szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Végzettségtől és munkatapasztalattól függően akár 100-150 ezer forinttal is megemelkedhet a pedagógusok bruttó bére az életpályamodell teljes körű bevezetésével – közölte a Magyar Nemzet.

Fizetési osztálytól függően a főiskolai végzettségű pedagógusoknál átlagosan 62-71 százalékos, az egyetemi végzettségűeknél 47-64 százalékos béremelés lesz – írta a lap Petróczi Gábor közoktatási szakértőnek az új bérrendszerről készített tanulmányára hivatkozva.

Az alapbér mellett a pótlékok is jelentősen megugranak: míg az osztályfőnöki pótlék jelenleg 7 és 20 ezer forint között van, az új táblázat szerint végzettségtől függően 18-53, illetve 20-59 ezer forintos keretet tartalmaz.

A pedagógusbér-emelés pontos mértékét és ütemezését várhatóan július 10-én tárgyalja a kormány – olvasható a cikkben.

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés

CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist