Daganatszűrés: elhallgatott kockázatok?
Idehaza eretnek gondolatnak számít megkérdőjelezni a lakossági rákszűrés hasznát, nyugatabbra egyes kutatók már feszegetik, mennyire életmentőek a tömeges vizsgálatok.
Idehaza eretnek gondolatnak számít megkérdőjelezni a lakossági rákszűrés hasznát, nyugatabbra egyes kutatók már feszegetik, mennyire életmentőek a tömeges vizsgálatok.
Bizonyára már sokat olvastál a személyes márkáról, és azokról az általános eszközökről, amelyekkel hirdetni tudod magadat, de ebben a gyors ütemben fejlődő világban mindig van néhány új stratégia és technológia, amellyel érdemes lépést tartani. Mit csináljunk, és mit ne csináljunk, ha szeretnénk egy profi személyes márkát kiépíteni?
Nem mindennapi találkozás: az esztergomi segédpüspök meghívta a fóti gyermekvárosban élő menekült gyerekeket, akik jártak bazilikában, dzsámiban, majd fociztak a helyi romákkal, így felfedezhették a pandzsábi-roma nyelvrokonságot.
A múló időhöz fűződő viszony a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb sztárja első budapesti kiállításának vezérfonala.
Jobb híján még az is a szemétbe dobja a használt injekciós tűjét, aki szívesen megóvná környezetét a fertőzésveszélytől.
Újra petíciót adott ki keresztények egy csoportja. A 2016 őszén már a híveket egyszer megszólító közösség most az eddig jobbára néma vagy ritkán megszólaló keresztény egyházak fejeit, elöljáróit szólítja meg. "Kérjük, hogy az egyház ne az államot, hanem híveit szolgálja."
A fiatalabb korosztály talán nem tudja, ki Del Medico Imre, de azok, akik olvastak újságot a 80-as évektől, nem kerülhették el, hogy találkozzanak a nevével. HVG-portré.
A befektetők igényéhez igazodva, nem pedig egységes városfejlesztési koncepció részeként indulhattak el többezres lakásépítési programok Budapest térségében. A kevésbé módos családoknak esélyük sincs, hogy a főváros elit negyedeibe költözzenek.
Több szerzőjét elveszítette az Európa Kiadó, mert késlekedett a jogdíjak kifizetésével. De a bukást megúszta, sőt Matyi Dezső sem válik meg tőle. Birodalmának más részeit viszont már széthordták.
Jógi Aditjanat hindu szerzetest már leendő szövetségi miniszterelnökként emlegetik. Erőszakkal térítene, minden megölt hinduért tíz muszlim vérét ontaná ki, mégis ő lett a legnagyobb indiai állam vezetője.
Gorka Sebestyén vagyonbevallását is nyilvánosságra hozták a Fehér Ház alkalmazottainak listáján, ahol ott van Donald Trump elnök lánya és veje is, akik a leggazdagabbak közé tartoznak.
Lakástakarékkal kombinálva milliókat nyerhet, és a banknak fizetett összeg ötödét megspórolhatja. A Bankmonitor elemzése.
Egy nehezen leküzdhető trauma, stresszes munka vagy egy megrekedt élet is futásra ösztönözhet valakit, de van, aki nem áll meg a kezdeti kocogásnál, és több száz kilométeres távokon érzi csak igazán szabadnak magát. A legendás Spartathlonon felvett Ultra című film olyan, mint kicsiben az élet: egyszerre megdöbbentő, olykor szívszaggató és iszonyat vicces is.
Egyszeri esetnek titulálja Amerika azt, hogy megszórt pár tucat Tomahawk rakétával egy az oroszok által is használt szíriai támaszpontot. Ugyanakkor talán Trumpnak is leesett, hogy az amerikai érdekeket Szíriában is képviselnie kell. Úgy tűnik, az oroszok nem elég erősek, hogy valódi válaszlépést tegyenek – a légi csapás pedig Trump népszerűségi mutatóit is felhúzhatja.
Kunetz Zsombor szerint meg akarják félemlíteni az eljárással, amiért szóvá tette, hogy szerinte több szempontból is aggályos az orvosi kamara gazdálkodása. Az oxiológus szakorvos nem egyszer élesen kritizálta a MOK elnökét, Éger Istvánt, ami az etikai kódex alapján akár vétségnek is minősülhet.
Mi a közös egy vállalkozás vezetőjében, egy multinacionális környezetben dolgozó alkalmazottban, egy kimerült kisgyermekes édesanyában és egy éjszakai ügyeletet vállaló orvosban? Nem csak az, hogy mind sokat dolgoznak, és az életük néha pusztán a napok egymásutánjának túlélése, de az is, hogy mind egyensúlyoznak a munkán kívüli szerepeik között, mert amellett, hogy dolgoznak anyák, apák, barátok, feleségek vagy férjek is az ezekkel járó feladatokkal együtt. Ha munka közben legszívesebben otthon lennénk, amikor pedig hazaértünk, az agyunk még a munkahelyi dolgokon jár, valójában sehol sem tudjuk a jelenlét boldogságát megélni – Geszvein Erika tanácsadó szakpszichológus írása.
Most, amikor a Gyakorikérdések.hu-n is érdeklődnek a könnyű, gyors kormányváltás mikéntjéről, a nép a kék kormányplakátokon is üzenni kezdett. Tegnapi összeállításunkat a Facebookról szedtük össze, az alábbi válogatáshoz olvasóink küldték a muníciót. Köszönjük nekik!
Kevesen tudják, de abban, hogy a jelentős popkulturális örökséggel bíró flipper ma is szinte alapvető játék a legtöbb mobilon és játékkonzolon, komoly szerepe van egy magyar vállalkozásnak is.
Egy egészségügyi intézményben a gyanú szerint hárman verték össze az orvost, aki súlyos sérülést szenvedett.
Oroszország? USA? Putyin? Trump? Egyik sem. De azt megtudtuk, miben nem ismer a miniszterelnök kompromisszumot. Szijjártó Péter konkrétabban fogalmazott főnökénél.
Budapest emblematikus helyszínein rögzítik a köztéri órák a kizökkent időt.
Václav Klaus volt cseh államfő szerint Soros György neve jelképe a polgári társadalom fogalom totális félremagyarázásának, a cseh politikus ezért támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök fellépését az amerikai milliárdos ellen.
Cselekvések eseménygörbéi – Hajas Tibor a Vintage Galériában / Észak-fok, titok, közvetlenség – svéd múzeumi körkép / Károly, a köztéri nyúl – szobortorlódás Budapesten / Miből merítsünk reményt? – a nemzetközi aukciós piac 2016-ban / A sötét zsolozsma eszköze – a háromszögletű gyertyatartó / Tizenkét vásár New Yorkban – az Armory Show és szatellitjei / A magyar irodalom testőre – Torda István könyvgyűjtő
"Általános és középiskolai tanárként sem tehetünk mást, mint hogy hiszünk a tanítás és a tanulás, a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságában, a párbeszéd lehetőségében, mindenekelőtt pedig abban, hogy az oktatás nem válhat a politika eszközévé" - írta a fővárosi elit gimnázium 37 tanára.
Az itthoni televíziózás félős, és csak külföldi műsorötleteket másol gondolkodásmód helyett - állítja a Dalfutárral szakmai és közönségsikert arató Hajós András, aki állampolgárként rohamot kap a Tényektől, de szerinte ettől még nem kell állatokként kezelni a máshogy gondolkodókat. Hajós szerint az ország most olyan állapotban van, hogy a politikusok helyett helytelenül a tévésektől vagy művészektől várjuk a megoldásokat.
Szíria nem jelentős olajhatalom, de a Közel-Kelet egyik kulcsországa, amely nagy befolyással lehet az egész térségre. Ezért a támadás hírére 56 dollár fölé ugrott egy hordó Brent típusú nyersolaj ára.
Moszkva felfüggeszti a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
A hegedűs a pápa fülébe húzta a Vatikánban.
Lila fénnyel világították ki csütörtök este a Lánchidat abból az alkalomból, hogy az indiai Apollo Tyres abroncsgyártó ma nyitja meg gyöngyöshalászi üzemét.
A statisztikák szerint tíz parkolásból hatot már telefonról indítanak, a körülményes kódfejtést és SMS-írogatást pedig egyre inkább intelligens és pénzt spóroló mobilalkalmazásokra cserélik az autósok.
Bejelentkezett a Coop a korábbi CBA franchise-partner, a Palóc Nagyker több üzletére is – jelentette a Magyar Nemzet.
Az USA masszív rakétatámadást intézett a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen péntek hajnalban. A manőverező robotrepülőkkel végrehajtott támadással a keddi feltételezett vegyifegyver-támadást akarták megtorolni.
A magyar kormány és az ukrán külügyminiszter is elítélte csütörtökön a beregszászi rongálást. Kárpátalja kormányzója szerint időjárási jelenségből kreáltak szenzációt.
Soros György úgy látja, a CEU nem akarja elhagyni Budapestet - közölte az üzletember szóvivője útján. Időközben az osztrák kancellár hivatala cáfolta, hogy konkrét ajánlatot tettek volna Sorosnak az egyetem befogadásáról.
Újabb riporter igazolt a Hír TV csapatához: az RTL Klubnál és az ATV-ből ismert Péterfi Juditot április 11-től lehet látni a megújuló Riasztás című műsorban.
Ezúttal nem a photoshopművészek léptek akcióba, hanem a való élet képmanipulátorai. Íme néhány köztéri kozmetikázott változat, és egy-két olyan, ami ugyan sértetlen, de az elhelyezése idézőjelbe teszi az üzenetet: állítsuk meg Brüsszelt. Ha ön is fotózott hasonlót, kérjük, küldje el az ugyelet@hvg.hu címre.
Reagált a CEU arra, hogy a hírek szerint Christian Kern osztrák kancellár már tárgyal Soros Györggyel az egyetem Bécsbe költöztetéséről.
Valaki kipróbálta, hogy reagálnak a hatóságok, ha mécsesekből próbálja kirakni az I stand with CEU feliratot a Parlament előtt. Figyelem, a képen látható hét rendőrből ketten intézkednek - köztisztasági okokból -, a többiek csak jelen vannak!
Nem árulja el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mely magyarországi bankok lehetnek érintettek az oroszországi pénzmosási botrányban és hogy feltűnt-e egyébként a jegybanknak a magyar pénzintézetek lehetséges érintettsége.
Megnyílt a közép-kelet-európai régió legnagyobb saját üzemeltetésű Intersport áruháza Budaörsön. Az idén tízéves áruház kibővítésére és teljes felújítására több mint 700 ezer eurót fordítottak – közölte a sportszer-kereskedelmi áruházlánc.
A brit hetilap kerek perec kimondja: a CEU "önkényes" bezáratására készül a magyar kormány. Orbán valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet az Egyesült Államokban - írják.
A Soros Györgyhöz köthető Közép-európai Egyetem jogi karának alapító dékánja, majd egyetemi tanára volt Sajó András, aki a Gyurcsány-kormány idején lett az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tagja - írta a kormánypárti Magyar Idők. A lap felidézte, hogy a strasbourgi testület legutóbb két bangladesi migráns javára döntött Magyarországgal szemben.
Első fokon, nem jogerősen felmentették a hűtlen kezelés vádja alól Meggyes Tamás volt esztergomi fideszes polgármestert és több társát elévülés miatt. Az elsőrendű vádlottat pénzbüntetésre ítélték.
Christian Kern osztrák kancellár Bécsbe költöztetné a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetemet (CEU) - jelentette az APA osztrák hírügynökség. A beszámoló szerint a kancellár már el is kezdte erről a tárgyalásokat Soros Györggyel.
A bankautomatából (ATM) történő készpénzfelvétel jelentős kiadást jelenthet egy év alatt, főként a banki díjak közötti különbségek miatt. Ha havonta tíz alkalomról van szó, akkor éves szinten a kiadások között akár 40-60 ezer forintos eltérés lehet lehet.
Kormányzati és kongresszusi szereplők egész sorával folytatott megbeszélést a CEU-t ért támadásról az USA-ban az egyetem rektora. Michael Ignatieff hétfőn Berlinbe utazik.
Az Aradi Várban építenék fel a CEU kampuszát. A város román polgármestere szolidaritásáról biztosította és személyes találkozóra hívta Michael Ignatieff rektort.
A CEU-t ellehetetlenítő törvényt elfogadhatatlannak tartja a rendező, aki Orbán Ráhelt sem hagyja ki új beszédéből, melyben a magyar egyetemek vezetőit kéri arra, tiltakozzanak a kormány döntése ellen.
A felsőoktatási törvény módosításáról beszámolt több német lap is.
A Momentum Mozgalom nagyon biztos a dolgában, szerintük a CEU védelmében és a miniszterelnök újraválaszthatóságának megakadályozására beadott népszavazási kérdéseik simán átmennek a Nemzeti Választási Bizottságon. A hvg.hu által megkérdezett jogász szerint nem feltétlenül kell a testület rosszindulata ahhoz, hogy elkaszálhassák a kezdeményezéseket.
Távoli lehetőségnek tűnik, hogy Magyarország visszatérhet a liberális demokráciához – közölte a Financial Times.
A rendőrség szerint minden rendben volt a rendőrsorfalba épített civil ruhás rendőrökkel, a jogvédő szervezet azonban ezzel teljesen ellentétes eredményre jutott. Vizsgálat akkor lehet, ha a sértettek a Panaszbizottsághoz fordulnak.
A haldokló szakma képviselői attól félnek, a gyilkos bohócról szóló Az filmváltozata még jobban megnehezíti majd a helyzetüket, aminek a vidámságról kellene szólnia.
Miközben a villanyszámlán évek óta ott virít, hogy az angyalarcú kormány jóvoltából egy-egy háztartás mennyi pénzt takarított meg, annak rablóhadjáratát, a szegénységet, a kirekesztést leleplező civil szervezeteken rajta lesz a stigma: külföldi érdekeket szolgálnak. Tessék választani! Farkas Zoltán HVG-szerkesztő szubjektív lapajánlója.
Ezzel 2017 második legnézettebb filmje lett a magyar mozikban Herendi Gábor rendezése, amely három hét alatt szedett össze annyi nézőt, amennyiről a legtöbb magyar film teljes futása alatt is csak álmodozhat.
Márciusban több cégformánál is ingyenes lett a cégeljárási illeték és a közzétételi költségtérítés – ezekért korábban egy kft. esetén 105 ezer forintot kellett fizetni. Az új Polgári törvénykönyv egy kevésbé ismert szabálya szerint ráadásul úgy is létrehozható kft., hogy az alapításkor a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására nem kerül sor.
Buzás Alíz grafikus 14 budapesti kerületnek készített egyedi posztereket, a legjellegzetesebb épületeket, tárgyakat, részleteket egy-egy képre sűrítve. Rájön ezek alapján, melyik kerületet ábrázolják a poszterek?
Csütörtöktől nyolc napon át az elmúlt időszak legizgalmasabb filmjeit hozza budapesti helyszínekre a Titanic Filmfesztivál, amely idei programjában is a jelenlegi nem túl bátor magyar mozikínálatot élénkíti fel az amerikai független film Oscar-gáláig jutó gyöngyszemével, formabontó horrorral, vagy a 2017-ben különösen fontosnak számító, a kirekesztést és rasszizmust elítélő filmjeivel. Nyolc napra nyolc mozit ajánlunk a programból.
Csak a diszkontok tudták növelni a részesedésüket.
Ez az állami statisztikai hivatal megállapítása, vagyis az orosz mérce szerint is ilyen rossz a helyzet Putyin 140 milliós országában.
Van egy jó hír és egy rossz. A jó, hogy semmi nem válik visszafordíthatatlanná. A rossz meg az, hogy tényleg ezek fognak még itt évekig garázdálkodni.
Elszánt és eltökélt a CEU-s tiltakozásokat szervező csoport, és így érzik a diákok is. Egyik vezetőjük úgy véli, akár a hídlezárás is jó eszköz a tiltakozás kifejezésére. A CEU szerinte olyan, mint Mátyás idejében a Bibliotheca Corviniana volt: a humanizmus bástyája a feudalizmusban.
Sorra jelentkeznek be egyházak jól menő, sikeres iskoláknál. A magyarországi ortodox egyház már második körét futja; a nyolcadik kerületi Vajda Péter után most a zuglói Városligetinél kilincseltek a fenntartás átvételével. Az öntudatos szülők azonban hamar az egyház tudtára adták, mit is gondolnak az átszervezés ötletéről.
Hosszadalmas, bonyolult, de roppant érdekes is: így lehetne leírni a dél-koreai szépségápolási szokásokat. De miért tűnik mindez számunkra megszállottságnak? És hogyan lett a több százéves történelmi hagyományokból építkező szépségkultuszból az állam által komolyan támogatott iparág, ami lassan az egész világot bekebelezi? Cikkünkből kiderül.
A Prison Break itthon a kétezres évek egyik legnépszerűbb sorozata volt, és akik végig kitartottak mellette, azok a kilenc év kihagyás utáni visszatérést is imádni fogják. Ahelyett, hogy bármiféle friss színt vinnének a történetbe, egy (meglepetés!) újabb szökés felé kergetik Scofieldéket, de most már legalább felvállalják, hogy ez csak egy szórakoztató őrültség.
Egy ember, egy gitárral egy nagyteremnyi ember előtt finoman építkező folkdalokat ad elő – elég anakronisztikusan hangzik ez 2017-ben, de a többség tényleg elfeledkezett egy órára a Facebook-értesítésekről, otthoni parákról meg a befizetendő számlákról. José González Budapesten koncertezett, és már a kötelezően a ráadásra tartogatott Heartbeats előtt zsebre vágta a közönséget.
Olvasói levelet kaptunk, mely szerint menekültnek, külföldinek tűnő utasokat szívatott meg a BKV-hajó személyzete. A BKV vizsgálódik.
A Balaton-parton játszódó Egynyári kaland hat részből álló, könnyed szórakozást ígérő második szériája május 13-tól, szombat esténként lesz látható a Dunán.
A Fidesz és a Fidelitas a hírek szerint hosszú kommunikációs offenzívára készül, Simicska Lajossal és Vona Gáborral a főszerepben.
Folytatódik az Áder János mindeközben-sorozat. Az államfő a lex CEU napján az őshonos fafajtákkal ismerkedett a budakeszi Tündérkertben, este pedig a Müpába ment, hogy megnézzen egy elgondolkodtató darabot.
A kis indai sül 105 napi vemhesség után, két hete jött a világra. Születéskor még nagyon puha tüskéi voltak, amelyek néhány óra után megkeményedtek.
Miközben Sebestyén Balázs arról nyilatkozott, hogy a Rádió 1-ben alkotói szabadságot biztosítanak nekik, és nem szabad hagyni, hogy működjön az öncenzúra, a csatorna tulajdonosa furcsállotta a műsort, amely szerinte egyoldalú volt. "Meg is beszéljük majd Balázzsal" - mondta.
Orbán Viktor miniszterelnök és Kovács Zoltán kormányszóvivő után nem mintha számítana, de Habony Árpádról is kiderült, hogy Soros György pénzén tanulta a papírrestaurátor szakmát.
Vírusként terjed a magyar interneten a rendező videója, amelyen papucsban, kisgatyában, az erkélyen állva konzultál a kormánnyal, pontosabban Orbán Viktorral. "A CEU-val nem konzultálsz, velem meg igen? Hát, te akartad."
Először készült nagyszabású felmérés az 50 év feletti magyar lakosság látásáról. Tavaly 90 ezer beteget operáltak meg szürke hályoggal, ám demográfiai okokból hamarosan évi 120-130 ezer műtétre lesz szükség.
Miután a parlament elfogadta a CEU ellehetetlenítésének lehetőséget biztosító jogszabálymódosítást, ezrek tüntettek az ország külföldön legismertebb egyetemének megmentéséért.
A német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth szerint érthetetlen, hogy miért volt szükség a magyar felsőoktatási törvény módosítására.
George Pataki, New York állam magyar származású volt kormányzója, a CEU kuratóriumának tagja is kiállt az egyetem mellett.
Több cseh egyetem és kulturális intézmény is nyílt levélben állt ki a CEU mellett.
Véget kell vetni Brüsszel mószerolásának és szidalmazásának – mondta az Európai Bizottság illetékes szóvivője a napokban indult nemzeti konzultációval összefüggő kérdésekre válaszolva.
Nyílt levélben szólította fel Áder János államfőt a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, hogy ne írja alá a CEU ellehetetlenítésére alkalmas törvénymódosítást.
Dulakodásba fordult kedd este a Parlament előtt a lex-CEU ellen korábban a Közép-európai Egyetemet élőlánccal körbe vevők a Kossuth tér elé vonulók tüntetése. A CEU-nál Áder Jánostól a törvény ellen vétót követelők az Országháznál azt kérték a kaput elálló rendőröktől, hadd tűzhessenek ki az épületre EU-zászlót. Utóbbit végül Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő tette meg.
Altusz Kristóf helyettes államtitkár bekérette szerdára a budapesti amerikai és német nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét a felsőoktatási törvény ügyében - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
Orbán úr stratégiája megejtően egyszerű. Ha valaki azt mondja neki: „miniszterelnök úr, az ön koncepciója téves”, erre azt válaszolja: „ön nem magyar”.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a CEU az elmúlt napokban folyamatosan megtévesztette a közvéleményt, beleértve nemzetközi tekintélyű tudósokat és szervezeteket.
A piac pörög, az árak az égben, nem csoda, hogy sok vállalkozó vágna bele ingatlanfejlesztésbe, ha sikerül megcsípnie egy jó építési telket. A kezdők a bankban kaphatják az első kijózanító pofont.
A paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó újabb népszavazási kérdések hitelesítését tagadta meg keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Orbán Viktor sem válaszolhat mindenre.
Ha esetleg találkozna a neten a listával, segítünk kiigazodni.
A Sky Mobile meglátta a lehetőséget a "legszexibb színészek" listák állandó szereplőjében.
Intenzív terjeszkedésbe fog külföldön a magyar központú Diego franchise hálózat.
A Másnaposokban is feltűnt színész-komikus pórázánál fogva húzogatta az állatot, meg is kapta a magáét – később persze bocsánatot kért.
A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője tolmácsolta hazája álláspontját a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosításáról.
"Arány lehetett volna jobb is" - mondta Magyarország miniszterelnöke. Amikor arról kérdezték, miben különbözik az ő ösztöndíját finanszírozó Soros György a mostanitól, azt mondta, "óvodás is voltam a kommunisták idején, mégse szolgálom a kommunistákat".
A házak falán, az utak mentén, a metróban és az állomásokon is megjelentek a kormány új nemzeti konzultációs plakátjai.
Az X-Men és A Gyűrűk Ura után a Harry Potter egyik vezéralakját is behúzhatta volna az angol színészlegenda. Most kiderült, Richard Harris halála után végül miért nem ő lett a professzor.
Indulatos a CEU-elleni törvény után az egyetemen tartott sajtóesemény - ilyen kérdések hangzottak el: "milyen kormány az, amely arra kényszeríti a polgárait, hogy vegyék ki gyerekeiket az iskolából?"A CEU rektora szerint a törvény betarthatatlan, és Áder Jánoshoz fordul, hogy alkotmányossági kontrollra küldje a törvényt az aláírása előtt. Az egyetem vezetőségének tagja arról beszél, példa nélküli, hogy egy EU-s tagállam megtámad egy amerikai intézményt. A CEU Budapesten akar maradni. Az amerikaiak állítólag felveszik a kapcsolatot Orbánnal, hogy megoldják a helyzetet.
Érezhető indulattal, keményen hitet tettek a CEU mellett a Reggeli Show máskor többnyire csak viccelődő műsorvezetői. "Sosem volt jó világ, ahol az állam mondta meg, hogy mit taníts és mit tanulhatsz. Ez sötét múltat idéz" - mondták. Aztán el is viccelődtek Andy Vajnán, aki majd behívatja őket emiatt az adás miatt.
Reprezentatívnak aligha nevezhetjük, de egy felmérés alapán összeállították a kontinens térképét az alapján, hogy hol találhatóak a legvonzóbb emberek, és még majdnem a Vatikán is beelőzte Magyarországot.
A 38 éves férfi 300-zal hajtott, amikor elvesztette uralmát a kölcsön kapott sportkocsi felett. A porig égő autóból még ki tudta húzni a barátját. Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.
Autókat venne a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ. Meg is született a fifikás közbeszerzési hirdetmény.
Hagyjuk már, hogy 2022-ben mi lesz! 2018 az egyetlen esély megállítani Orbánék ámokfutását és rablóhadjáratát.
A lex CEU-t jegyző Emmi-miniszter a parlamentben beszélt a Soros György által alapított egyetem sorsáról.
A vékony, alacsony 16 éves lány tömegközlekedéssel a XX. kerületbe indult, de nem érkezett meg. A rendőrség keresi.
A kormánypártiak úgy tesznek, mintha semmi közük nem lett volna Simicska Lajoshoz, a jobbikosok pedig már nem mondják rá, hogy oligarcha, sőt, ő csak egy egyszerű magyar állampolgár. A kegyvesztett vállalkozó hétvégi, Jobbik melletti kiállása és vulgáris kardcsörtetése után kérdeztük az érintett pártok képviselőit.
A Magyar Rektori Konferencia előre közli, hogy politikai vitában nem akar részt venni, közvetítő szerepet azonban vállal, illetve javasolja, hogy a CEU-ra írt törvénynek való megfelelés határidejét tolják ki. Az egyetemi vezetők szerint "az országot érintő negatív megítélés már olyan mértéket ölt, ami a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is negatív hatással lehet".
Ilyen közös vasúti és buszmegállót eddig még sosem építettek az országban.
Megalakult a Virtuózok tehetségkutató műsor nemzetközi értékesítésével foglalkozó Virtuosos International Zrt. – közölte a cég hétfőn.