szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az intelligencia két fajtájában is sokkal fejlettebbek kortársaiknál azok a gyerekek, akik legalább három évig tanultak valamilyen hangszeren. Amerikai kutatók állítják ezt , akik azt is elárulták, hogy milyen korban érdemes külön órákra járatni a gyerekeket.

Ezt egy amerikai kutatás állítja, ugyanis néhány szakértő arra volt kíváncsi, hogy a zenetanulás milyen hatással van a gyermekek fejlődésére. Az eredmények egyértelműen azt igazolták, hogy az intelligencia hét fajtájából kettő, a nyelvi és a vizuális sokkal fejlettebb azoknál a gyerekeknél, akik legalább három évig tanultak játszani valamilyen hangszeren. Természetesen az értékeket azoknak a gyerekeknek az intelligencia tesztjeihez viszonyították, akik egyáltalán nem tanultak hangszeren játszani.

A kutatás vezetői megjegyezték, hogy ez a hatás leginkább akkor érhető el, ha a gyermekek 8 és 11 éves koruk között töltik zenetanulással ezt a 3 évet. A zene jótékony hatásáról már korábban is írtunk, egy szintén amerikai kutatás például bebizonyította, hogy kedvenc zeneszámaink hallgatásával okosabbá válunk.

 

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok