Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Kezdődhet az androidos játékőrület Windowson, elindult a Google Play Games

A Google már többször is jelezte, hogy elkötelezett amellett, hogy a felhasználók androidos játékokat tudjanak futtatni Windows 11, sőt
... 10 alatt. A napokban elindította bétafázisú Google Play Games programját, igaz, most még csak néhány piacon próbálgathatják a
bejelentette kezdeményezését , ami annak érdekében, hogy az androidos játékok elérhetők legyenek Windows 11-en (sőt
... A Windows 11 bemutatásával kapcsolatos egyik legérdekesebb hír volt, hogy a rendszer támogatni fogja az androidos alkalmazásokat
...: androidos appokat lehet majd az új Windows alatt futtatni). Aztán kiderült, picit korai volt az öröm, a Microsoft késleltette ezt a

hvg.hu Tech

Remek funkció készül a Windows 11-hez, nagyban megkönnyíti a felhasználók életét

A Microsoft a Windows 11 fejlesztői változatába már betette azt az újdonságot, aminek köszönhetően a hangalapú gépelésnél akár
A Windows és a macOS egyaránt lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy beszéd segítségével írjanak le egy szöveget a számítógépen
... máris nehézségekbe ütközik a megoldás. A Microsoft most ezt orvosolná a Windows 11-ben: a redmondi cég jelezte, egy jövőben érkező

hvg.hu Tech

Ha hiszi, ha nem, a régi floppykkal is elboldogul a Windows 11

Míg egyfelől a Windows 11 fölöttébb kényes a hardver fejlettségére, másfelől olyan „kőkorszaki” eszköztől sem jön zavarba, mint egy
Még a Windows 10-et futtatni képes gépek egy része sem elég jó a Windows 11-nek (az okokról itt olvashatnak
... a Windows 11. A magyarázat persze megvan rá: az ilyen hardverek örökölt támogatása bennemaradt az operációs rendszerben. A
... az 5,25”-es lemezt, amelynek tartalma ugyanúgy olvasható, mint egy Windows XP-es géppel. Mindez persze inkább csak érdekesség

HVG HVG Hetilap

Hamut szórt

kilométerre lévő Új-Zélandon is hallottak. Az utóbbi évtizedek egyik legerőteljesebb vulkánkitörése nyomában keletkezett cunami 5–10

HVG HVG Hetilap

Boris bajban

Kínos politikai másnaposságot okozott Boris Johnson brit miniszterelnöknek néhány alkohol fűtötte parti, amit a Downing Street 10

HVG HVG Hetilap

Nemzeti dohány

az Európai Unióban. Az 500 milliárdos növekmény egyébként valójában alacsonynak számít, e 7 százalékos plusznál jellemzően jóval nagyobb, akár

HVG HVG Hetilap

Megint gyűlöletbeszéd miatt

szélsőjobboldali Éric Zemmour, akit ezért 10 ezer eurós pénzbírságra ítélt egy párizsi bíróság hétfőn. Az iszlám- és bevándorlásellenes

HVG HVG Hetilap

Hegyen-völgyön át

Előre látható, hogy kiugróan drágán, kilométerenként 40 milliárd forint körüli áron épülhet majd meg az M0-s körgyűrű északi, a 11-es és

hvg.hu Itthon

Március 10-én államfőválasztás, kampány alatt is ülésezik a parlament

Február 21-én kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, március 10-én választják meg Áder János utódját – árulta el Gulyás Gergely
Február 21-én kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amely március 10-én zárul – közölte kérdésre válaszolva az év első
... megelőző 50 napos kampányidőszak kellős közepén üléseznek majd.  Gulyás Gergely tájékoztatása szerint az utolsó ülésnapon, március
... összefogva jelölhet másik személyt is. A március 10-i szavazásnál azonban a parlamenti kétharmados többséget maga mögött tudó

hvg.hu Tech

Átalakított hang- és fényerőszabályzó érkezik a Windows 11-be

A fejlesztések némelyike a 2012-es Windows 8-ból származik, így már több mint időszerű a
A változtatás a Windows 11 egyik hangsúlyos része lesz, de az ehhez tartozó (egyelőre előzetes) frissítés már elérhető az Insider
... résztvevőinek. (A tömeges megjelenés nyár végén várható.) A két funkciót ebben a formájában 2012-ban, a Windows 8-cal vezette be a
... nem is módosított rajta. A Windows 11 azonban teljesen más dizájnelemekkel rendelkezik, így a két panel stílusa egyáltalán nem passzol

hvg.hu Itthon

Biharkeresztesen és Pocsajon –18 fokos hideg volt

A hófödte tájakon mindenhol –10 fok alá esett a hőmérséklet, de már jön az
mérte a leghidegebbet, szintén –18 fokot, de a hófödte keleti tájakon általában mindenhol –10 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Az

1
86 87 88 89 90
692
9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

A címlapról ajánljuk