Az alacsony ár aligha – már csak azért sem, mert a puritán körülmények ellenére a túrák, mindent egybevetve, még csak nem is feltétlenül olcsóbbak, mint a hagyományos társasutazások.
 

Az utazási irodák által rendszerint az őszi-tavaszi időszakban Izlandra indított néhány napos utazások például nagyjából ugyanannyiba kerülnek, függetlenül attól, hogy az utas egy „hagyományos” szervező által kínált középkategóriájú szállodában lakik, vagy a „bakancsos” iroda kínálta menedékházban. 

A kalandutak viszonylag magasabb árainak egyik oka az utazások előkészítésnek eltérő módszere: az ilyeneket ajánló cégek általában nem kész utazáscsomagokat vásárolnak nagy tételben és nagybani áron, hanem túravezetőik maguk tervezik meg és járják végig azokat az utakat, amelyeket aztán mindössze évi egy-két időpontban indítanak. A jelek szerint persze a cégek a magasabb önköltség ellenére is megtalálják a számításukat, legalábbis erre enged következtetni, hogy a szakmában úttörőnek számító vállalkozás mellett az elmúlt években megjelent néhány konkurens is. Igaz, ezek az irodák vagy „osztódással szaporodnak”, azaz a korábban máshol alkalmazásban álló túravezető lép az üzleti önállóság útjára, vagy például profi hegymászók fognak ilyen típusú vállalkozásba.

Az ilyen túráknak ugyanis elengedhetetlen kelléke a felkészült vezető. Legfőbb értékük és varázsuk ugyanis az, hogy az utazók olyan természeti képződményeket, járhatatlan utak mentén fekvő műemlékeket látogathatnak meg, amelyek a hagyományos módon utazók számára rejtve maradnak. Az utazás ezen módja pedig a szokásosnál nagyobb felelősséget ró a vezetőre: tudnia kell például, hogy a korzikai hegyi falvakban hol van olyan, vasárnap is nyitva tartó bolt, ahol a gyaloglók az egész napos túra előtt némi harapnivalót vásárolhatnak,  és azt is, hogy, a hegyek között az  időjárás-változás mely jeleinél szükséges menet közben módosítani a túraprogramot. Az irodák mindegyikének utazási feltételei között szerepel egyébként a „műsorváltoztatás joga”, vagyis az, hogy a túra vezetője bármikor eltérhet az előre megadott programtól, ha ezt baleset-megelőzési megfontolásból szükségesnek látja.

Ha valaki először vállalkozik túrázásra-túranyaralásra, a részvételi költségeken és költőpénzen felül még némi extraberuházással is kalkulálnia kell, igaz, a tavaszi-nyári utak zöme nem igényel különleges felszerelést, kényelmes, bejáratott és vízhatlan bakancsra, esőálló kabátra-nadrágra, esetleg hátizsákra mindenképpen költeni kell. 

Lényegesebb előfeltétel azonban a fizikai erőnlét, legalábbis annak megítélése. Az edzettség megállapítására alkalmas módszer például az internetről is letölthető úgynevezett Cooper-teszt, amelyhez 12 percet kell futni, esetleg úszni vagy kerékpározni és az értékelés az ez alatt megtett távolság alapján történik. Az irodák által kínált programok zöme egyébként átlagos edzettséggel teljesíthető, a választáshoz pedig a szervezők további segítséget is adnak: egyrészt fizikai megterhelés szempontjából kategorizálják útjaikat, másrészt a konkrét túrákat ötfokú skálán minősítik. Az egyes kategória a könnyű séta, míg a négycsillagos már nehéz, zömmel egész napos, akár 25-30 kilométeres gyaloglásnak-mászásnak számít, ahol a szintkülönbség elérheti az ezer métert. Egy-egy megerőltető menet az esetek többségében egyébként akár ki is hagyható, mivel a túraszervezők az ilyeneket lehetőség szerint csillagtúra-szerűen iktatják a programba, s így a kifulladt vándor félúton megpihenve be is várhatja a többieket.

Becslések szerint, ma néhány száz, esetleg ezer főre teszik a túrázók „kemény magjának” létszámát, vagyis azokét, akik egy-két évente visszatérő vendégei az irodáknak. A jellemző túrautazó egyébként olyan, a harmincas-negyvenes éveiben járó városlakó, aki gyakran nem családdal, hanem baráttal vagy egyedül utazik és sokuk számára a túrázás életmód is. Ezt egyébként egyik-másik szervező vállalkozás is sugallja, hangsúlyozva, hogy a túracsoport tagjai az esetleges egymásrautaltság, illetve a gyengébb fizikai képességűek iránti türelem amolyan alkalmi közösségfejlesztés részeseivé válnak. 

Vannak, akik még ennél is tovább mennek: a gyalogtúrázást – az egészségtudatossággal, a környezet és a természet védelmével és tiszteletével, a társadalmi kapcsolatok építésének lehetőségével, sőt, a fogyasztói magatartás kritikájával ötvözve már amolyan életérzésnek tekintik.