Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Balla István Kult

„Robert, ne borítsd lángba a világot!” – megnéztük az Oppenheimert

Az első pillanattól erős szorongás lesz úrrá a nézőn gyomortájékon, és ez kitart három órán át, miközben nézi Christopher Nolan filmjét
rendezője egy Telegraphnak adott interjúban. 2021-ben, amikor az atombombáról szóló film tervét említette egy családi vacsoránál, a
... lekicsinylően jegyezte meg "De apa, ezzel már senki sem foglalkozik!" Akkor Nolan csak annyit mondott, hogy „pedig valószínűleg kellene”. Ám
... többet, hogy nem érdemes ezzel a témával foglalkozni. Nolan filmjei mindig is a kiemelten várt alkotások közé tartoznak, de emiatt az

Kovács Bálint Kult

Nagyon komoly meglepetést tartogat a Barbie-film

A Barbie című film valójában egy csapda, egy nagyon okosan felépített, rikító rózsaszín kelepce. Sokan lesznek, akik sosem számítottak
... arra, amit ad ez az elvileg egy gyermeteg játékbabáról szóló film – és ez benne a legjobb
Azért az sokatmondó, hogy a Barbie díszbemutatóján, miután kiderült, miről is szól valójában ez a film, két, női kísérő nélkül
..., mindezt a Mattel főleg kislányok számára gyártott játékbabájáról szóló film közben. Persze ha még emlékszünk, hogy 7-8 éve még úgy
...-filmet Amy Schumer készíti majd a saját főszereplésével, máris egy kicsit közelebb kerülünk a dolgok megértéséhez: Schumer egy

hvg.hu Tech

Régóta várt funkció érkezik a YouTube-ra, leszámol az össze-vissza ugráló hangerővel

A YouTube a mobilos felhasználók egy részénél már teszteli is a megoldást, amely egyforma hangerővel lejátszott videókhoz és reklámokhoz
Kevés annál zavaróbb dolog van, mint az, hogy a különböző YouTube-videók eltérő hangerővel kerülnek fel a platformra. Emiatt van
... kínáló Roku, ami az Automatic Volume Leveling nevű funkciót készítette el, amivel a túl hangos reklámok ellen lép fel. Remélhetőleg a
... újdonsága is kihat majd a reklámok hangerejére. A YouTube újdonságát a hétvégén már többen észrevették. Ilyen például a This Is Tech

HVG HVG Hetilap

Adósságelengedés

Biden még a 2020-as elnökválasztási kampánya során, pártja baloldali szárnyának sürgetésére ígérte meg a diákhitelek okozta terhek

HVG HVG Hetilap

Elszámolás

Ronald Reagan volt. Bő hat évtizede kivívták, hogy legyen egészség- és nyugdíjbiztosításuk, és kapjanak részesedést a tévéműsorok és

Fülöp István HVG Hetilap

Nem túl acélos

ötödével csökkent. Éves szinten pedig 7,2 százalékkal kevesebb acélt használtak fel az uniós szereplők, mint 2021-ben – ennél rosszabb éve utoljára

HVG HVG Hetilap

Bedőlésszög

Legutóbb a koronavírus-járvány első időszakában, 2020 márciusa és szeptembere között fordult elő, hogy az ipari termelés tartósan

hvg.hu Világ

Trump vádemelésre számít a 2020-as választásokkal kapcsolatos vizsgálat során

Donald Trump volt amerikai elnök kijelentette, hogy számít arra, hogy letartóztatják a Capitoliumban történt 2021. január 6-i zavargások és a
elleni támadással kapcsolatos kiterjedt szövetségi vizsgálatot, valamint a Trump és tanácsadói által a 2020-as elnökválasztás
... gyakorolt rájuk a 2020-as választás eredményének megsemmisítése érdekében. A különleges ügyész hivatala nem beszélt arról, hogy
... bűncselekményeket vizsgálnak, azt azonban tudni, hogy Merrick Garland azzal bízta meg, hogy vizsgálja ki a "2020-as elnökválasztást

hvg.hu Kult

Kivonultak az Oppenheimer-premierről a sztárok: ezért sztrájkolnak a színészek az írókkal együtt

Az új Nolan-film londoni premierjét még előre is hozták egy órával, hogy a színészek is ott lehessenek, de a vetítést már nem várták
... elkezdődött a sztrájk. A szabályok miatt a filmben szereplő Haumann Máté sem nyilatkozhat a produkcióról. A hollywoodi sztrájk miatt
filmjének A-listás színészekben bővelkedő szereplőgárdája (köztük Cillian Murphy, Robert Downey Jr., Matt Damon, Emily Blunt és
... 160 ezer filmes és tévés színész, így nem nehéz megjósolni, milyen következményekkel járhat ez a szórakoztatóiparra nézve. Vörös
... még el is érzékenyült, amikor elköszöntek a közönségtől. Faramuci helyzet, de a sztrájk miatt a filmben Szilárd Leót alakító

hvg.hu Kult

Magyar színész is feltűnik az Oppenheimer új előzetesében – videó

Christopher Nolan új filmje Magyarországon jövő héten kerül a
A 42 éves magyar színész tavaly nyáron beszélt először arról, hogy szerepelni fog Christopher Nolan új filmjében, amely az
... kerestek, és hogy Nolannel remekül tudott együtt dolgozni. A magyar színész Szilárd Leót alakítja a filmben, és részt vett az
... a nukleáris fegyverek létrehozatala volt), valamint annak a Los Alamos-i labornak a vezetője, ahol végül elkészítették az atombombát. A

hvg.hu Vállalkozás

Vagyonának több mint felét veszítette el Jack Ma, mióta nyilvánosan kritizálta a kínai pénzügyi felügyeletet

2020-as beszéde után hirtelen mégsem engedték tőzsdére lépni egyik vállalatát, aztán megsokasodtak a cégei ellen indított eljárások
és bár már nem vezeti, de még mindig 9,9 százalékban a tulajdonosa. Az üzletember értékét 30 milliárd dollárra becsülik most, a csúcsot jelentő
..., mert az esemény előtt Ma egy pénzügyi konferencián élesen kritizálta a kínai bankok működését. Ez 2020. októberének végén történt
... számításai szerint az Ant és az Alibaba bukása együtt 877 milliárd dollár veszteséget jelent a 2020. október végi állapotokhoz mérten

HVG HVG Hetilap

Végleges távozás

egyszer egy hágai főiskolán tart előadásokat. Gyakran bírálta Orbán Viktor magyar kormányfőt, aki cserébe 2020-ban „holland fickóként”

HVG HVG Hetilap

Megtagadott múlt

a Magyarságkutató Intézet (Maki) égisze alatt készített, A pozsonyi csata című animációs filmről 2020 decemberében, s
...„Lesznek, bár biztosan nagyon kevesen, akik nem örülnek ennek a nemzeti önismeret és annak megerősítését megvalósító filmnek” – írta
... ellenére, elkészült egy olyan animációs film a csatáról, amely az akkori főigazgató irányításával egy torz, szakmai hitelességet

hvg.hu Kult

Itt a 2023 végére ígért Ridley Scott-féle Napóleon-film előzetese

A kedvcsináló alapján egy látványos és egyben klasszikus történelmi filmet kapunk az év
Megjelent a Ridley Scott által rendezett Napóleon-film előzetese, amely végigkíséri a francia császár életét a felemelkedéstől a
... koronázás emlékezetes pillanataihoz. És vélhetőleg így halad majd tovább a film, legalábbis erre enged következtetni, hogy az
... kavalkádjából pár gyors vágás erejéig feltűnik előttünk a waterlooi csatatér is. A filmet a Sony Pictures Entertainment hálaadás

hvg.hu Élet+Stílus

Brad Pitt a Hungaroringen fog forgatni

Az Apex című filmhez forgatnak Mogyoródon is
Brad Pitt már a hétvégén ott volt Silverstone-ban a Forma–1-es nagydíjon, ahol az Apex című filmhez vettek fel jeleneteket. Mivel a
... boxutcában. A film története szerint a Brad Pitt által alakított Sonny Hayes egy nyugdíjból visszatérő versenyző, aki találkozik a
... tehetséggel, a Damson Idris alakította Joshie Pearce-szel és segít neki a versenyre felkészülni. A Sportal azt írja, hogy Lewis Hamilton a

hvg.hu Kult

Megtagadta a Magyarságkutató Intézet A pozsonyi csata című filmet

A Magyarságkutató Intézet előző vezetése rendelte meg a filmet a pozsonyi csatáról, a mostani vezetés elhatárolódott a sokat kritizált
Közleményben határolódott el a Magyarságkutató Intézet a 2020-ban bemutatott A pozsonyi csata című filmtől. Nagy hírverést
... a honlapon a hírek menüpont alatt. Mint írták, „Sajnálatos, hogy 2020-ban - a Magyarságkutató Intézet előző vezetése alatt - több
... ellenére elkészült egy olyan animációs film a csatáról, amely az akkori főigazgató irányításával egy torz, szakmai hitelességet

hvg.hu Tech

Teljesen megváltozhat a YouTube: a mesterséges intelligenciával mondatják majd alá a szinkront a videókhoz

A jövőben mindegy lehet, hogy mi a videó eredeti nyelve, a tartalomgyártók gyakorlatilag bármilyen nyelvre lefordíthatják azt a
A YouTube-on jelenleg szinte minden nyelven elérhetők videók, ugyanakkor a nyelvi korlátok leküzdése kifejezetten nem egyszerű, ha az
... módon – ebben is a mesterséges intelligencia lesz a YouTube segítségére. A Google tulajdonában álló platform a napokban ugyanis
... nyelven működik – angolul, spanyolul és portugálul – ám ezt az ígéret szerint bővíteni fogják. A YouTube már azon is dolgozik, hogy

1
46 47 48 49 50
667
Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

Saját húga vádolja szexuális erőszakkal az OpenAI vezérigazgatóját

Saját húga vádolja szexuális erőszakkal az OpenAI vezérigazgatóját

VSquare: Habony Árpád tanácsokkal segíti az oroszbarát grúz kormányt, akik rajta keresztül keresik az utat Donald Trumphoz

VSquare: Habony Árpád tanácsokkal segíti az oroszbarát grúz kormányt, akik rajta keresztül keresik az utat Donald Trumphoz

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

A címlapról ajánljuk