2000 tonnás elektromágnest telepítettek a CERN-be

Csaknem 2000 tonnás az óriási mágnes, amely a genfi CERN-ben, a világ legnagyobb kutatóközpontjában szereltek fel.

  • MTI
Az LHC 27 kilométeren át
utaztatja a részecskéket
© CERN

Az intézmény központi részét alkotó mágnes súlya pontosan 1920 tonna, annyi, mint négy Jumbo repülőgépé. Magassága 16 méter, szélessége 17, hossza 13 méter.



A Die Welt című német napilap internetes változata szerint a közeli helyszínen gyártott mágnest külön erre a célra konstruált daruval helyezték el a földalatti kísérleti csarnokban úgy, hogy oldalt 20 centiméternyi távolság volt a falaktól. A műveletet 10 óra alatt hajtották végre.



A most elhelyezett óriás mágnes a világ legnagyobb részecskegyorsítójában a részecskék ütközésének mérésére szolgáló négy detektor legnagyobbikához tartozik. 



A Large Hadron Collider (LHC), magyarul a nagy hadron-ütköztető gyűrű várhatóan 2007 novemberében áll üzembe. Energiáját fokozatosan növelik, 2008-ban ez a gyorsító lesz a világon a leghosszabb, és a legnagyobb energiájú.



Az LHC a korábbi nagy elektron-pozitron ütköztető-gyűrű alagútját hasznosítja újra. A 3 méter átmérőjű, 27 kilométer hosszú alagút négy helyen keresztezi a svájci-francia határt, legnagyobb része francia területen fekszik. Az ütköztető maga a föld alatt van, így csökkenthetők a területbérleti díjak, és a mérést zavaró kozmikus sugárzás.



A CERN honlapja és a Wikipédia internetes lexikon leírása szerint a gyorsító egy szinkrotron, amely kör alakú pályán gyorsítja fel a részecskéket a fénysebesség közelébe. A részecskék több "csomagban" keringenek, a gyorsító ezeket a részecskecsomagokat több óráig keringeti mindkét irányban két olyan csőben, amelyben vákuum van. A gyorsító kerületén négy nagy detektor található, azok középpontjában keresztezik a részecskenyalábok pályáját, lehetővé téve a részecskék ütközését.



A kísérletek során a világmindenség keletkezésének körülményeit, az úgynevezett ősrobbanás kialakulását vizsgálják.

Hozzászólások