szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Magyar idő szerint szerda délelőtt levált a Philae nevű leszállóegység a Rosetta űrszondáról, és megkezdte a landolást a 67P/Csurjumov-Geraszimenko nevű üstökös felé. A landolás délután 5 óra körül várható, és élőben közvetítik.

Az üstökös mindössze néhány kilométer átmérőjű, kő és jég borítja a felszínét. Erre száll majd le a Philae.

Ez minden idők egyik legkomplexebb űrmissziója, húsz évig tartott az előkészítése. A Rosetta tíz éve haladt már az üstökös felé, amelynek felszínén mintákat gyűjt majd landolása után a leszállóegység. A szakemberek azt remélik, hogy ezzel többet megtudhatunk majd a Naprendszer keletkezéséről.

A leválás közép-európai idő szerint 9 óra 35-kor történt. A Philae leszállóegység a történelem első irányított landolását kísérli meg magyar idő szerint délután fél 5 körül, az első visszaigazolások pedig 5 óra körül érkezhetnek.

A natgoetv.com közvetíti az eseményeket az Európai Űrügynökség jóvoltából, reggel nyolc óra óta láthatóak élő képek az oldalon.

Az Index beszámolója szerint a Philae éjjeli ellenőrzésén derült ki, hogy a tetejére szerelt fúvóka elromolhatott. Ez az alkatrész fontos, egyfajta miniatűr hajtóműként gondoskodna ugyanis arról, hogy leszálláskor az üstökös felszínéhez nyomja az egységet, így az nem tud majd elmozdulni. A hiba elvileg nem végzetes, és a Philae ettől még képes lehet rendesen megkapaszkodni az üstökös felszínén.

Az Európai Űrkutatási Hivatal darmstadti irányítóközpontjának szakemberek ötven százalék esélyt adnak arra, hogy a landolás sikeres lesz. 

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved