Lesz csütörtökön egy kamatemelés, ami nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára hatással lesz
Megugró infláció, recessziós félelmek, a dollárral szemben folyamatosan gyengülő euró, olasz kormányválság, orosz gázszállítások, sokfelé mozgó kötvényhozamok – számos probléma miatt fájhat az Európai Központi Bank (EKB) feje a mostani ülés előtt.
Régen volt olyan nehéz helyzetben az EKB, mint amilyenben a csütörtöki kamatdöntés előtt találta magát: a koronavírus-válság okozta gazdasági visszaesésből még ki se lábaltunk igazán, amikor kitört az orosz-ukrán háború, ami nemcsak elszálló energiaárakat, de ellátásbiztonsági kérdéseket is felvetett, konkrétan azt, hogy akár az is előfordulhat, hogy az oroszok egyszerűen elzárják a gázcsapot és gáz nélkül marad Európa jó része a tél előtt. Jelenleg a gáztározók átlagos töltöttsége 63 százalék, ami 46 napnyi téli fogyasztásnak felel meg – ez amúgy megfelel az ilyenkor jellemző átlagos töltöttségi szintnek, de máskor nem kell attól félni, hogy hirtelen nem jön több gáz.
Márpedig a gázszállítás leállítása különösen érzékeny helyen ütné meg az EU-t: Németország, az egész közösség gazdasági motorja különösképpen ki van téve az orosz gáznak, ha ott gond adódna, azt szinte biztosan az egész unió megérezné. Nemcsak megérezné, hanem akár recessziót is okozhatna, ami az inflációval párban már stagflációt idézne elő, ezt pedig mindenki igyekszik elkerülni. A másik gond ugyanis, hogy az elszálló energiaárak – más tényezőkkel együtt – az égbe lökték az eurózóna inflációját, a legutóbbi 8,6 százalékos érték történelmi csúcsnak felel meg és igen messze van az uniós jegybank 2 százalékos céljától.
Először el sem hitték, hogy létezhet, most újra ez fenyegeti a világot: mi az a stagfláció?
Egyre gyakrabban hangzik el, hogy az 1970-es évek után újra stagflációba süppedhet a világ. A 2010-es években hozzászoktunk ahhoz, hogy egyszerre nagy a gazdasági növekedés, csekély a munkanélküliség, alig van infláció, és alacsonyak a kamatok, és még 2020-21-ben is hihettük azt, hogy csak a járvány okozott ideiglenes visszaesést, de mostanra egyre biztosabban látszik: ennek az időnek vége van.
Nem mellesleg, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 0,75 százalékra emelte meg az alapkamatot, egyre több befektető érezte úgy, hogy dollárt kell vásárolnia. És meg lehet őket érteni: míg a háború miatti növekedési félelmek főleg Európát sújtják, addig a globális negatív befektetői hangulatban egyre inkább nő a kereslet a menedékeszközök iránt– márpedig a dollár mindig is az egyik legfontosabb ilyen volt, különösen most, a viszonylag magas amerikai kamatok mellett. A hit a dollárban pedig annyira erős, hogy a dollár 20 év után először elérte a paritást az euróval szemben, vagyis egy rövid időre annyiért jegyezték, mint az európai devizát.
Mit tehet az EKB?
A fő kérdés, hogy mi lesz a célja a frankfurti központú jegybanknak. A gazdasági visszaesés elkerülése érdekében ugyanis alacsonyan kellene tartania a kamatokat: ez hitelfelvételre ösztönzi nemcsak a lakosságot, hanem a vállalatokat is, ami pörgeti a fogyasztást, ezáltal pedig támogatja a gazdaságokat. A nagyobb kamat pedig értelemszerűen visszafogja a fogyasztást, hiszen az emberek sokkal jobban meggondolják, akarnak-e hitelt felvenni a vásárlásaikra, beruházásaikra.
Igen ám, de ha nem nyúlnak az alapkamathoz, akkor félő, hogy az emiatti nagyobb fogyasztás csak tovább növeli az inflációt, ami ugye már így is négyszerese annak, mint amit az EKB ideálisnak tart. A helyzet pedig komoly: a Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint 45 százalék az esélye annak, hogy 2023-ban felüti a fejét a recesszió az EU-n belül – egy hónapja ez a szám 30 százalék volt.
Ki az, aki még nyer is a nagy infláción?
Az infláció alapvetően rossz - azt gondolhatnánk, hogy ha valamiben, hát ebben legalább egyetérthetünk politikai véleményektől függetlenül. Csakhogy ez sem így van. Mert ha mélyebbre ásunk, kiderül, hogy egy ilyen drágulásnak sem csak vesztesei lehetnek.
Egy biztos: egy 0,25 százalékpontos, vagyis 25 bázispontos emelést már megígértek korábban, a hírek szerint nemcsak az irányadó betéti kamat, hanem a hitelkamat és a refinanszírozási műveletek kamata is nőni fog az EKB kamatemelése során – jelenleg – 0,5%, 0,25% és 0% a fenti három kamatszint. Bár ez elsőre nem tűnik nagynak, a piacokra mégis nagy hatással lenne, hiszen
ez lenne az EKB első kamatemelése 2011 óta.
A Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint ugyan nem zárható ki az 50 bázispontos emelés sem, de a recessziótól való félelem miatt ezt mégis kevesen tartják valószínűnek. „A 25 bázispontosnál nagyobb emelés a mostani helyzetben jelentős szigorításnak tűnne” – fogalmazott egyikük utalva a gazdaság érzékenységére. A másik érv a kis emelés mellett pedig az, hogy az EKB ezzel is tudja jelezni a piacok számára, hogy bár egy évtized után elindult egy úton, de megfontolva halad.
Mindez azonban azt is jelenti, hogy az EKB ha nem is engedi el, de nem lép közbe nagyon szigorúan az euró árfolyamának erősítése érdekében. Ezt amúgy nehéz is lenne megtennie, hiszen egy nagyobb kamatemelés – ahogy előbb is írtuk – épp a nehézségekkel küzdő gazdaságoknak csapna oda. És nem mellesleg: az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy az euró árfolyamára vélhetően sokkal nagyobb hatással lesz egy másik csütörtöki esemény. A Gazprom ugyanis ekkor fejezi be az Északi Áramlat 1 vezeték karbantartását, és ekkor dől el, hogy megindul-e ismét a gázszállítás keletről nyugatra, vagy pedig leáll. Ez utóbbi hatalmas csapás lenne az EU számára, azon belül is Németországot érintené nagyon érzékenyen – sok elemző szerint akár recesszió is taszíthatná – ez pedig sokkal nagyobb ütést vihet be a közös devizának (és akár olyan, az euróövezeten kívüli gazdaságoknak, mint a némethez ezer szállal kötődő magyar), mint hogy kicsit vagy nagyot emel az alapkamaton az EKB. (Az EU jelenleg nem tudni, mit fog lépni erre, egyelőre a sajtóban egy olyan terv látott napvilágot, miszerint csökkentenék a gázfelhasználást.)
A jegybank persze közölheti azt is, hogy bár most kicsit lépett, majd a következő döntésekor, szeptemberben folytatni fogja a szigorítást, amivel ugyancsak megnyugtathatja a piacokat.
Így mozgatja kilenc ember a forint árfolyamát
Sokan mondják, hogy a jegybank léphetne, ha ennyire gyenge a forint, de ritkán gondolunk bele, mit jelent pontosan ez az állítás. Hogyan tudja egy kis testület irányítani a forintárfolyamot, és egyáltalán, mi történik, amikor ők eldöntik, mi legyen a kamatokkal?
De melyik a legfontosabb kérdés az EKB számára? Az eddig megjelent nyilatkozatok is azt mutatják, hogy először az inflációval szállna szembe a jegybank. Olli Rehn, a finn jegybank vezetője, az EKB kormányzótanácsának tagja például úgy fogalmazott, hogy „a monetáris politika fokozatos normalizálásával még mindig lehetséges az inflációt ellenőrzés alá vonni, anélkül, hogy ez a politika gazdasági recesszióhoz vezetne”.
A holland jegybank vezetője, az egyik legszigorúbb bankárnak tartott Klaas Knot pedig úgy fogalmazott, az ideális világban úgy ösztönöznék a gazdaságot, hogy azzal egyidejűleg az inflációt is csökkentik, ám mivel ez nem lehetséges, ezért az infláció elleni küzdelmet tekintik fő feladatuknak.
Amennyiben az oroszok nem állítják le a gázszállításokat, ám azok, ahogy a karbantartás előtt, csak mérsékelten érkeznek, úgy a Goldman Sachs szerint az eurózóna a recesszió közelébe kerül, miközben az infláció 10 százalékon tetőzik szeptemberben. Ebben az esetben összesen 150 bázisponttal emelhet az EKB idén az alapkamatán, ám ez kisebb lehet, ha a gázszállítások leállítása nagyobb gazdasági gondokat és – már csak az energiaárak még nagyobb elszállása miatt – inflációt okozna.
Kérdés persze, hogy mekkora gazdasági visszaesést kockáztathat az EKB. Carsten Brzeski, az ING közgazdásza szerint félő, hogy a gázszállítások leállítása nélkül is recesszió lenne, így pedig az uniós jegybank inkább ezt a problémát akarná megoldani, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egy időre még jobban elszabadulnak az árak. „Még mindig gondjaink vannak az államadósság szintjével, és szükségünk van beruházásokra, amelyekhez olcsó finanszírozási feltételek szükségesek” – fogalmazott.
Olaszország borít mindent
Apropó államadósság: az EKB bármilyen döntést is hoz, figyelembe kell vennie Olaszországot, ahol ennek szintje már meghaladja a GDP 150 százalékát, ráadásul a kötvények hozamai olyan mértékben emelkedtek az utóbbi időszakban, hogy az már uniós szinten is problémát okozhat.
Az eurózóna egyik legnagyobb gazdaságának helyzetét az sem javítja, hogy ott épp egy kormányválság közepén vagyunk, ami biztosan nem teszi vonzóbbá az EU-t a stabilitásra vágyó befektetők szemében. A helyzet odáig fajult, hogy Mario Draghi miniszterelnök már a lemondását is felajánlotta, ám azt egyelőre nem fogadta el Sergio Mattarella államfő, kormánya sorsáról szerdán dönt a római parlament.
Draghi nem egyszerű politikus a befektetők szemében: az olasz közgazdász az EKB előző elnöke volt, aki azzal vonult be a monetáris unió történetébe, hogy a (görög) válság miatt szenvedő eurót visszahúzta a szakadék széléről. Hasonlót vártak tőle akkor is, amikor a Covid-válság közepén vállalta, hogy egységkormányt alakítva próbálja helyrebillenteni az olasz gazdaságot. Bukása tehát nem csak politikai válságot idézhet elő, de erősítheti a gazdaság bajait – ezzel együtt pedig csökkentheti a bizalmat, ami elsősorban az amúgy is magas államadósság kamatterheinek növekedésében csapódik le.
Az olasz kötvényhozamok emelkedése már önmagában nem jó hír, az pedig még kevésbé, hogy hiába emelkedtek a legbiztonságosabbnak tartott német hozamok, az olaszok még jobban, így a két hozam annyira elszakadt egymástól, hogy azok finanszírozása hosszú távon komoly gondot okozhat Olaszországnak.
Emiatt már az EKB is közbelépne. Korábban azt ígérték, hogy olyan eszközvásárlási programot indítanak be, amely úgymond rugalmasabb lesz, azaz a déli, eladósodott tagállamokat fogja preferálni a vásárlások során.
Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, Joachim Nagel, a német jegybank elnöke például azt mondta, hogy ha ez megvalósul, akkor az megnehezíti az eurózóna közös monetáris politikájának gyakorlását. Szerinte éppen ezért az uniós jegybank nem a megfelelő szemlélettel szól bele a piaci működésekbe, hiszen a monetáris politikai döntéseket nem határozhatják meg rövid távú folyamatok.
Az ő aggodalma is érthető, hiszen a program a gyakorlatban azt jelentené, hogy az eddigieknél kevesebb német állampapírt vesz az uniós jegybank, vagyis a piacról kellene, vélhetően némileg magasabb kamattal pótolni azt. És persze az a kérdés is adja magát, hogy vajon mi alapján fogja majd meghatározni az EKB, hogy egy ország hitelköltségei már olyan szintet érnek el, amit nem bír el az ország és be kell avatkozni – ahogy a német példán is látjuk, mások kárára. Nagel ajánlata szerint gazdasági és költségvetési feltételeket kellene szabni az támogatandó országnak – ami alapvetően nem rossz ötlet, hiszen a cél az, hogy stabilizálják ezen gazdaságokat és ne segélyekkel tartsák életben, ám a terv másik oldala, hogy ha ez megvalósul, akkor sokkal lassabban indulhatnának be az EKB vásárlásai, hiszen az átalakításokhoz idő kell, márpedig éppen az idő az, amiből nincs most sok, annak húzása akár tovább is mélyítheti a válságot. És ne gondoljuk, hogy mindez minket nem érint, hiszen elég csak annyit megemlíteni, hogy Németország továbbra is a legfontosabb külgazdasági partnerünk, de a külkereskedelmünk 70–80 százaléka is uniós országokkal zajlik.
Azaz bármilyen visszaesés, ne adj isten recesszió ütne be az öreg kontinensen, a hatások alól a magyar gazdaság sem tudná kivonni magát, ahogy az euró árfolyama is sok mindben befolyásolja, milyen az élet Magyarországon: ha ugyanis erős a közös uniós fizetőeszköz, akkor lényegében minden import drágul az országban, ami tovább növeli a már így is rendkívül magas inflációt.
Az olaszok álláspontja is érthető: szerintük két százalékosnál nagyobb különbség a német és az olasz államkötvény kamata között indokolatlan, ezért javasolták, hogy az EKB határozzon meg egy konkrét összeget. Itt is van másik oldal: amennyiben az uniós jegybank ezt megtenné, akkor elkötelezné magát amellett, hogy akkor is beavatkozzon, ha mondjuk egy új olasz kormány népszerűsége érdekében eldobná a költségvetési fegyelmet és osztogatásba kezdene – visszatérve ahhoz a problémához, hogy a hosszú távú stabilitás felé haladunk, vagy segélyekkel hidaljuk át a kritikus időszakot.
Sok kérdés nyitott még tehát, de az biztos, hogy nincs könnyű helyzetben Christine Lagarde EKB-elnök és csapata, hiszen minden problémára biztosan nem tudnak megnyugtató választ adni, így ki kell találniuk, melyik lépés fog a legkevésbé fájni. Mert az, hogy fájni fog, szinte biztos.
Nyitóképünkön Luis de Guindos, az Európai Központi Bank (EKB) alelnöke, Klaas Knot, a De Nederlandsche Bank elnöke és Christine Lagarde, az EKB elnöke (balról jobbra) az Európai Központi Bank ülését követő sajtótájékoztatóra érkezik az Ermitázsba, 2022.június 9-én. Fotó: AFP / SEM VAN DER WAL
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
