szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az online naplók száma hatalmas tempóban bővül. A nyilvános blogokban kereső Technorati szerint minden egyes másodpercben indítanak egy újabb webnaplót valahol a világban.

Blogoszféra: egyre bővül
© sxc.hu
A BBC szerint a Technorati üzemeltetői által kiadott legutóbbi State of the Blogosphere című beszámoló tanúsága szerint márciusban 7,8 millióra rúgott az ismert naplósite-ok száma, míg a legfrissebb adatok már 14,2 millió blogról számoltak be. A riport szerint a blogok száma öthavonta duplázódik majd meg a jövőben.

A Technorati a webnaplók Blogoszférának elnevezett univerzumában vizsgálódik, s számontartja az blogokat, amelyeket kulcsszavak alapján talál meg.

A jelentés szerint különösen nagy ütemben fejlődnek az MSN Spaces, a Blogger, a LiveJournal, az AOL Journals, a WordPress, illetve a Movable Type blogszolgáltatók.

A statisztikák azt mutatják, hogy a Technorati által figyelemmel kísért blogokt 13 százalékát hetente, vagy gyakraban frissítik, s az új bloggerek 55 százaléka három hónappal megnyitása után is használja még a webnaplóját. A jelentés készítői felhívták a figyelmet a mobil eszközökről elérhető, ugynevezett moblogok egyre növekvő számára is. Kiemelték, hogy számos szolgáltatáson, mint például a Google böngészőkbe építhető saját menüsora, a Google toolbaron, vagy a Flickr fotók megosztását lehetővé tévő weboldalon is megjelentek olyan gombok, amelyek segítségével a felhasználók egyből megjeleníthetik a nekik tetsző tartalmakat a saját blogjukon.

A Technorati értékelése szerint az USA egyre jobban elveszti központi szerepét a blogoszférában, mivel egyre több webnaplót indítanak Japánban, Dél-Koreában, Kínában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Brazíliában is .

A webnapló-őrület nem csillapodik, s a leleményes felhasználók egyre változatosabb célokra használják fel a blogokat. Az egyszerű személyes naplótól kezdve a kampányoldalakon és művészeti projekteken át az online magazinokig és virtuális közösségekig terjed a skála. A blogok népszerűségén nagyot lendített az RSS-kliensek megjelenése, amelyek segítségével az olvasók valós időben értesülhetnek arról, ha a kedvenc oldalukra új tartalom került ki.

A blogok kiváló felületet jelentenek olyan tartalmak megjelentetésére, amellyel a kereskedelmi média keveset foglalkozik, illetve az olyan szerzők számára, akik olyan helyen tevékenykednek, ahol a politikai rendszer, vagy a földrajzi adottságok nem teszik lehetővé a gyors hírközlés más formáit. Emellett a hagyományos média híreit, tudósításait is sok esetben kiegészítik a bloggerek beszámolóim, mint például a július 7-i londoni terrortámadások ügyében.

hvg.hu Karrier

Írj blogot a kirúgás veszélye nélkül!

Az Egyesült Államokban külön weboldalon gyűjtik az online naplójuk tartalma miatt elbocsátott alkalmazottakat. Hazánkban egyelőre nincs ilyen oldal, s egyelőre nem lehet sok olyan eset, amikor valakit a blogja miatt tanácsoltak volna el a főnökei. Nem árt azonban az óvatosság, ha valaki a bloggertársadalom tagjaként is tevékenykedik a munkája mellett.

Golden Blog

Blogtípusok

Az internetes naplók számtalan kategóriába sorolhatóak, formátumuktól, tartalmuktól és látogatóiktól függően. A skatulyázás nehéz, és mint minden ilyen próbálkozás, késhegyig menő vitákat válthat ki. Mi ezért most nem is próbálkozunk ezzel, csupán közreadunk egy szerintük elfogadható osztályozást, a Wikipedia szerzői közössége által kidolgozott blogskála rövidített változatát.

hvg.hu Golden Blog

Mi is az a blog?

Az internet elterjedésével megjelent műfaj mára online jelenséggé nőtte ki magát, s meghatározó a világháló történetében. Mit is takar azonban a rövid szócska, amely világszerte közösséggé kovácsolta a online naplóírókat? Mikor jelent meg az első blog, s megközelítőleg hányan hódolnak ennek a szenvedélynek?

hvg.hu Golden Blog

Fnyrzkny nyerte a Golden Blog 2005 fődíját

Fnyrzkny, azaz a Fényérzékeny című fotóblog nyerte a hvg.hu által idén először meghirdetett Golden Blog-díjat, miután a szakmai zsűri a jelöltek közül ezt a webnaplót találta a legjobbnak és legtetszetősebbnek. Fényérzékenyek, valamint a közönségdíjas és kategóriagyőztes blogoknak gratulálunk!

Golden Blog

Az amerikai elnökválasztás és a blogok

A tavalyi amerikai elnökválasztási kampány ideje alatt is előfordult, hogy bloggerek megkérdőjelezték a hagyományos média információit, majd visszakozásra kényszerítették a téves adatok közlőit. A blogok megváltoztathatják tájékozódási szokásainkat és a hagyományos média működését - írja Wild Judit Médiamixben megjelent cikkében, amelynek rövidített változatát közöljük.

Infinit Golden Blog

A vállalatok tudatosan használják fel a blogok üzleti lehetőségeit

Egyre több vásárló használja fel a céges blogokat információforrásként a vásárlás megalapozására. A Hostway felmérése szerint a látogatók 94 százalékának a céges honlapon lévő blog segített vásárlási döntésében, s mintegy 25 százalék pedig teljesen a blogon nyert információkra alapozta döntését.

hvg.hu Golden Blog

A Szánalmas.hu nyerte a Golden Blog közönségdíját

Lezárult a hvg.hu Golden Blog 2005 díjának közönségszavazása. Olvasóink az elmúlt egy héten a közönség által megválasztott öt kategóriagyőztes blog valamelyikére adhatták le szavazatukat, s a vasárnap éjfélig beérkezett voksok alapján a közönségdíjat a Szánalmas.hu közös blog viheti el. Gratulálunk!

hvg.hu Golden Blog

Kínai blogokat cenzúráz a Microsoft

A redmondi szoftveróriás szolgáltatásait igénybe vevő kínai bloggerek számára előírják, mit publikálhatnak a weben, s mit nem. A Microsoft bizonyos szavak megjelenését blokkolja a világhálón.

hvg.hu Golden Blog

Golden Blog: kategóriagyőztesek a zsűri szerint

A Golden Blog 11 tagú zsűrije meghozta döntését, és a blogkategóriákon belül megválasztotta az első három helyezettet. Ezek közül az első helyezettek mérkőznek meg a Golden Blog fődíjáért. Nehéz szülés volt, ezért két kategóriában holtverseny alakult ki. A zsűri tagjai elmondják véleményüket minden dobogós blogról, ezen kívül azokról a naplókról, melyek nekik tetszettek, de az első háromba nem kerültek be.

hvg.hu Golden Blog

Blogzsargon

Könnyebben eligazodhat a blogszférában, aki tisztában van a bloggerek által használt fogalmakkal és zsargonnal. Az alábbiakban azokat az első látásra idegennek ható terminusokat, technológiák és szolgáltatások elnevezéseit soroljuk fel, amelyek online napló olvasásakor, vagy készítésekor leggyakrabban felbukkannak.

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó