szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy biztosítási cég fő erénye a megbízhatóság. Lássuk hát eheti esettanulmányunkat, az “Úton-útfélen” rovatból! - olvasható a hvg.hu blogján.

Családanya két gyermekével az utcán, fővárosunk egyik jóhírű kerületében. Egyirányú utcán bandukolnak, s szeretnének átkelni az úttesten. Lelépnek, ám észreveszik, hogy az egyirányú utcán szembe, azaz tilosban közeledik egy szürke, lesötétített üvegű autó. Nem lépnek vissza ijedten és szolgálatkészen a járdára, gondolván, hogy az autós mégiscsak megáll, ha látja, hogy hárman az úttesten kelnek át éppen, s ha már – egyébként is – tilosban halad. Az autó azonban nem áll meg. Illetve megáll, pont úgy, hogy az anya a gyerekeivel ne tudjon átkelni az úton. Megáll, de csak azért, hogy ne ütközzön bele egy szabályosan balról jövő autóba. A családanya, némileg érthető felháborodásában, tenyerével megütögeti a jármű oldalsó szélvédőjét. Zúzásnak semmiképp sem nevezhető a dolog, inkább jeladásnak, hogy hát: Hé, mégis, hogy gondolja ön ezt? A továbbinduló autó aztán fékez, ablakát lehúzza. Közben mellé ér anya és két gyermeke.

- Mi a probléma? – hangzik odabentről.
- Semmi, csak ez itt egy egyirányú utca!
- És?
- Majdnem elütött minket...
- Ha még egyszer ilyet csinálsz, eltöröm a kezedet.

A történet folytatása és elképesztő befejezése a hvg.hu blogján

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában