szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb hallgatói fórumot tart a Hallgatói Hálózat (HaHa); az ELTE BTK épületében ugyan egy termet sem engedtek át nekik, de végül elfoglalták az egyiket. A hallgatók a keretszámok ellen tiltakoztak, a bölcsészkar dékánja távozásra kérte az egybegyűlteket. A rendőrök a szervezők szerint nem juthattak be az épületbe. A hallgatók este nyolcig maradhattak végül.

"A kormány tagadó álláspontja" miatt szerdára újabb fórumot szervezett a Hallgatói Hálózat (HaHa), a csoport tagjai délután ötkor találkoztak az ELTE bölcsészkarának udvarán. Bár az elmúlt napokban több dékántól kértek teremhasználati engedélyt, sehonnan nem kaptak pozitív választ. Volt, aki technikai problémákra hivatkozva utasította el a hallgatókat.

MTI / Szigetváry Zsolt

"Mivel az ELTE BTK dékánja nem engedélyezte a hallgatói fórum megtartását az ELTE Gólyavárában, elfoglaljuk a kommunikáció tanszék egyik előadóját" - mondta az Eduline.hu tudósítójának a csoport egyik tagja az ELTE bölcsészkarának udvarán.

A Moha online tudósítása szerint biztonsági őrök megpróbálták rázárni az egyik ajtót a befelé haladókra, erre ők átfutottak a főbejárathoz és bementek ott. A tudósítás szerint mintegy 120 ember gyűlt össze, köztük "láthatóan feszült egyetemi dolgozók".

MTI / Szigetváry Zsolt

Az Eduline.hu tudósítása szerint a helyszínen megjelent az ELTE BTK dékánja, Dezső Tamás is, aki azt mondta: "ez a terem jóval kisebb, mint ahányan itt vannak. Itt nem lesz West-Balkán, úgyhogy arra kérem önöket, távozzanak". A dékán negyvenöt percet adott a csoportnak, hogy befejezze a hallgatói fórumot. Állítása szerint a fórum előtt tíz perccel kért tőle teremhasználati engedélyt néhány egyetemista, de ennek - "technikai okok miatt" - nem tudott eleget tenni. A rendőrök az épület előtt vannak, de nem jöhetnek be - mondták a szervezők. A  hallagtók egyébként a kommunikáció és esztétika tanszék nagyelőadóját töltötték meg, de a folyosókon is várakoznak.

A hallgatók a dékán kérésének nem téve eleget még este is a teremben voltak, a dékán azt mondta: nyolckor mindenkinek el kell hagynia a helyszínt, az egyetem épülete ugyanis akkor bezár. Megszavazták: új felvételi eljárás kiírását követelik a kormánytól, és "megkérnek valakit", hogy Brüsszelben olvassa fel a Hallgatói Hálózat által elfogadott tizenegy pontot.

"Az egyetem a mienk!"

A Haha este közleményt adott ki a mai fórumról, melyben azt írták: felháborítónak tartják, hogy őket, "egyetemisták, gimnazisták és oktatók békés csoportját" kizárták a belvárosi egyetemekről. "Az egyetemek vezetőinek döntése érthetetlen annak fényében, hogy múlt szerdán bizonyítottuk: békés, pártpolitika-mentes, tárgyalásra és kompromisszumokra képes, a megállapodásokat tiszteletben tartó szervezet vagyunk, amely a felsőoktatás ügyéről kíván nyilvános vitát folytatni" - olvasható.

"A történtekből az látszik, hogy nagy félelem uralkodik az egyetemek vezetőinek körében. Inkább kitiltják saját diákjaikat az intézményeikből, minthogy engedélyt adjanak a nyílt kritikára, és ily módon konfrontálódjanak a kormányzattal, amely még mindig nem hozta nyilvánosságra az új finanszírozásról szóló rendeletet. Orbán Viktor miniszterelnök úr is üdvözölte a hallgatói szerveződést, és hangsúlyozta az egyetemi autonómia fontosságát, ezért sem értjük, hogy miért nem használhatunk hallgatói fórumokhoz egyetemi tereket. Hiszen az egyetem a miénk" - teszik hozzá.

MTI / Szigetváry Zsolt

Kóbor Andrea, a HaHa tagja szerint most már az oktatási kormányzat is hallgat a tiltakozó egyetemistákra, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ugyanis megígérte, hogy a pótfelvételi előtt az állami ösztöndíjas helyeket átcsoportosítják. Az Eduline úgy tudja, az "átcsoportosítás" mindössze a megmaradó állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas helyeket érinti majd, a jogi, gazdasági és társadalomtudományi terület akkor sem kap plusz létszámot.

A fórumon felvetődött, hogy akár a ma esti rendezvényre is meg kellene hívni Hoffmann Rózsát. Az Eduline percről percre tudósítása itt követhető.

Mint arról beszámoltunk: a múlt szerdai hallgatói fórum további akciókat helyezett kilátásba, ha a kormány nem cselekszik. Hoffmann Rózsa elutasította a keretszámok megemelését, Orbán Viktor pedig - a HaHa közleménye szerint -"cinikusan" több radikalizmust kért a diákoktól. A hálózat ezért újabb fórumot hívott össze, ahol a megjelenők döntenek a további akciókról.

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó