szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A kínai termékekre vonatkozó vám mértékét pedig megemelheti az elnök.

Kedden lépnek életbe a kanadai és mexikói árukra kivetett vámok, de nem biztos, hogy 25 százalékosak lesznek – mondta Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter a The Guardian szerint.

„Ez egy képlékeny helyzet” – fogalmazott Lutnick a Fox News Sunday Morning Futures című műsorában, hozzátéve, hogy Donald Trump elnökön és csapatán múlik a vámok végleges mértéke.  

Mint Lutnick mondta, Kanada és Mexikó is „méltányolható munkát végzett” az Egyesült Államokkal közös határaik védelmében, de azért megjegyezte, hogy a fentanil nevű kábítószer továbbra is bejut az országba. 

Az amerikai elnök február elején jelentette be, hogy 25 százalékos vámot vet ki a két közvetlen szomszédjától érkező termékekre. Trump azután döntött a vámok elhalasztásáról, hogy telefonon beszélt Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel és Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel, akik egyaránt beleegyeztek abba, hogy fokozzák a felügyeletet az Egyesült Államokkal közös határszakaszukon az illegális bevándorlás és a kábítószer-áradat megfékezése érdekében, ezekre ugyanis kiemelt figyelmet fordít a Trump-kormányzat. 

Trump ugyancsak február elején 10 százalékos pótlólagos vámmal sújtotta a kínai termékeket. Lutnick most azt mondta, Trump kedden megemeli ennek mértékét, amennyiben az ázsiai ország nem gátolja meg a fentanil Egyesült Államokba áramlását. 

Az amerikai vámot várhatóan az európai termékek sem ússzák meg: Trump február végi bejelentése szerint ez 25 százalékos lesz.

Az USA utolsó vámháborújának csak vesztesei voltak, de Trumpot ez nem érdekli

Az USA piacvédő jelszavakkal legutóbb egy évszázada kezdett vámháborúba, és annak sem lett jó vége. Az 1930-ban elfogadott törvény s az arra reagáló ellenintézkedések lefagyasztották a nemzetközi kereskedelmet, elmélyítették a gazdasági világválságot, ezzel hozzájárultak a szélsőségesek megerősödéséhez.

Nyitókép: Celal Gunes / Anadolu via AFP

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!