szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kezdeti napsütést délutántól eltakarják majd a felhők, cserébe viszont akár 19 fokot is mérhetünk.

Kedden kezdetben a köd feloszlása után a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd délutántól északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és akkor elszórtan – főként az ország északi felében – kisebb eső is lehet – jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de elsősorban a Tiszántúlon megélénkül a délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 19 fok között alakul, de a tartósabban ködös tájakon hidegebb lesz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon