szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rossz idő miatt elhalasztották hétfőn a SpaceX amerikai magáncég hatodik teherűrhajójának elindítását a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A halasztás miatt legalább egy nap késéssel érkezik majd meg az ISS fedélzetére egy 1800 kilogrammos következő élelmiszer-szállítmány, valamint a kísérletekhez és más munkákhoz szükséges eszközök utánpótlása, benne egy igazi olasz kávéfőző géppel. A kaliforniai székhelyű társaság Dragon teherűrhajóját közép-európai idő szerint hétfő éjjel, 22 óra 33 perckor emelte volna a magasba egy Falcon 9 típusú hordozó rakéta a floridai Cape Canaveral űrrepülőteréről, a startot azonban két perccel a kitűzött időpont előtt leállították.

"A startot egy közelgő zivatarfelhő villámlásai miatt kellett későbbre halasztani" – közölte Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója. A következő, indításra alkalmas időpont kedden, közép-európai idő szerint 22 óra 10 perckor lenne, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közlése szerint az előrejelzések azonban a hétfőinél is valamivel rosszabb időjárást ígérnek, úgyhogy egyelőre a keddi start is kétesélyes. Ez lenne a SpaceX magáncég hatodik teherűrhajó missziója a NASA által 1,6 milliárd dollárért megrendelt 12-ből.

Az indítás után a SpaceX második alkalommal fogja megkísérelni, hogy épségben visszahozza a hordozórakéta első fokozatát a társaság drón vezérlésű, űrkikötő-hajójára.

A hordozórakéták visszanyerése és többszöri felhasználhatósága új fejezetet jelentene az űrrepülésben, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült. A SpaceX a Dragon teherűrhajó januári indítását követően sikeresen visszairányította ugyan a Falcon rakétát a tengeri platformra, de a rakétát irányító vezérsíkból kiszökött a hidraulika folyadéka, így a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört.

A drónplatform, amelyet a SpaceX-nél viccesen "Épp csak elolvasta a használati utasítást" (Just Read the Instruction) névre kereszteltek, a következő start időpontjáig kinn marad az Atlanti-óceánon, Jacksonville közelében.

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Gondoljon erre, mielőtt legközelebb kukába dobja a kávézaccot: elképesztő képességét fedezték fel

Gondoljon erre, mielőtt legközelebb kukába dobja a kávézaccot: elképesztő képességét fedezték fel

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel