Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Magyar Rádió Online Tech

Hogyan működik a készülő AIDS-gyógyszer?

Az amerikai-magyar kutatócsoport által előállított kísérleti AIDS gyógyszerrel – amelyet majmokon már sikerrel próbáltak ki –, most
A feltaláló Lisziewitz Júlianna biokémikussal a Magyar Radió  készített riportot. A biokémikus elmondta, hogy az új AIDS-gyógyszer, egy
... csak utánozzuk azt, amit a természet már kitalált. Az a csodálatos ebben, hogy mindez nem a bőr mélyebb rétegeiben történik, hanem a bőrnek

MTI Kult

Igazgatóváltás az állami operaház élén

Závecz Ferenc személyében új ügyvezető igazgatója van a Magyar Állami Operaháznak - jelentette be Szinetár Miklós intendáns-főigazgató
Az intézmény irányítója szólt arról is, hogy Keveházi Gábor lesz az igazgatója a Magyar Nemzeti Balettnek 2005. augusztus 1-jétől. A

MTI Gazdaság

Bokros Lajos: még nem időszerű a visszatérésem

Komoly államháztartási reformokra, gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra van szükség a magyar gazdaságban – jelentette ki Bokros
a saját jövőjükbe való befektetés érdekében" - mondta. Bokros Lajos szerint a magyar gazdaság veszített lendületéből, nagyon nagy

MTI Tech

Felkészülés a honvédelmi e-kereskedelmre

A MÁV Informatika Kft. szervezésében megkezdődött a honvédelmi ellentételezési projekthez kapcsolódóan, 80 magyar védelemipari cég
értékben finanszírozza azt a projektet, amely 80 magyar védelemipari cég számára lehetővé teszi a megjelenést a világhálón, és ezáltal
... tevékenykedő magyar kis- és középvállalkozások piacismeretének bővítését, a nemzetközi védelmi piacra jutását segíti elő úgy, hogy a
... alágazatot hoz előnyösebb helyzetbe, növelve annak versenyképességét, másrészt a magyar résztvevő vállalkozások ingyen juthatnak az

MTI Kult

Az Ezeregyéjszaka meséinek kincseit állítják ki Budapesten

"Természetes, hogy Budapesten mutatjuk be elsőként ezt a tárlatot, hiszen a magyar főváros olyan mint egy ékszer, melyet drágakőként
Minisztériuma 50 millió forinttal támogatta a kiállítást, a spanyol fél pedig olyan gesztusokat tett magyar partnerei felé, amellyel
... karátos Csillag nevű zafír. A Programa Royal Collections a Magyar Természettudományi Múzeummal kialakított együttműködés jelképeként

Vélemény

Szent-Iványi István az EU alkotmányról

jár a jóváhagyás, és mivel az elutasítás? Erről kérdeztük Strasbourgban Szent-Iványi Istvánt, az Európai Parlament magyar liberális
is kiteljesedik. Amint megszűnnek a munkavállalásra vonatkozó átmeneti korlátozások, a magyar polgár teljes jogú európai
... Hvg.hu: Mit remélhet az új alkotmánytól egy magyar átlagpolgár? Szent-Iványi István: Az alkotmány elfogadásával az uniós

MTI Itthon

Garanciát kaptunk a horvátoktól a közös Eb-pályázatra

A horvát kormány garanciát adott az ország labdarúgó-szövetségének, hogy a magyarokkal közösen pályázzon a 2012-es Európa-bajnokság
Az ilyen jellegű kezességvállalás az egyik szükséges feltétele a rendezésnek. A magyar kormány még nem adott garanciát a kandidálás
..., hogy a horvát kormány áldását adta az Eb kandidálásra. Információim szerint a magyar kormány is hamarosan lépni fog" - mondta Bozóky
.... Eddig a magyarok és a horvátok mellett Olaszország, Görögország, valamint Lengyelország Ukrajnával közösen jelezte, érdekli a

MTI Itthon

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Orvosi Kamara

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Orvosi Kamara, mert a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításával diszkriminálják az
... dolgozókat - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke csütörtökön
ez a határidő 70 év - mondta. A Magyar Orvosi Kamara szerint mindez azt eredményezi, hogy az egészségügyi dolgozók, orvosok számára a

MTI Itthon

Vuk Draskovics szerint az incidensek ellenére maradt a jó viszony

A Vajdaságban a hagyományosan jó a kapcsolatot az ott élő szerbek és magyarok között, az elmúlt időszak incidensei sem ronthatták el
a jövőben nem szeretné használni, hiszen "a Vajdaságban élő magyarok, valamint a Magyarországon élő szerbek egyaránt megérdemlik, hogy
... Parlament különbizottsága vizsgálja a vajdasági helyzetet.     A magyar kormányfő elmondta, hogy tájékoztatta Vuk Draskovicsot a
... túli magyarság támogatását célzó ötpontos javaslatáról.     Gyurcsány Ferenc kiemelte: Magyarország határozottan támogatja

hvg.hu Gazdaság

Nevet változtat a Matáv

A Matáv Rt. Magyar Telekom Rt.-re változtatja a nevét - jelentette be ma a cég az igazgatóság döntése után. A végső döntést a február
szoros partneri viszony, és a T-márka teljes körű hazai bevezetése növelik a cég értékét és versenyképességét." A
... Az elvi döntés értelmében a cég hivatalos neve Magyar Telekom Rt. lesz, a Matáv Csoport márkastruktúrája pedig várhatóan a Deutsche
... közgyűlés hozza meg. A döntés eredménye egyúttal a T-márka teljes körű hazai bevezetése lesz. A Westel, illetve a T-Mobile mintájára

MTI Itthon

Hazaérkezett a magyar egészségügyi csoport Srí Lankáról

Hazaérkezett Srí Lankáról szerda este annak a magyar egészségügyi csoportnak további két tagja, amely hétfőn hajnalban autóbalesetet
ezen a helyszínen, de igen sok a megbetegedés. A hazainduló magyar egészségügyi csoportot szállító gépkocsi hétfőn hajnalban az
.... Állapota kielégítő, teljes felépüléséhez azonban további vizsgálatok szükségesek, s egy nagyobb műtét is vár még rá.  

MTI Világ

Ügyészségi vizsgálat a feltételezett magyar háborús bűnös ügyében

Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre (LÜ) az Ausztráliában élő, magyar származású, feltételezett háborús bűnös ügyében a Külügyminisztérium
el háborús bűncselekményeket a II. világháborúban Magyarországon, ezért, amennyiben a törvényes feltételek fennállnak, a magyar
... Wiesenthal Központ által jelzett, feltételezett magyar náci bűnös ügyében. A háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó szervezet által
..., Efraim Zuroff az ügy kapcsán Budapesten kíván megbeszéléseket folytatni, várhatóan február elején. A Wiesenthal Központ felszólította a

MTI Kult

Scorsese filmje Bob Dylanről

Bob Dylanről tervez filmet Martin Scorsese - de Dylan nélkül. Bár az egyik legnagyobb rockrajongó amerikai rendező, aki asszisztensként
ahogyan az a legjobb lenne" - jelentette ki Scorsese Los Angeles-i televíziós kritikusok előtt.     A film címe No Direction Home
...) lesz - ez az egyik leghíresebb Dylan-sor, a Like A Rolling Stone című balladájából.     A film elsősorban Dylan korai előadói éveire
... nem tv-shownak szánja.     Ez lesz Scorsesének a második olyan filmje, amelyben Bob szerepel: ő készített ugyanis dokumentumfilmet a

MTI Gazdaság

Világgazdaság: húsz éves csúcs után jön a lassulás

Az utóbbi húsz év leggyorsabb növekedését produkálta tavaly a világgazdaság, de az idén már csaknem egy teljes százalékponttal kisebb
egymással háborúzó hadurak prédájává válik, folytatódó erőszakcselekményekkel, és 10 százalékot arra, hogy teljes összeomlás következik

MTI Itthon

Dávid szerint a Máért alkalmatlan a döntéshozatalra

"A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) alkalmatlan arra, hogy ott szülessenek gondolatok, ott dolgozzák ki és ott fogadják el, ezt mi
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint viszont "előrelépés volt, hogy a határon túli magyarok meg tudták teremteni a maguk fórumát"
... meg kellene alkotni a magyar országgyűlési parlamenti pártok által egy olyan konzultációs fórumot, ahol egyeztetni tudunk"
..., amiben egyetértésre tudunk jutni, s aztán erre építve el tudjuk dönteni, hogy szükség van-e magyar alapra. Szükség van-e arra, hogy

MTI Világ

Pozsony továbbra sem akar hallani az autonómiáról

A magyar fél konzultálni kíván Pozsonnyal is a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos terveiről, a szlovák fél is
hogy Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter hétfőn telefonon tájékoztatta szlovák kollégáját a magyar fél konzultációs

Vélemény

És mégis mozog a posta

Nem túlzás, ha Virág elvtársat idézve kijelentjük, a Magyar Posta és sok kistelepülés kapcsolatában a helyzet fokozódik. A
ugyanis keresztülvinni az Országgyűlésen, mint azt, hogy a Magyar Posta Rt. csak az illetékes települési önkormányzattal egyetértésben
... beszélnek, hogy a posta, illetve a tulajdonos állam szántszándékkal el akarja sorvasztani a magyar vidéket, felszámolni a civilizációs
... kormányszinten az a piackonform javaslat született, hogy "büntetésből" fosszák meg a postát levélkézbesítési monopóliumától. Ez magyar

Vállalkozás

Alig élő legenda

Csődök és kudarcok szegélyezik újabban az egykori bécsi tőzsdeguru, Michael Lielacher üzleti pályáját, pedig egykoron ő vitte az égbe Bécsben a
"Nem gondolom magamról, hogy teljesen hasznavehetetlen vagyok, csak mert nem sikerült maradéktalanul szanálnom a CLC-t" - nyilatkozott
... is. Lielacher a paprikarészvényeknek nevezett magyar értékpapírok - az IBUSZ-tól a Müsziig - bécsi bevezetésével szerzett milliárdokat
... és az osztrák befektetőknek, s mellesleg ő is meggazdagodott (HVG, 1994. március 19.). Az időközben már semmivé vált magyar Kultúrbank

Öt rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás a japán nő meggyilkolása után

Öt rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás a japán nő meggyilkolása után

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Ukrajnáról volt szó az EP-ben: a Mi Hazánk szerint itt az ideje a területi revíziónak

Ukrajnáról volt szó az EP-ben: a Mi Hazánk szerint itt az ideje a területi revíziónak

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

A címlapról ajánljuk