Költözőpénzek
Átvették a bankoktól a kezdeményezést a hitelezésben a lakáskasszák, a kölcsönök előtakarékossághoz kötése miatt pedig a betétállomány is tovább hízik. Ám az év második felében csökkenhetnek a megtakarítások.
HVG |
A betétgyűjtés és az előtakarékosság mellett felvehető hitelek feltételeit is törvény szabályozza. E szerint az ügyfelek lényegében négy és nyolc év közötti előtakarékossági időszakot választhatnak. S bár a betétekre csak jelképesnek mondható évi 1 százalékos kamatot írnak jóvá (ezt viszont kamatadómentesen), a megtakarítások 30 százalékára rúgó állami támogatásnak köszönhetően 8 év után évi mintegy 8 százalékos hozamot lehet elkönyvelni a teljes megtakarításra vetítve. Miután az állami támogatás összeghatára évi 72 ezer forint, az használhatja ki maximálisan az állami apanázst, aki évente legalább 240 ezer, azaz havi 20 ezer forintot félretesz. Így nyolc év után 2,6-2,7 milliós megtakarításhoz és körülbelül 3 millió forint összegű hitelhez jut.
Látványosan megnőtt az érdeklődés a lakáscélú előtakarékosság iránt tavaly októberben, a válság kitörése után; a Fundamentától bő 30 százalékkal többen kértek információt a szerződési feltételekről, mint az előző hónapokban. A lelkesedés valószínűleg annak tudható be, hogy beszűkült a bankok lakáshitelezése, és jószerével eltűntek az évi 5 százaléknál alacsonyabb kamattal kínált svájcifrank-alapú kölcsönök. Ezért felértékelődtek a lakástakarék-pénztáraktól 3,9 százalékos fix éves kamattal, 5 százalékos teljeshiteldíj-mutatóval felvehető normál forinthitelek, sőt az ennél drágább – a Fundamentánál évi 11 százalékért nyújtott – áthidaló hitelek is, amelyeket legalább kétéves megtakarítási időszak után lehet igényelni.
Növelte a lakás-előtakarékosság vonzerejét az is, hogy az utóbbi két évben azonnali kölcsönnel bővült a lakástakarék-pénztári hitelek választéka. A leggyorsabb kölcsönt azonban többnyire feltételekhez kötik a pénztárak, mert a törvény korlátot szab: ezt a hitelt a lakáskasszák csak szabad eszközeik 5 százalékáig nyújthatják. A Fundamenta például összesen 8-9 milliárd forint értékben folyósíthat azonnali kölcsönt, s ezt a keretet már csaknem teljesen kihasználta.
Korábban elsősorban azoknak ajánlották fel az azonnali kölcsönt, akik már legalább egy éve takarékoskodtak, mostanában pedig azokat célozták meg, akiknek már lejárt egy korábbi szerződésük. Egy volt Fundamenta-ügyfélnek például néhány nap alatt két különböző személyi bankár is felkínálta az azonnali kölcsönt, természetesen egy új előtakarékossági szerződés kötése esetén.
A beszűkült hitellehetőségek miatt valószínűleg jó páran kapnak majd a lehetőségen. Idén az első két hónapban mindenesetre 441 millió forinttal nőtt a Fundamenta-Lakáskasszánál a normál és az áthidaló kölcsönök állománya, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 159 millió forinttal. Az erős hitelkereslet és a piacszerzés lehetősége miatt a Fundamentánál fontolóra vették, hogy esetleg csökkentsék az áthidaló kölcsön kamatát.
A lakás-takarékpénztáraknak fel kell készülniük arra is, hogy hirtelen megnőhet majd az igény a már megkötött szerződések módosítására, a futamidők rövidítésére. Mind többen szeretnék megragadni ugyanis az ingatlanpiaci áresés miatt kínálkozó kedvező lakásvételi lehetőségeket, amit a legegyszerűbben a már futó lakás-előtakarékossághoz kapcsolható hitellel tehetnek meg. A normál kölcsönhöz azonban csak az előre vállalt megtakarítási idő lejártát követően juthatnak hozzá, tehát egy nyolc évre kötött szerződésnél nyolc év múltán. Áthidaló kölcsönre ugyan már két év után is jogosultak lesznek, de amíg a betétszámlán gyűlő megtakarítás nem éri el a szerződéses összeg (a befizetések, a támogatás, plusz a hitel) negyedét – ez többnyire az ötödik évben következik be –, addig fizetniük kell az áthidaló kölcsön magas kamatát. Ezért minden bizonnyal sokan kezdeményezik majd, hogy a megtakarítási időt rövidítsék le a törvényi minimumra, négy év három hónapra, mert így jóval hamarabb hozzájuthatnak az olcsó kölcsönhöz, illetve előbb csökken az áthidaló hitel magas kamata.
Harcba szállt az ügyfelekért az OTP Lakástakarékpénztár is – mondták el a HVG-nek –, az idén, különféle kedvezményeknek köszönhetően, az első két hónapban 26,6 milliárd forint értékben kötöttek új előtakarékossági szerződést a pénztárnál. Ez 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az OTP-leány azonban inkább a betétgyűjtésre helyezte a hangsúlyt. Az új kontraktusok között kisebbségbe kerültek az azonnali lakáshitelekkel kombinált szerződések, amelyeket 2008 szeptemberéig nagy számban kötött a bank lakás-takarékpénztára.
Az év eleji robusztus növekedés azonban a lakossági jövedelmek csökkenése miatt nem lesz tartható az év egészében – ismerték el a pénztárnál. Ugyanakkor nőhet a lakás-takarékpénztári hitelezés, mert tavaly óta egyre többen igénylik a legalább négy év és három hónapnyi előtakarékoskodás után felvehető kölcsönt.
Komoly fizetési problémákra egyelőre egyetlen pénztárnál sem számítanak. Bár a fizetési fegyelem romlását nem zárják ki, főként azoknál a lakás-takarék-pénztári szerződéseknél, amelyeket korábban az ügynökök a devizaalapú lakáshitelek mellé adtak el. Arra viszont fel kell készülni, hogy a munkahely elvesztése vagy a családi jövedelem csökkenése miatt mind többen kérik majd az előtakarékossági szerződés szüneteltetését. Ebben az esetben ugyan nem kell befizetni a korábban vállalt havi megtakarítást, viszont automatikusan kitolódik a szerződés lejárta, és ezzel a kuncsaft később juthat majd hozzá megtakarításához és az őt megillető kedvező hitelhez.
PAPP EMÍLIA
Pácban maradnak
Az államnak nincs pénze, ezért igazából nem is vállal át semmit a lakáshitelesektől, viszont nagy terhet vesz magára...