szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Novák Katalin a legrangosabb szakmai díjat kapta, amit banki közgazdászoknak ítélhetnek, az indoklás szerint a gyerekvállalás ösztönzéséért tett.

Idén Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát jutalmazták a Popovics-díjjal. Ez a legrangosabb szakmai kitüntetés, amelyet banki-pénzügyi közgazdász megkaphat. A Magyar Nemzeti Bank első elnökéről elnevezett díjat hivatalosan azok kaphatják meg, akik a jegybank feladatkörével összefüggő kiemelkedő tevékenységet végeznek, vagy annak alkalmazottjaként, vagy pedig a közgazdaság és a pénzügyek területén nyújtanak honorálandó szakmai teljesítményt.

Novák Katalin férje történetesen a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója, Veres István Attila. A Popovics-díjat a Magyar Nemzeti Bank vezetése ítéli oda, régebben a stáb javaslata alapján döntött erről.

A díj indoklása szerint Novák Katalin „2014 óta tölti be államtitkári pozícióját, ahol három gyermek édesanyjaként elkötelezetten képviseli a magyar családok, a fiatalok és idősek ügyét”. A jegybank közleménye szerint „a díjjal a gyermekvállalás ösztönzését szolgáló kormányzati intézkedések megalkotásáért végzett áldozatos munkáját ismeri el”. Ez nem tekinthető kifejezetten jegybanki feladatnak, bár a Palotai Dániel és Virág Barnabás nevével fémjelzett Versenyképesség és növekedés című kötetben van egy ezzel foglalkozó fejezet is, ám ezt nem Novák Katalin írta, hanem Kreiszné Hudák Emese, Bak Nóra és Ónozó Lívia írta. Palotai és Virág már egyaránt megkapta a Popovics-díjat.

A korábbi jutalmazottak között van például a nemzetközi szaktekintély Kopits György (a Költségvetési Tanács első elnöke), Szapáry György (a jegybank korábbi alelnöke), Chikán Attila (egyetemi tanár, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere) és Bod Péter Ákos (a jegybank korábbi elnöke). Király Júlia a későbbi jegybankárok megbecsült oktatójaként lett díjazott, még 2002-ben. Az akadémiai közgazdászok közül például Csaba László, Halpern László és Pete Péter részesült Popovics-díjban.

Novák Katalin amúgy csúcsformában van, idén januárban a Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozatával tüntették ki. Életrajza szerint 2013 és 2014 között a Külügyminisztériumban a „frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos” volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!