Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Magyar iskolás csoportot ért inzultus Szlovákiában

Magyar városnéző turistákat állított elő a szlovák rendőrség szombaton Pozsonyban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megszegtek egy helyi
át a műemlék történelmi vonatkozásairól. Nem sokkal később, gyakorlatilag az első előállítással egyidejűleg egy másik, Győrből
..., mert az ellenük panaszt emelő ismeretlen férfi azt állította, hogy a magyar városnéző a vita hevében meglökte őt. Riskó Nagy László, a
... nagykövetség jogsegélyt nyújtó konzulja az MTI érdeklődésére megerősítette a történteket. Az előállított magyarokat a rendőrőrsön

Tech

Mennyire nehéz a magyar nyelv?

A magyar nyelv elsajátításának nehézségeiről szóló előítéletek tudományosan megalapozatlanok - a tapasztalat egy kicsit mégis igazolja
hogy nem a magyarral van baj, hanem a tanulók beidegződéseivel. A több száz éves hagyományok ellenére - az első
..., hogy a közkeletű előítéletek szerint különösen nehéz a ritkább nyelvek, köztük a magyar megtanulása. Magyarán: a
... olyan buta magyar ember - hoz példát Nádasdy -, aki ne tudná, hogy a -ban és a -ben közül mikor melyiket kell a szó végére illeszteni

MTI Itthon

Navracsics egy nemszavazóval sem beszélt

váltsák le az elnökséget – mondta el Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a Magyar
az elnök, Navracsics Tibor annyit mondott: "Ez miért baj?" "A Fidesz neve magyarul hűség" - tette hozzá. Navracsics Tibor elmondta: a

MTI Világ

Csonttörőt a 49. másodpercben kiütötte Barrios - fotógaléria

irányzott balhoroggal a padlóra küldte a magyar bokszolót. Nagy János térdre rogyott, s kiszámolták
pályafutása 25. mérkőzésén szenvedte el első vereségét, és vélhetően az esélyt, hogy a súlycsoport legjobbjai között emlegessék a
..., hogy ilyen hamar befejeződött a mérkőzés. "Az első ütésem még nem volt igazán erős, a másodiktól dőlt ki. Szinte alig akaszkodtunk
... a történteket Nagy. © AP A profibox.hu információi szerint az est másik magyar résztvevője, Nagy József győzött

MTI Itthon

Ukrán győztes, negyedik a legjobb magyar

magyar csapatként a Wossala György, Németh Péter, Vezér Károly hármas a negyedik lett
Az előzetesen is esélyesnek tartott ukrán trió rendkívül magabiztos teljesítménnyel, fölényesen végzett az első helyen a
... két futamot bonyolítottak, melyek közül az elsőt Picsuginék, a másodikat pedig Kochék nyerték. Wossaláék egy ötödik és egy második

MTI Világ

A magyar tulajdonosok bonthatják le apartmanjaikat

Haladékot nem kaptak, de lehetőségük van ingóságaik elszállítására, illetve apartmanházaik saját bontására azoknak a magyar
... tengerparti ingatlanjait a horvát hatóságok bontásra jelölték ki az adriai-tengeri Vir szigetén - közölte Dunai Péter zágrábi magyar
számoltak fel, közülük kettő magyar tulajdonban állt. Előkészítették további két olyan apartmankomplexum lebontását is, amelyek
... tartalmaz és magyar tulajdonban van. E két épületet még pénteken lebontják. A hatóságok hozzáfogtak a Svinja-öbölben is öt, épülőben
... elbontásának előkészítése folyik itt, ennek keretében kiürítik az épületeket. Magyar tulajdonú apartmanházakat két helyen bontanak, a

hvg.hu Autó

Három Citroën a Szardínia ralin

A 2006-os FIA rali világbajnokság első hat futama után Sébastien Loeb, Daniel Elena és a Kronos Total Citroën csapat, négy egymást
a világbajnoki futamgyőzelmek rekordját. A 2005-ös bajnok és jelenlegi éllovas Sébastien Loeb indul elsőnek pénteken, így ő lesz az
...’ a pályát, főleg az első, 65 kilométeres gyorsasági szakaszon. „Az egyetlen, már megszokott, taktikámat alkalmazom majd: Minél
.... Az első szakasz után és este is megbeszéljük, mik az elérhető célok. Remélem, a győzelemért küzdünk majd…” Dani Sordo tavaly pont

MTI/hvg.hu Világ

Nem mi rendezzük 2011-ben a hoki vébét

A 2011-es jégkorong-világbajnokságot Szlovákia - a színhely Pozsony és Kassa - rendezheti, a szintén kandidáló magyarok a harmadik
rendezheti Ljubljanában. A házigazda és a magyar csapat mellett még a litván, a japán, a brit és a román alakulat alkotja ezt a hatos
... szavazatot gyűjtöttek be. A svédekre húszan, a magyarokra pedig 14-en voksoltak. A finnek, illetve korábban a fehéroroszok
... - önálló országként - még soha sem voltak házigazdái A-csoportos hoki vb-nek. A magyarok pályázata pedig azért jelentett újdonságot

hvg.hu Autó

A másodfokú bíróság a Suzukinak adott igazat

Bíróság döntését. Ennek értelmében a LIGA Szakszervezetek által benyújtott kifogást alaptalannak találta és elutasította – közölte közleményben a
Bíróságnak bejelenteni. Kimondta továbbá, hogy a Magyar Suzuki Rt. munkaidő alatt, megállapodás hiányában nem köteles a LIGA részére

MTI Plázs

Szívbetegségek kiszűrését segíti az új szoftver

A szív- és érrendszeri eredetű halálozás az első számú halálok Magyarországon, ezért számítógépes programot fejlesztettek ki a
meg szív- és érrendszeri betegségben. A programot a Magyar Atherosclerosis Társaság, a Magyar Belgyógyász Társaság, a
... Elhízástudományi Társaság, a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága indította el.

Plázs

Új magyar érelmeszesedés-terápia

A sajtó új hazai csodaszernek harangozta be, a szakma viszont csupán terápiás ötletnek tartja azt a magyar orvosi szabadalmat, amely egy
már többé-kevésbé tisztázott. Az egészséges artériák, magyarul a verőerek hajlékonyak, rugalmasak, az érbelhártya, vagyis az érfal
...: örültek, ha nem ártott. Ilyen veszélyek nem fenyegetik az új magyar oltásra várakozókat, mivel a Horváth-féle antigén pillanatnyilag

MTI Kult

Egy francia lap méltatta a Taxidermia című filmet

Elismerő kritikát közölt a Le Figaro című francia napilap Pálfi György Taxidermia című filmjéről, amelyet pénteken mutatnak be az 59
aki az örökkévalóságot keresve megtagadja a testet, és annak élvezeteit - véli Dominique Borde. A kritikus szerint a magyar
... Figaro. A 37. Magyar Filmszemle fődíjas filmjét pénteken mutatják be Cannes-ban, a francia mozik augusztus 23-tól vetítik
... A párizsi újság kritikusa szerint Pálfi György egy családgenetikai sorsát, pontosabban annak karikatúráját rajzolja fel filmjében

MTI Gazdaság

Májusban 110,5 milliárd forint lesz a hiány

A Pénzügyminisztérium 110,5 milliárd forint hiányt vár májusra, az első öt havi deficit 1014,7 milliárd forint
deficitje 114,98 milliárd forint volt, az első négyhavi kiadási többlet 904,2 milliárdot tett ki, ami az éves előirányzat 58,5
... 110,5 milliárd forint hiányt figyelembe véve az első öthavi áht deficit 1014,7 milliárd forint, szemben az előző évi 837,7 milliárddal

MTI Itthon

Gyurcsány visszavonta a Magyar Nemzet elleni keresetét

Visszavonta a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét Gyurcsány Ferenc kormányfő
A Magyar Nemzet tudósítása szerint a csütörtöki első tárgyalási napon Pataki Árpád bíró ismertette a felperes beadványát

MTI Gazdaság

Brac és Rab szigetén is lebontják a nyaralókat

A zágrábi magyar nagykövet megerősítette a Vjesnik című horvát lapban a horvát kormány környezetvédelmi, tervezési és építésügyi
Mohai László zágrábi magyar nagykövet szerint éppúgy érvényes Brac és Rab szigetekre is az a 2004-ben elfogadott horvát törvény
... lennének magyar tulajdonú ingatlanok - az engedélyeztetés folyamatában a nagykövetség nem vesz részt -, de hozzátette: a Vir szigetén
... apartmanokról is akkor szereztek tudomást, amikor a horvát hatóságok akcióba léptek. A Vir szigetén tartózkodó Dunai Péter konzul, a

MTI Gazdaság

Gémesi: magyarázatot kértünk a horvátországi bontásokra

A Külügyminisztérium arra kérte a zágrábi magyar nagykövetet, szóbeli jegyzékben kérjen a horvát féltől tájékoztatást arról, mi a jogi
... az eljárásnak, amelyben a horvátországi Vir szigetén illegálissá nyilvánított magyar tulajdonú ingatlanokat kezdtek
Az érintett magyar tulajdonosok úgy gondolják, jogilag nem tisztázott a helyzet - mondta Gémesi Ferenc helyettes külügyi államtitkár.
... meg a bontását annak a 48 ingatlannak, amely a 70 méteres part menti sávban épült, amit egy 2004-es horvát törvény tilt. A 48 ingatlanból 18-nak
... tulajdonosai vannak. Gémesi Ferenc szerint az érintett magyarok egy része úgy gondolja, hogy még nem sikerült kimeríteni a teljes

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

Marabu Féknyúz: Vagyonviszonyok

Marabu Féknyúz: Vagyonviszonyok

Tóta W. Árpád: Eltévedt lovas, seprűnyélen

Tóta W. Árpád: Eltévedt lovas, seprűnyélen

A Ford vezérigazgatója szerint Trump politikája amerikai munkahelyeket sodor veszélybe

A Ford vezérigazgatója szerint Trump politikája amerikai munkahelyeket sodor veszélybe

Nem dolgozhat végrehajtóként, mégis százmilliókat kereshet Schadl György évente

Nem dolgozhat végrehajtóként, mégis százmilliókat kereshet Schadl György évente

Az 1079 lóerős új Corvette porig alázza a riválisait – videó

Az 1079 lóerős új Corvette porig alázza a riválisait – videó

A címlapról ajánljuk