Mennyit keresnek az informatikusok Magyarországon?
Keleten jobban nőtt a csúcsvezetők fizetése, mint Nyugaton
A kelet-európai cégeknél az átlagos növekedés 6,4 százalék, Nyugaton pedig 3,7 százalék volt a csúcsvezetői fizetések esetében. A felmérésben több mint 1000 vállalat vett részt 15 európai országból.
Kifizeti a 13. havi fizetést a Belügyminisztérium
A Belügyminisztérium kifizeti azoknak a 13. havi járandóságát, akik 2004. folyamán távoztak a közszférából.
Állami fizetés a szakmával felhagyó idősebb prostituáltaknak
A spanyol kormány fizetést adna azoknak a prostituáltaknak, akik felhagynak az „ősi mesterséggel”. A munkaügyi és szociális miniszter, Jésus Caldera Sanchez-Capitan jelentette be a parlamentben: vizsgálják a lehetőséget, hogy havi 432 eurót (mintegy 109 ezer forintot) fizessenek azoknak az idősebb prostituáltaknak, akik abbahagynák eddigi tevékenységüket, de nem jutnak munkához.
A fizetések gyorsabban nőnek nálunk, mint átlagosan az EU-ban
A nyugat-európai fizetések stabilak, így a cégeknek az alapfizetésen kívül más eszközt kell találniuk, amivel elcsábíthatják, vagy megtarthatják a munkaerőt.
A rendőri kezdő fizetés 800 ezer forint – Londonban
A londoni kezdő rendőrök 800 ezer forintnak megfelelő fontot kapnak havonta, majd 18 hetes kiképzés és két évi próbaidő után 920 ezret.