktív portálon olvasható el.