Magyarországnak különösen fájhat, ha elmérgesedik a helyzet Moszkvával
Az EU-ban az orosz gázimportnak egyik legjobban kitett ország Magyarország. Ha Oroszországot a Nyugat kemény szankciókkal sújtja, az a paksi bővítést is érintheti, amire a kormány az ország elektromos ellátásának jövőjét tette fel hosszú távon. Az unió azonban csak úgy vezethet be jelentős szankciókat, ha közben lábon lövi saját magát.
Washington „soha nem látott” gazdasági következményeket, illetve „nagy hatásfokú” gazdasági intézkedéseket helyezett kilátásba Moszkva számára, ha megtámadná Ukrajnát. Az USA és az Európai Unió már vezettek be szankciókat Oroszország ellen a Krím elcsatolása, illetve a kelet-ukrajnai polgárháborúban való részvétel miatt. Ezek a szankciók orosz személyek és vállalkozások pénzpiaci hozzáférését hivatottak korlátozni, illetve bizonyos termékek kereskedelmét. Válaszul Oroszország ellenszankciókat vezetett be.
Nehéz megmondani, hogy a szankciók és az ellenszankciók mekkora károkat okoztak és okoznak az orosz gazdaságnak. Egyes elemzések szerint jelentőseket, mások szerint lényegében már semmilyeneket, mivel Oroszország képes volt alternatívákat találni. Sőt a szankciók hatása legalábbis részben pozitív volt, amennyiben Oroszországot belső forrásainak fejlesztésére kényszerítette.
Az biztos, hogy politikai céljukat nem érték el, Moszkva nem vonult ki a Krímből, szinte biztos, hogy továbbra is támogatja a kelet-ukrajnai szakadárokat, és jelenleg épp az a kérdés, készül-e nyílt katonai intervencióra.
A szankciók kétélűek
Joe Biden amerikai elnök azt egyértelművé tette, hogy az USA nem fog katonai konfliktust vállalni Ukrajnáért. Maradnak tehát a gazdasági szankciók, azokhoz azonban az EU-ra is szükség van mint Oroszország legnagyobb külkereskedelmi partnerére, amely így a legnagyobb károkat képes okozni az orosz gazdaság számára. Ám ez fordítva is működik, bármiféle szankcióknak hatalmas áruk lenne az unió számára, nem beszélve a borítékolható ellenszankciókról.
Az EU Oroszország legnagyobb külkereskedelmi partnere, az ország teljes külkereskedelmének nagyjából harmadát az unió országaival bonyolítja. Az EU-nak pedig Oroszország az ötödik legfontosabb partnere, a külkereskedelme 4,8 százalékát (2020-as adat) keleti szomszédjával bonyolítja. Vagyis Oroszország kitettsége nagyobb, ezzel együtt
az uniós gazdaság szempontjából is óriási értékekről van szó: 2020-ban 174,3 milliárd euróról.
Ez aktuális árfolyamon 62,7 ezer milliárd forint. Összehasonlításképpen Magyarország bruttó hazai terméke (GDP-je) abban az évben 48 ezer milliárd forint volt. És ez csak a termék-külkereskedelem, hozzá jön évi 28 milliárd eurónyi szolgáltatás-külkereskedelem.
Az EU helyzete különösen kényes, mivel energiahordozók terén az orosz import praktikusan nélkülözhetetlen. Az uniós olajimport negyede, a gázimport 40 százaléka Oroszországból származik.
Magyarország különösen kitett
A helyzetet még tovább rontja, hogy az uniós tagállamok közt hatalmas különbségek vannak abban, mennyi energiahordozót importálnak Oroszországból.
A legnagyobb oroszgáz-importőr ráadásul éppen az unió vezető hatalma, Németország. A második legnagyobb Olaszország, a harmadik Hollandia (a beszerzett gáz nagy részét jó eséllyel továbbértékesítik), a negyedik pedig Magyarország. Utána Lengyelország következik – a lengyel politika hagyományosan oroszellenes, ennek megfelelően a szankciókat is teljes vállszélességgel támogatták mindig. Azok persze eddig nem érintették a gázimportot. Egyébként Franciaország, az EU második legerősebb tagja is jelentős oroszgáz-importtal működik.
Ugyanez a lista a kőolajjal és származékaival így fest:
A legnagyobb importőr itt is Németország, a harmadik Lengyelország, amelynek ráadásul az importja szinte teljes egészében Oroszországból származik.
Ami pedig a szilárd tüzelőanyagokat, például a szenet illeti:
Az élen megint csak Németország és Lengyelország. Igaz, ezek 2019-es adatok. A 2020-as lista még eléggé foghíjas, de Lengyelország esetében az arányok hasonlóak, sőt valamivel rosszabbak, mármint még dominánsabb az orosz import.
Érdemes megjegyezni, hogy – ahogy a fenti ábrák mutatják – a Moszkvával szemben diplomáciai szinten kritikus, sőt kimondottan ellenséges uniós országok, mint Németország vagy Lengyelország is képesek szoros gazdasági kapcsolatokat ápolni Oroszországgal. Más szóval
a szoros gazdasági kapcsolatoknak nem előfeltétele a baráti diplomáciai viszony.
Ami Budapest esetében több mint baráti, a magyar miniszterelnök az ukrán válság kellős közepén utazik Moszkvába Putyin-látogatásra. És mint a Kossuth rádióban pénteken elmondta: a legfontosabb téma földgázszállításról szóló megállapodás lesz, olyannyira, hogy Magyarország növelné a leszállított gáz mennyiségét.
Az orosz energiahordozóknak középtávon sincs alternatívájuk
Persze az orosz költségvetés összeroppanna az olaj- és gázexport nélkül, ennek megfelelően az európai gázszállításokban akkor sem volt fennakadás, amikor a Krím miatt mélyponton voltak a diplomáciai kapcsolatok és oda-vissza röpködtek a szankciók.
A szállítások most is gond nélkül mennek, Oroszország minden szerződéses kötelezettségét teljesíti. Vagyis nincs szó arról, hogy Oroszország a szállítások visszafogásával verné fel az árakat – a gázárak egyéb okokból, leginkább a magas ázsiai kereslet miatt járnak az egekben, az olaj ára szintén a túlkereslet miatt. Igaz, a Gazprom plusz mennyiségeket nem értékesít Európába. Az orosz politika minden bizonnyal kihasználja a lehetőséget, hogy bevételkiesés nélkül meg lehet szorongatni Európát. Minden bizonnyal az Ukrajna körüli keménykedés sem független attól, hogy jelen pillanatban Európában ha nincs is ellátási válság, az orosz függés látványosan megmutatkozik.
Európa rövid távon képes lenne kezelni, ha a szállításokban fennakadások lennének, a tározókban van elég gáz tavaszig. Azonban ahogy a fenti arányok jól mutatják, nemhogy hosszú, de középtávon sem opció az orosz import pótlása. A gáz esetében Washington igyekszik más forrásokat találni az EU számára (például közel-keleti cseppfolyósgázt, LNG-t), de azok legfeljebb rövid távon jelenthetnének segítséget.
Nem beszélve az olajról és a szénről. Mondjuk
Lengyelországnak, ahol még mindig jelentős a szenes áramtermelés, szüksége van évi 13–17 millió tonna import szénre. Aminek a kétharmadát-háromnegyedét Oroszországból szerzi be.
Vagy áramra, ha nem tudja fűteni az erőműveit, miközben a szomszédos német elektromos hálózat is botladozik az erőltetett tempójú megújulós átállás és denuklearizáció miatt.
De ha még az ellátási problémákat sikerülne is elhárítani, a már így is az egekben járó árak a sztratoszférába szöknének.
Ami Magyarországot is érintené. A vállalkozások ugyanis piaci áron veszik az energiát. És
hiába van Magyarországnak hosszú távú gázszerződése Oroszországgal, annak árképlete valamilyen módon a piaci árakhoz van kötve.
Vélhetően a holland gáztőzsde, a TTF áraihoz – a szerződés maga titkos, így a részletek nem ismertek. A lakosság ugyan fix, hatósági áron kapja az energiát, ha azonban a „rezsicsökkentett” díjakon veszteség keletkezik, végső soron azt is az adófizetőknek kell állniuk.
Az Északi Áramlat 2-t nem muszáj beindítani, de jó lenne
Külön sztori az Északi Áramlat 2, vagyis a második, Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő vezeték. A vezeték elkészült, sőt üzemkész, a Gazprom már feltöltötte gázzal. Már csak a német hatóságok engedélyére van szükség, hogy beindulhassanak rajta a szállítások.
Az amerikai külügy friss ígérete szerint ha Moszkva „bármilyen formában” lerohanja Ukrajnát, akkor az Északi Áramlat 2 „nem fog előre mozdulni”. A német vezetés hagyományosan pragmatikus Oroszország-politikát visz, amire épp jó példa az északi Áramlat 2, ami úgy valósult meg, hogy közben Berlin diplomáciai szinten rendszeresen elítélte Moszkvát, az Oroszország elleni gazdasági szankciókat pedig támogatta – mármint az olyan szankciókat, amik nem érintették egyebek mellett az Északi Áramlat 2-t.
Nem mellékes körülmény, hogy Berlinben új kormány van, amelyikről könnyebben feltételezhető, hogy keményebb, akár komoly áldozatokkal is járó álláspontot vesz fel. Komoly áldozatok alatt azért jó eséllyel csak anyagi veszteségeket kell érteni, például magas energiaárak formájában.
Az sem mellékes körülmény, hogy végső soron az Északi Áramlat 2 beüzemelése nem létszükséglet. Oroszország a működő vezetékeken képes teljesíteni szerződéses kötelezettségeit – még akkor is, ha az Ukrajnán át vezető tranzitot leállítják. Utóbbi deklaráltan Moszkva célja, ennek érdekében épült meg az Északi Áramlat 2. Korlátozott kapacitásokkal már dél felől is elérik az EU-t, a Magyarországgal kötött új hosszú távú szerződésnek része, hogy a mennyiségek átadása Szerbia és Ausztria felől történik.
Mi lenne a Paks 2-vel és az egyéb kölcsönös befektetésekkel?
Egy szó mint száz, Oroszországnak igazán fájdalmat okozni az energiahordozó-exportja ellehetetlenítésével vagy korlátozásával lehet. Ez viszont aligha olyasmi, amibe az unió bele tud vagy akar menni.
A szankciók lehetőségét tovább korlátozza, hogy Oroszország és az EU közt nem csak külkereskedelmi kapcsolatok vannak. Az unió a legnagyobb külföldi befektető Oroszországban, az Európai Bizottság adatai szerint 2019-ben az uniós kifektetések értéke 311 milliárd euró volt. Gazdasági szankciók ezeken keresztül EU-s szereplőket is érinthetnek, például oroszországi leányvállalataikon keresztül. És persze Oroszországnak is vannak bőven kifektetése az EU-ban: 2019-ben értékük 136 milliárd euró volt.
A hatások nyilván azon múlnak, pontosan milyen és hogyan célzott szankciókat vezetne be az USA és az EU. Ezek
akár olyan projekteket is érinthetnek, mint Magyarországon az új paksi atomerőmű, vagy a testvére Finnországban.
Az orosz atomipar szankciók alá vonása egyébként kevéssé valószínű, az EU-ban 18 orosz (szovjet) nukleáris blokk működik (Magyarország mellett Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában, Finnországban), amelyek üzemanyag-utánpótlásban és karbantartásban is az orosz nukleáris iparra szorulnak. Bár elvben az amerikai Westinghouse képes a Pakson is üzemelő VVER-440 típusú reaktorokhoz üzemanyagot gyártani, a finn erőművet ők látták el 2001 és 2007 között, az EU pedig a 2010-es években lefuttatott egy 2 millió eurós fejlesztési programot a Westinghouse-szal és nyolc európai partnerrel.
Az oroszok mindenesetre a jelek szerint nem tartanak attól, hogy teljesen kiszorulnak az unióból. A legnagyobb orosz járműgyártó, a Kamaz még idén kutatás-fejlesztési központot nyit Magyarországon, az évtized közepétől pedig gyártókapacitásokat is az országba telepíthet. Szintén friss hír, hogy az oroszok jelezték: szívesen beszállnának a Budapestet elkerülő V0 tehervasúti vonal fejlesztésébe.
A végső fegyver: a bankközi üzenetküldő rendszer
Felmerül végső fegyverként Oroszország leválasztása a nemzetközi SWIFT bankközi üzenetküldő rendszerről – vagyis praktikusan az ország elvágása a világgazdaságtól. Annalena Baerbock német külügyminiszter erről azt nyilatkozta, inkább bunkósbot lenne, mint éles kard – de minden szankciós lehetőség az asztalon van. Beleértve egyébként az Északi Áramlat 2-t is.
Orosz parlamenti képviselők a felvetésre azt reagálták, hogy SWIFT nélkül az oroszországi szereplők nem lesznek képesek külföldi tranzakciókat indítani és fogadni – ami a másik oldalról azt jelenti, nem fognak szállításokat teljesíteni külföldre. Egyebek mellett gázt és olajat sem küldenének. Ahogy fent bemutattuk, az EU jelentős külkereskedelmet bonyolít Oroszországgal, energiahordozók terén pedig különösen kiszolgáltatott. Így a végső fegyver bevetését az unió is megsínylené. Ráadásul onnan már nem nagyon lenne hova emelni a tétet, nem nagyon lennének további szankciók, amikkel a jövőben Moszkvát meg lehetne fenyegetni. És az sem világos, hogyan és mennyi idő alatt tudnának az Oroszországgal való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok konszolidálódni egy ilyen lépés után.
És egyébként az sem egészen világos, pontosan milyen hatása lenne, ha Oroszországot leválasztanák a SWIFT-ről.
Oroszországnak ugyanis van saját, alternatív bankközi rendszere, az SPFS, amit 2014-ben, a Krím elcsatolása és a nyugati szankciók bevezetése után állítottak üzembe.
Az SPFS rosszabb, mint a SWIFT, amennyiben csak kisebb üzenetcsomagokat képes kezelni, ráadásul csak hétköznapokon munkaidőben működik, míg a SWIFT a hét minden napján a nap 24 órájában. Az orosz központi bank szerint a rendszernek 400 felhasználója van. Összehasonlításképpen: a belgiumi központú SWIFT-nek több, mint 10 ezer felhasználója van világszerte. Még a belföldi tranzakcióknak is csak 20 százaléka használja az SPFS-t. Mindenesetre az SPFS-nek vannak Oroszországon kívüli felhasználói is, tehát a rendszer nem lokális.
Távlatosabb tervként felmerült, hogy az orosz rendszert összekapcsolnák Kína saját bankközi rendszerével, a 2015 óta működő CIPS-sel. Ez azonban egyrészt nyilván időbe telik, másrészt még előtte a feleknek meg kellene állapodniuk olyan kérdésekben, mint hogy a közös rendszernek mi legyen az alap elszámolási valutája: az orosz rubel vagy a kínai jüan? Hogyan osztaná meg a rendszer irányítási és felügyeleti jogait Moszkva és Peking? Mindkét országnak elemi érdeke, hogy ne legyen kitéve – vagy legalábbis minél kevésbé legyen kitéve – a nyugati szankciókkal előlük elzárható SWIFT-nek. Ugyanakkor természetesen egymásnak sem akarják kiszolgáltatni magukat, ami minimum nagyon megnehezíti a közös pénzügyi üzenetküldő rendszer felállítását.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
