Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Vállalkozás

Csökkent a Siemens idei árbevétele

növelte a gönyűi erőmű építése - mondta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán
már meghaladja a kétezret. A Siemens Zrt. 3 telephelyen négy üzletágat visz Budapesten. Ezek: ipar, infrastruktúra, energia és

MTI Sport

Évi száz focipályát építene Csányi Sándor

"Jó pályák nélkül nem lehet jó futballt csinálni" – hangsúlyozta az MLSZ elnöke. Mint mondta, az elmúlt húsz évben a pályák száma drasztikusan
drasztikusan csökkent, csak Budapesten ezer pálya tűnt el és hasonló a helyzet vidéken is. Csányi Sándor közölte, sikerült

MTI Kult

Búcsúturnéra indul a Vaya Con Dios

Búcsúturnéra indul, de utoljára Budapesten is fellép a belga Vaya Con Dios, amely leginkább Nah Neh Nah című slágeréről ismert

MTI Gazdaság

Kétszáz arab várja Orbánt

Tizenhat arab országból csaknem kétszáz üzletember, diplomata és politikus vesz részt a Budapesten ma kezdődő, kétnapos arab-magyar

MTI Itthon

Szombaton temetik Prohászka Jánost

Szombaton, 14 óra 15-kor helyezik végső nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben Prohászka János Széchenyi- és Rockwell-díjas
Prohászka János 1920. április 26-án született Budapesten. 1951-től a Vasipari Kutatóintézet munkatársaként dolgozott, 1955 és

1
252 253 254 255 256
525
Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Nem dolgozhat végrehajtóként, mégis százmilliókat kereshet Schadl György évente

Nem dolgozhat végrehajtóként, mégis százmilliókat kereshet Schadl György évente

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

A címlapról ajánljuk