Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Tech

Ősállatcsontokat találtak a Bakonyban

Dinoszauruszok, repülőhüllők, kerek őshalak maradványai kerültek elő egyebek között az idei, tizenegyedik ásatási szezonban a 85 millió éves iharkúti lelőhelyről, amelyet Ősi Attila paleontológus fedezett fel 2000-ben.

MTI Tech

Ki kellett pótolni a Velencei-tó vizét

Befejeződött a Velencei-tó július 18-a óta tartó vízpótlása; ez idő alatt a pátkai tározótóból 3 millió köbméternyi vízzel pótolták a tóból hiányzó mennyiséget – közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Tech

Fúvócsővel oltják a kistigriseket az Fővárosi Állatkertben - fotógaléria

Leukózis elleni vakcinával oltotta be a májusban született tigriseket a Fővárosi Állatkert gondozója. A nagyra nőtt állatokat már nem lehet kézbe venni, ezért fúvócsöves technikával kapták meg oltásukat. Virgil, Thrax és Manu, akik nevüket Tarlós Istvántól kapták, az elkülönítőben várják, hogy újra visszaeresszék őket anyjukhoz.

MTI Tech

Komoly veszélyt jelenteken a molyok az akácerdőkre

Két molyfajta károsítja az akácosokat június óta Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében; a fertőzött területeken jelentős levél- és növedékveszteséget tapasztalnak az erdészek - mondta Száva Tamás, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. baktalórántházi erdészetének igazgatóhelyettese kedden.

hvg.hu Plázs

Újabb vita egy védőoltás körül. Veszélyes fáradtságot okozhat?

Két évvel a H1N1-járvány után felmerült a gyanú, hogy az akkor Németországban elterjedt oltóanyag, a Pandemrix, pontosabban annak egyik adalékanyaga kóros alvási rohamokhoz vezethet. Az általunk megkérdezett virológus álláspontja szerint viszont a vakcinának nem lehet köze a narkolepsziás esetekhez.

MTI Tech

Kutatók szemtanúi voltak egy új faj kialakulásának

A növények esetében gyakran jönnek létre új fajok azáltal, hogy a genetikailag különböző szülőegyedek kevert génállományú utódokat hoznak létre: német kutatóknak első ízben sikerült nyomon követniük egy új faj kialakulását.

MTI Tech

Felfedezték az evolúció egyik legfurcsább kapcsolatrendszerét

Hármas szimbiózist fedeztek fel kutatók. Az evolúció egyik legfurcsább kapcsolatrendszere citrusligetekben található meg. Itt egy baktérium egy másik baktériumon belül él, amelynek otthonát ugyanakkor egy rovar belseje jelenti. A közösség egyik tagja sem lenne életképes egyedül.

MTI Tech

Próbamisszióra küldi a Dragon űrhajót a NASA

Teherszállító próbamisszióra küldik november 30-án a Dragon űrhajót, amely több mint egy héttel elindítása után rákapcsolódik a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette be hétfőn a kaliforniai Hawthorne-ban a rakétákat és űrhajókat gyártó SpaceX magáncég.

MTI Tech

Emberek által használt mérgek pusztítják a Nagy Korallzátonyt

Komoly károkat okoznak a Nagy Korallzátonyon a mezőgazdaságban használt növényvédő szerek az ausztrál kormány vízminőségi jelentése szerint. Az összeállítás alapján a kertészetek csaknem egy negyede és az állattartó gazdaságok tizenkét százaléka elfogadhatatlan módszereket alkalmaz.

1
43 44 45 46 47
220
Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Kiesett a Carson Coma az Eurovíziós Dalfesztivál San Marinó-i válogatójáról

Kiesett a Carson Coma az Eurovíziós Dalfesztivál San Marinó-i válogatójáról

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

A címlapról ajánljuk