A Duma Aktuál megdönthetetlen bizonyítékai arról, hogy a Mátrixban élünk
a magyar oktatás is a világegyetem információcsökkentési kísérletének szép példája. Végül pedig az is kiderül, hogy a túlvilág
a magyar oktatás is a világegyetem információcsökkentési kísérletének szép példája. Végül pedig az is kiderül, hogy a túlvilág
A Momentum pedig bevándorláspárti, szóval ha rajtuk múlna, a magyar nők nem lennének biztonságban. Logikus
hívja fel a figyelmet. Hozzátette: jelenleg átlagosan Magyarországon hetente egy magyar nő hal meg erőszakos bűncselekmény miatt
... is tömegesen itt lennének a migránsok és a magyar nők már nem lennének biztonságban Budapest utcáin és tömegközlekedési eszközein"
A magyar származású üzletember nemcsak a világ leggazdagabb embereinek, de a legnagyobb mecénásainak is egyike. Világszerte ismert
... vezetőinek írásait gyűjtötte össze, hogy teljes és árnyalt képet alkothassunk Soros Györgyről. A kötetet, melyből több részletet is
Peter L. W. Osnos: Soros György: Egy teljes élet
A könyvet ide kattintva megrendelheti a kiadótól. A sorozat korábbi
A pénzügyminiszter a Szovjetunióba hurcolt magyarok emléknapján
" - idézte az MTI Varga Mihály pénzügyminisztert, aki szombaton, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások
... megkoszorúzta többek között Novák Katalin köztársasági elnök, Kövér László házelnök, a Kúria, az ügyészség, a Honvédelmi Minisztérium és a
A magyar túszokról csak akkor adnak hivatalos tájékoztatást, ha azzal nem fenyegetik a
Csak akkor tudnak a közel-keleti fegyveres konfliktusban érintett magyar túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon
... folyamatosan kapcsolatban vagyok. A katariak mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél több túsz és minél több magyar fogvatartott
Még messze vagyunk attól, hogy széles körben használjuk az okos háztartási eszközöket, de a magyar piacon is folyamatosan nő az
... a készülékek öndiagnosztizálási képessége hozhatják el. A magyar piacon az újépítésű lakásberuházások visszaesése is gondot okoz, de az
2022-ben körülbelül 1,3 millió nagy háztartási gépet vettek a magyarok és 30 milliárd forinttal többet, összesen 180 milliárdot
... szerint a visszaesésre magyarázatul szolgálhat a magas kamatkörnyezet, ugyanis ezeket a készülékeket a magyarok általában hitelre
... irántuk. Azt látjuk, hogy például a nyugat-európai országok előrébb járnak ebben, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a magyarok
A HVG 25 + 1 ajánlattal készült: van köztük rendszerváltó regény, hazai klasszikus, irodalmi Nobel-díjas remekműve, magyar
sem értem teljesen, hogy miért.”
Babits Mihály összes versei 2. 1906–1910 (Kritikai kiadás)
„Ne nézd kik állnak jobbra, ne
..., kissé megkésve született magyar nyelvű illegális könyvek és folyóiratok eddig tudottnál meglepően gazdagabb és fordulatosabb
... köszönhetően talált rá apai nagyanyja, Sara és családja, a Glass família osztrák–magyar monarchiabeli Chrzanówból induló
elfogadhatja az ukrán parlament, kihúzva a magyar–ukrán diplomáciai feszültség
Egy új ukrán törvényjavaslat mégis megőrizné a kárpátaljai magyarok – és az ország más, az EU-ban hivatalos nyelveket beszélő
..., és még a decemberi 13–15-e közötti EU–Ukrajna csúcs előtt elfogadhatják.
Mindez azt is jelenti, hogy nem lép életbe a főként a
... által kifogásolt törvény, amely fokozatosan növelte volna az ukrán nyelvű órák számát a nemzetiségi iskolákban. Ennek alapján javulhat a
Az egykori román irodalomtanár, Adela Stan teljesen hátat fordított a pedagógusi pályának, miután néhány évvel ezelőtt meghurcolták és
..., amiért a diákjainak megmutatott egy klasszikus filmet. A botrányt nagy lángra szította a homofóbia, a tordai középiskola
... a levegő címmel készült film. Ennek a bemutatóján beszélgettünk a tanárok helyzetéről, a kirekesztő attitűdről és a kreativitás
is –, hogy a francia szimbolikus költőkhöz kapcsolódva nézzék meg a Rimbaud és Verlaine romantikus és erotikus kapcsolatát is bemutató
... című filmet. Meghurcolták, majd az egész cirkusz után elhagyta a pedagógusi pályát. Mivel foglalkozik azóta?
Adela Stan:
... még készült a film, mennyire láttak ebben párhuzamot Magyarország és Románia között?
A. S.: A film egy üzenetekkel
Közben azért elindítják a saját nemzetközi mobilitási programjukat, amiben csak az Erasmusból kizárt magyar egyetemek vehetnek részt, de
November 23-án lejárt a határideje az új Erasmus-szerződések megkötésének . A magyar fél arra hivatkozva, hogy nem kapott még
... a bizottságtól a javaslataira,
a határidő meghosszabbítását, három hónap türelmi időt kért az Erasmus-programból kizárt magyar
... az Európai Bizottság jelezte, 21 magyar, úgynevezett modellváltó, vagyis már közérdekű vagyonkezelő alapítvány irányításával működő
Mivel a legtöbb magyar évente maximum 2 levelet ad fel, ezt nem közvetlenül fogja megérezni a
A Magyar Posta levélfeladási díjai „minimálisan, infláció alatti mértékben” emelkednek január 1-jétől – közölte a vállalat pénteken. Ez
... fizetni. Az elektronikus adattal feladott ajánlott és tértivevényes levélküldemények tarifája 55, illetve 40 forinttal emelkedik.
A
... közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel.
A magyar
Az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozata szerint egészséges a szektor, nagy a verseny a cégek között, ezért "optimálisak" az
pénteki közleményében Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozata.
... azt képviselte, hogy a nagyságrendileg 1000 magyar, építőanyag-kereskedelemben érdekelt vállalkozás tevékenysége nem gátja a
... és ugrásszerű növekedése téríthet el az alappályától.
„A Magyarországon működő építőanyag-kereskedők nyitottak a magyar forrásból
A film egyik főszereplőjét palesztinpárti posztjai miatt kirúgták, Jenna Ortega pedig a Wednesday című sorozat miatt hagyja ott a
Igazi rémálom, ha egy film készítése közben elveszíti a stáb egyik sztárját. A Sikoly az utóbbi napokban kettőt is elvesztett.
Az
... Ortega is otthagyja a filmet. Neki a forgatási dátumok ütköznek a Wednesday sorozat második évadának forgatásával. Ortega ugyanakkor
... mégsem független a döntés az ügytől és az azt követő felháborodástól.
A Sikoly című horrort 2022-ben támasztották fel – az eredeti
A film emlékezetes jelenete volt, amikor többtucatnyi autót amortizáltak le a harckocsival
jármű. A filmet egyébként Budapesten forgatták és több magyar szereplője is volt, mint a páncélautó sofőrje Ganxsta Zolee
... és ritka autókkal foglalkozik, de most egy filmes kocsi is eladó náluk. Nem más, mint a Die Hard ötödik részében szereplő hatkerekű
Semjén Zsolt szerint a Hazaváró honlap „a magyar közigazgatás legjobb honlapja", Sára Botond pedig „egyfajta VIP-szolgáltatásként"
szándékozókat segítő honlapot „a magyar közigazgatás legjobb honlapjának" nevezte, szerinte a kormányablakokban megvalósuló úgynevezett
... ügyintézési lehetőség, magyarul és angolul (!), pedig példaértékű.
A Pont átadásán jelen volt még Panyi Miklós, a Miniszterelnökség
a hallgatók érdeklődése pedig nem módosult érdemben: az intézmények presztízse és képzési kínálatának jellege határozza meg a felsőfokú oktatásra
intézmények javára.
Az oktatói létszámok, már megszokhattuk, messze nem nőnek a hallgatói tömeggel arányosan, hiszen a teljes oktatói
... létszámbővülés a teljes, 168 300 fős hallgatói állományénak durván a fele, az újonnan felvettekéhez képest pedig sokkal kisebb arány. A
Azt még nem tudni, mikor nyitja meg az első magyar helyét az amerikai lánc, amely egyébként Barack Obama
bevásárlóközpontban – innen ismerheti a legtöbb magyar.
Ami az amerikai gyorsétteremlánc európai árait illeti, Ausztriában
egy
..., hogy a Simon’s Burgert nem lehet „a magyar Five Guysnak” tekinteni. A kedden megjelenő beszélgetésből az is kiderül, hogyan lehet a
Egy most publikált felmérés szerint a termékenységi problémákkal érintett magyar párok többsége túl sokat vár, és nincs elég
és eljussanak a vizsgálatokra. A nonprofit felmérés egyik legfontosabb adata mégis az, hogy a termékenységi zavarokkal küzdő magyar
... és az inszeminációt viszonylag elfogadott megoldásoknak tekintik a magyarok, bár 11 és 26 százalék között van azok aránya, akik inkább
... módszerek is csak a lista második felébe fértek be. Összességében csaknem minden harmadik megkérdezett értett egyet teljes mértékben
Az iroda munkatársai Somfalvánál szerették volna átlépni a magyar határt, hogy Ágfalvára érjenek, ám a határátkelőt zárva találták így
27 eurócentért indított pert egy magyar ügyvédi iroda az osztrák város ellen – írja a Politico . Az eset még júliusban történt
Ridley Scott a régi, monumentális történelmi filmek szellemében szeretett volna alkotni és remekül be is mutatta, hogy miért
mestere a történelmi filmeknek is, hanem arról, hogy az első egész estés játékfilmje is már a korszakban játszódott, ez volt a
... és szeretet az, ami a visszájára fordult a héten a magyar mozikba kerülő Napóleon esetében, ugyanis az egész film olyan
... és Waterloo láthatók, ezek közül ráadásul a film szinte negyedét az utóbbi vitte el, teljesen fölöslegesen.
A csata
Az ellenzék szerint Klaus Iohannis törvénytelenül maradt a helyén, miután nem sikerült új elnököt választani.
A 39 éves férfit Berlinben fogták el, a lakásán találtak egy rejtekhelyet, ahonnan merevlemezek és telefonok kerültek elő.
Az egyik elengedett fogoly elmondta: újra kellett tanulnia járni, mielőtt visszakapta szabadságát.
A rendszerváltás óta először a független filmek sikeresebbek voltak, mint az államilag támogatottak, aminek lehetne örülni is, de nem érdemes. Vélemény.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.