A popszámokat szándékosan könnyedre írják, és ez elfedi a nyilvánosság elől, milyen nehéz is piaci sikerre váltani egy fülbemászó dallamot. Idő és tehetség kell a durva élek lecsiszolásához és „poposításához”, hogy a hallgatók aztán újra meg újra streameljék a dalt. Ehhez az úthoz türelem kell, és a folyamat gyakran éveken át is elhúzódik.

Az A-ha példája a Take On Me-vel

Ez történt egy Magne Furuholmen nevű fiatal dalszerzővel is, aki szerencséjére a kitartás szokatlanul mély kútjából meríthetett. Furuholmen tizenöt éves volt, amikor komponált egy billentyűriffet, amelyet aztán hét éven át vitt magával egyik zenekarból a másikba. A huszonhét hangból álló, fülbemászó dallam még csiszolásra szorult, de Magne úgy döntött, hogy teljes dalt farag belőle. A zenekara éppen új énekest keresett, és az első számú jelölt úgy találta, a riff óriásit robban majd.

„Az új énekes, Morten Harket közölte, hogy ha nem kezdünk valamit ezzel a dallammal, akkor nem lép be a zenekarba” – emlékezett vissza később Furuholmen. A zenekar engedett Harket ultimátumának, írtak a riffhez intrót, szöveget és átkötést, és megszületett a dal.

Furuholmen zenekara nem más volt, mint az A-ha nevű norvég szintipop trió, a számot pedig „Take On Me” címmel ismerte meg a világ. A „Take On Me” 1985 októberében az Egyesült Államokban a Billboard lista első helyére került, és huszonhét héten át ott is maradt. Az 1980-as évek szintipopjának emblematikus dala vált belőle, és világszerte közel 10 millió eladott példánnyal ez lett minden idők egyik legsikeresebb kislemeze.

Bár a dal végül óriási siker lett, az odavezető út igencsak rögös volt. Miután a zenekar 1984-ben leszerződött a Warner kiadóhoz, a három fiatalember egy londoni stúdióban felvette a „Take On Me” első változatát. A szám jókorát bukott.

Ennek a verziónak a szerkezete megegyezett a végső változatéval, ám hiányzott belőle az utóbbi popos bája. A Warner londoni vezetősége rábeszélte a zenekart, hogy készítsenek egy klipet a dalhoz, amelyben Harket a zenére mozog, az eredmény azonban elsikkadt az 1980-as évek közepén megjelent hasonló popvideók özönében.

A banda mindhárom tagja jól emlékszik rá, hogy ekkor úgy érezték, megrekedtek. Furuholmen fülbemászó dallama mindenkit levett a lábáról, de a szám valahogy kiforratlan maradt. A zenebiznisz kiszámíthatatlan hullámvasútja legyőzhetetlen akadálynak tűnt. A zenekar 2009-es turnéja előtt így idézte fel a sláger csiszolásának frusztráló folyamatát a saját honlapján:

“A három idealista srác, akik azt képzelték, hogy a tehetség önmagában elég lesz hozzá, hogy a csúcsra repítse őket, most annyi nehézséggel találta szemben magát, olyan sok időt elpocsékoltak és olyan sokszor csalódtak, hogy már-már fel akarták adni. Látták, miként megy veszendőbe a sok remény, pénz és ráfordított idő, és úgy döntöttek, egy időre feloszlanak.”

A történet nem ért véget itt

A dal eljutott a Warner amerikai főhadiszállására is, ahol befolyásos vezetők egy csoportja úgy döntött, ad a csapatnak még egy esélyt, hogy a kiadó amerikai stúdiójában felvehessenek egy ütősebb mixet. Még fontosabb azonban, hogy ugyanezek a döntéshozók finanszírozták egy nagy költségvetésű, félig animált videóklip leforgatását is. A klip két hónap alatt készült el, feltette az A-hát a térképre az Egyesült Államokban, és 1986-ban hat MTV Video Music Awardot szerzett nekik.

„Semmi kétségem afelől, hogy a dal a klipnek köszönhetően lett sláger – mondta Furuholmen. – Igaz, a számnak tényleg van egy fülbemászó riffje, de azért meg kell hallgatni néhányszor, mire megszereti az ember, és a videó óriási hatása nélkül nem hiszem, hogy sokan adtak volna neki még egy esélyt.”

A „Take On Me”-nek az a változata, amely 1985-ben végül berobbant a rádióban és a televízióban, közel egy évtizednyi kitartóan emelkedő kreatív spirál eredménye volt. Furuholmen nyers dallama annyi fejlődési lépésen ment át, hogy maga sem tudja számontartani. A dal még az után is tovább formálódott, hogy sugározni kezdték, és minden újabb próbálkozással egyre könnyebben emészthetővé vált.

A siker ritkán jön könnyen

A siker sokszor rengeteg zsákutcával és kudarccal jár. Olykor évekbe telik, mire egy ötlet csírája szárba szökik, és ezalatt a megalkotói fejében jó eséllyel megfordul a gondolat, hogy hagyni kellene az egészet.

Az A-ha szerencsés volt, hogy három esélyt is kapott a popzeneiparban, és a terméke minden alkalommal jobb lett annak köszönhetően, hogy a Warner mindig új erőforrásokat, több időt és szakértelmet bocsátott a rendelkezésére. Az A-ha kudarca a dal első változatával azt a közkeletű, ám meglehetősen naiv meggyőződést cáfolja, amely szerint a kreatív produktumoknak teljesen kiforrott állapotban kell megjelenniük.

Lendülj túl a holtponton!

HVG Könyvek

Egy téves meggyőződés szerint ugyanis a legjobb dalok, filmek és könyvek a vegytiszta ihlet eredményei, és ha nem tökéletesek már az elején, akkor aligha valószínű, hogy később javulnának, hiszen az idő múlásával a kreatív produktivitás minősége általában csökken. Ezt a felfogást kreatív szakadéknak (creative cliff) nevezik a pszichológiában, és bármilyen valóságosnak tűnik is, a szakadék csupán illúzió. Az igazság ugyanis az, hogy a kreativitásunk az idő múlásával nem csökken, hanem nő.

A fenti cikk Adam Alter Lendülj túl a holtponton! című könyvének szerkesztett részlete. A marketing- és szociálpszichológiaoktató szerző két évtizede tanulmányozza, hogyan rekednek meg az egyének és szervezetek, majd miként törnek ki. Módszerei segítségével nemcsak a céljainkat érhetjük el, hanem az elakadásokat áttöréssé változtathatjuk. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.