Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Nyomok Ukrajnáig

találták a fedélzeten, ami a megrongált vezetékeknél is fellelhető volt. Az Andromédát egy rostocki kölcsönzőből vették bérbe egy moldovai
... szerint egy kijevi illetőségű nő a vezetője. Az öt férfi és egy nő alkotta legénység és a hajó a cikk információi alapján a robbantás

HVG HVG Hetilap

Jó hír, rossz hír

A házasságkötések száma 29 százalékkal esett vissza az első fél évben – derül ki a KSH friss adataiból. Bár a születések száma is

HVG HVG Hetilap

Nem mérhető radioaktivitás

Japán a múlt héten megkezdte a fukusimai atomerőmű szennyezett hűtővizének a Csendes-óceánba engedését. Az első, 7800 köbméteres
... át folyatják az óceánba, és az első tengervízminták nem mutattak ki radioaktivitást. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) által

HVG HVG Hetilap

Előjáték az olimpiához

tartott zárórendezvényen. Hozzátette: a nyári olimpiák összesített éremtáblázatának első tíz helyezettjének mindegyike adott már

MTI Itthon

Őrizetbe vették a férfit, aki halálra verte alvó ismerősét vasárnap éjszaka Újbudán

A 31 éves férfi áldozata a kórházban halt bele
Őrizetbe vettek a fővárosi rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta utcán alvó ismerősét Budapest XI
... Rimaszombati úton egy sérült embert találtak a járdán. A 33 éves férfit a mentők kórházba vitték, de ott az ellátás ellenére meghalt.
... a bűncselekmény helyszínéről előállították a sértett három ismerősét, egyiküket, egy 31 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy

hvg.hu Itthon

Önként jelentkeztek a rendőrségen azok a fiatalok, akik pár napja letörték a Margit hídi kőkereszteket

A 20 és egy 21 éves férfi arra hivatkozott, be voltak rúgva, amikor
és augusztus 25-én 3 óra között a Margit híd északi oldalán letörtek hat kőkeresztet. A térfigyelő kamerák felvételei alapján keresett három
... augusztus 28-án este önként bement a kapitányságra – írja a police.hu . Egy 20 és egy 21 éves férfit rongálás bűntett megalapozott

hvg.hu Itthon

Egy kitépett közlekedési táblával támadt autósokra egy X. kerületi ámokfutó

2021 márciusában egy férfi rendezett egy rövid, de annál látványosabb ámokfutást egy X. kerületi körforgalomnál. Kiszakított egy
A vádlott 2021. március 16-án, délután, bódult állapotban, egy X. kerületi körforgalomnál kiszakított a helyéről egy közlekedési táblát. A
.... A vádlott hónapokkal később, 2021. december 29-én, ittas állapotban, egy II. kerületben közlekedő villamos első szélvédőjét dobta
... a szerelvényben több mint 100 ezer forint kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 48 éves

hvg.hu Itthon

Mérges kígyó mart meg egy magyar túrázót Ausztriában

A férfit mentőhelikopterrel szállították
Megmarta egy magyar férfi kezét egy keresztes vipera vasárnap az ausztriai Mariazell közelében – számolt be a 24.hu a Kurier című
... hivatkozva. A férfi egy csoporttal túrázott, és a kígyómarás után továbbment, csakhogy egészségi állapota romlani kezdett. Végül

hvg.hu Sport

Két továbbjutással, egy kieséssel kezdték a magyarok a US Opent

Döntő szettig ment el mindhárom magyar teniszező, aki a US Open első versenynapján pályára
Három magyar teniszező meccse szerepelt a US Open első napjának programjában. Elsőként Marozsán Fábián játszott a francia
.... Az első két szettet könnyen hozta, 6:3, 6:1-re vezetett, onnan viszont Gasquet visszajött, tie-breakben nyerte meg a harmadik és a

hvg.hu/MTI Világ

A szankciókat megkerülve küldött hi-tech eszközöket Moszkvának egy orosz-svéd kém

Svédországban vádat emeltek Szergej Szkvorcov orosz-svéd kettős állampolgárságú férfi ellen, akit azzal vádolnak, hogy 2013 és
A hatvanéves férfit 2022 novemberében feleségével együtt tartóztatták le. Az ügyészség Svédország és egy másik hatalom ellen
... jogellenes cselekmény elkövetésével vádolta meg Szergej Szkvorcovot. A férfi nemcsak adatokat szivárogtatott Moszkvának, hanem olyan
..." - áll a vádiratban. A férfi ügyvédjének elmondása szerint Szkvorcov tagadja, hogy bármi törvénybe ütköző tevékenységet követett

hvg.hu Itthon

Úgytudjuk: Egy hónapja előzetesben van egy olimpiai ezüstérmes magyar sportoló

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy férfiről van szó. A cikk egy Szolnok megyei volt sportolóra utal, de ott Kővágó Zoltán
van – számolt be az Úgytudjuk , amely nevet és sportágat nem említ cikkében, csupán annyit, hogy egy férfiről van szó. A portál
... a sportoló korábbi menedzserét, aki azt mondta, hogy néhány éve ugyan volt a férfinak egy visszatérési kísérlete, ám mivel ez komolyabb

MTI Élet+Stílus

2006-ban tévedésből készített vele élő interjút a BBC, most kártérítést kér a férfi

A férfi megkereste a BBC-t az elmaradt jogdíjak miatt, de nem kapott
Kártérítésért akarja perelni a BBC-t egy férfi, akit 2006-ban véletlenül interjúvoltak meg egy hírműsor élő adásában. Guy Goma annak
..., de Goma állítása szerint ő egy vasat sem kapott a befolyó jogdíjakból. A férfi az Accidental Celebrities podcastban elmondta, hogy

hvg.hu Itthon

Megint letörték a keresztet a Margit hídon található koronákról

Nem ez volt az első eset, amikor a hídon található koronát
több, a Pest felé vezető oldalon lévő Szent Korona kőkeresztjét rongálták meg. Nem ez volt az első eset, amikor a hídon található
... megrongálták: köztéri kamera rögzítette az esetet, amikor 2021 januárjában törte le a Margit hídon lévő Szent Korona kőkeresztjét egy
...: Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik végül saját oldalukon adtak ki közleményt az esetről. Eszerint a hat keresztet három

Balogh Csaba hvg360

Az Ezeregyéjszaka meséi után kezdjen hozzászokni az arabok mesterséges intelligenciáihoz

Mozgolódik Rijád, helyezkedik Dubai. Az arab technológiai tavasz nem az országok vezetését, hanem a nyugati világ egyértelmű fölényét
mintegy 40 ezer dollár értékű chipre adtak le rendelést. A H100 nevű lapkát a gyártó kaliforniai Nvidiát vezető Jensen Huang a világ
... a világon elsőként létesített amolyan ügyfélszolgálati központként és tudásmegosztó bázisként működő központot
.... szuperszámítógép építése az országban. (Elődje, a 2015-re kifejlesztett Shaheen II. a világ szuperkomputereit rangsoroló toplistán

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ez történt: Térerő nélkül is átment az SMS, újít a Telekom Európában

Ez történt: Térerő nélkül is átment az SMS, újít a Telekom Európában

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Viharos szél és sok eső érkezik hétfőtől

Viharos szél és sok eső érkezik hétfőtől

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Harry Potter-tévésorozat: két fontos szerepre is megtalálhatták a megfelelő színészt

Harry Potter-tévésorozat: két fontos szerepre is megtalálhatták a megfelelő színészt

Elutasították a szélsőjobbos botrányjelöltet a román elnökválasztás új fordulójában

Elutasították a szélsőjobbos botrányjelöltet a román elnökválasztás új fordulójában

A címlapról ajánljuk