Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Nem változott az alapkamat

A Monetáris Tanács változatlanul 6 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a hétfői ülésén - áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében
nem volt kamatváltoztatási javaslat - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az ülést követő sajtótájékoztatón.   A
... a jegybank elnöke. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfőn közzétett inflációs jelentésében 2007-ben 4,2 százalékra várja az GDP

MTI Itthon

Jövő kedden tárgyalják az újpesti botrányt

Várhatóan csak jövő kedden tárgyal a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a szombati, Újpest-MTK bajnoki mérkőzés után történt
bocsátkozni, azt ugyanakkor jelezte, hogy az újpesti klub visszaesőnek számít, s ez súlyosbító körülmény. A találkozót követően mintegy 15, a

MTI Itthon

A magyar diplomácia zokon vette a városnézők előállítását

A magyar külügyminisztérium diplomáciai szinten is lépéseket tesz a magyar városnézők sérelmére történt pozsonyi incidens
Pozsonyban szombaton "tiltott idegenvezetés" gyanúja miatt a szlovák rendőrség magyar városnézőket állított elő, majd néhány órára
... őket. A jegyzőkönyv elkészülte után szabadon bocsátott, majd hazautazó magyar állampolgárok ellen a szlovák hatóság szabálysértési
... az előállított három magyar egyike sem tudott felmutatni olyan engedélyt, amely bármelyiküket idegenvezetői tevékenységre jogosítaná

HVG English version

Seizing back 1956

performance for the fiftieth anniversary of the revolution, when both political sides are visibly planning to complete their shameful

MTI Világ

Magyar iskolás csoportot ért inzultus Szlovákiában

Magyar városnéző turistákat állított elő a szlovák rendőrség szombaton Pozsonyban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megszegtek egy helyi
át a műemlék történelmi vonatkozásairól. Nem sokkal később, gyakorlatilag az első előállítással egyidejűleg egy másik, Győrből érkezett
..., mert az ellenük panaszt emelő ismeretlen férfi azt állította, hogy a magyar városnéző a vita hevében meglökte őt. Riskó Nagy László, a
... nagykövetség jogsegélyt nyújtó konzulja az MTI érdeklődésére megerősítette a történteket. Az előállított magyarokat a rendőrőrsön

MTI Itthon

Újra bajnok a Veszprém kézicsapata

A Veszprém a férfi kézilabda NB I döntősorozatának utolsó mérkőzésén 27-19-re legyőzte a vendég Szegedet. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó

Tech

Mennyire nehéz a magyar nyelv?

A magyar nyelv elsajátításának nehézségeiről szóló előítéletek tudományosan megalapozatlanok - a tapasztalat egy kicsit mégis igazolja
hogy a közkeletű előítéletek szerint különösen nehéz a ritkább nyelvek, köztük a magyar megtanulása. Magyarán: a
... olyan buta magyar ember - hoz példát Nádasdy -, aki ne tudná, hogy a -ban és a -ben közül mikor melyiket kell a szó végére illeszteni.
... nyelvünket, azt mondja: "A magyar nem nehéz, csak más." A zavaró sajátosságok között saját tapasztalatai alapján előkelő helyen említi

MTI Itthon

Navracsics egy nemszavazóval sem beszélt

váltsák le az elnökséget – mondta el Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a Magyar
egy része tiltakozásképpen nem adta le voksát, Navracsics Tibor nem tudott válaszolni, mint mondta, ő egy olyan küldöttel sem beszélt
... az elnök, Navracsics Tibor annyit mondott: "Ez miért baj?" "A Fidesz neve magyarul hűség" - tette hozzá. Navracsics Tibor elmondta: a

MTI Világ

Csonttörőt a 49. másodpercben kiütötte Barrios - fotógaléria

irányzott balhoroggal a padlóra küldte a magyar bokszolót. Nagy János térdre rogyott, s kiszámolták
Rodrigo Barrios immáron második alkalommal védte meg WBO-címét, rekordja 46 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség. A győztes maga is
... a történteket Nagy. © AP A profibox.hu információi szerint az est másik magyar résztvevője, Nagy József győzött

MTI Itthon

Ukrán győztes, negyedik a legjobb magyar

magyar csapatként a Wossala György, Németh Péter, Vezér Károly hármas a negyedik lett
helyezési pont 2. Roman Koch, Maxl Koch, Gregor Bornemann (német) 18 3. Carl Auteried, Martin Kendler, Udo Moser (osztrák) 29 4

MTI Világ

A magyar tulajdonosok bonthatják le apartmanjaikat

Haladékot nem kaptak, de lehetőségük van ingóságaik elszállítására, illetve apartmanházaik saját bontására azoknak a magyar
... tengerparti ingatlanjait a horvát hatóságok bontásra jelölték ki az adriai-tengeri Vir szigetén - közölte Dunai Péter zágrábi magyar
számoltak fel, közülük kettő magyar tulajdonban állt. Előkészítették további két olyan apartmankomplexum lebontását is, amelyek
... tartalmaz és magyar tulajdonban van. E két épületet még pénteken lebontják. A hatóságok hozzáfogtak a Svinja-öbölben is öt, épülőben
... elbontásának előkészítése folyik itt, ennek keretében kiürítik az épületeket. Magyar tulajdonú apartmanházakat két helyen bontanak, a

MTI Világ

39 halott egy közúti balesetben

Legkevesebb harminckilenc halálos áldozatot követelt egy közúti baleset pénteken Törökország déli részén - jelentette az NTV török

MTI/hvg.hu Világ

Nem mi rendezzük 2011-ben a hoki vébét

A 2011-es jégkorong-világbajnokságot Szlovákia - a színhely Pozsony és Kassa - rendezheti, a szintén kandidáló magyarok a harmadik
szavazatot gyűjtöttek be. A svédekre húszan, a magyarokra pedig 14-en voksoltak. A finnek, illetve korábban a fehéroroszok
... - önálló országként - még soha sem voltak házigazdái A-csoportos hoki vb-nek. A magyarok pályázata pedig azért jelentett újdonságot
... még nem kandidált, amelynek felnőtt válogatottja nem tagja a 16 fős élvonalnak. Studniczky Ferenc, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke

hvg.hu Autó

A másodfokú bíróság a Suzukinak adott igazat

Bíróság döntését. Ennek értelmében a LIGA Szakszervezetek által benyújtott kifogást alaptalannak találta és elutasította – közölte közleményben a
Bíróságnak bejelenteni. Kimondta továbbá, hogy a Magyar Suzuki Rt. munkaidő alatt, megállapodás hiányában nem köteles a LIGA

Plázs

Új magyar érelmeszesedés-terápia

A sajtó új hazai csodaszernek harangozta be, a szakma viszont csupán terápiás ötletnek tartja azt a magyar orvosi szabadalmat, amely egy
még csak napi 2 gramm "vegytiszta" koleszterinnel (ami egy 70 kilós embernél napi 200 tyúktojás elfogyasztásával egyenértékű
... már többé-kevésbé tisztázott. Az egészséges artériák, magyarul a verőerek hajlékonyak, rugalmasak, az érbelhártya, vagyis az érfal
...: örültek, ha nem ártott. Ilyen veszélyek nem fenyegetik az új magyar oltásra várakozókat, mivel a Horváth-féle antigén pillanatnyilag

MTI Itthon

Gyurcsány visszavonta a Magyar Nemzet elleni keresetét

Visszavonta a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét Gyurcsány Ferenc kormányfő
A miniszterelnök a részben általa tulajdonolt Nomentana nevű cégről a lapban korábban megjelent cikksorozatban állítottak miatt
.... A Magyar Nemzet tudósítása szerint a csütörtöki első tárgyalási napon Pataki Árpád bíró ismertette a felperes beadványát, amelyben

MTI Gazdaság

Brac és Rab szigetén is lebontják a nyaralókat

A zágrábi magyar nagykövet megerősítette a Vjesnik című horvát lapban a horvát kormány környezetvédelmi, tervezési és építésügyi
lennének magyar tulajdonú ingatlanok - az engedélyeztetés folyamatában a nagykövetség nem vesz részt -, de hozzátette: a
... Mohai László zágrábi magyar nagykövet szerint éppúgy érvényes Brac és Rab szigetekre is az a 2004-ben elfogadott horvát törvény
... apartmanokról is akkor szereztek tudomást, amikor a horvát hatóságok akcióba léptek. A Vir szigetén tartózkodó Dunai Péter konzul, a

Navracsics Rákosrendezőről: Nem az arabok táncoltak vissza, a kormány jogászai között is vita volt a főváros elővásárlási jogáról

Navracsics Rákosrendezőről: Nem az arabok táncoltak vissza, a kormány jogászai között is vita volt a főváros elővásárlási jogáról

Kiderült, hogyan választanak kutyát az emberek – a hasonlóság meglepő

Kiderült, hogyan választanak kutyát az emberek – a hasonlóság meglepő

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Látni és hallani is fogja a különbséget: ezek az új funkciók jönnek idén a tévékre

Látni és hallani is fogja a különbséget: ezek az új funkciók jönnek idén a tévékre

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Itt a 30 másodperces villanyautó hipertöltés

Orbán szerint az AfD programja hasznára válna Magyarországnak, Alice Weidel és ő pedig szabadságharcosok

Orbán szerint az AfD programja hasznára válna Magyarországnak, Alice Weidel és ő pedig szabadságharcosok

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Kína biztonsági kockázatnak minősítette, hogy két amerikai hajó áthaladt a Tajvani-szoroson

Kína biztonsági kockázatnak minősítette, hogy két amerikai hajó áthaladt a Tajvani-szoroson

A címlapról ajánljuk