A jövő telepesei © NASA |
Michael Griffin az indiai Hyderabadban rendezett nemzetközi űrhajózási kongresszuson szólalt fel a fenti témát illetően. A szakember utalt George W. Bush amerikai elnök néhány éve bejelentett szándékára, mely szerint 2020-ig az USA újra embert küld a Holdra, amelyet ugródeszkaként használnának egy jövőbeni Mars-misszióhoz.
„A Holdon és a Marson a jövő civilizációját szeretnénk felépíteni” – tette hozzá Griffin, a világ űrügynökségeit vezető szakértőkből álló közönsége előtt.
A NASA Phoenix kódnevű űrhajója 2008-ban landol majd a vörös bolygó északi részén található síkságon, hogy felmérje, mi szükséges az életben maradáshoz az égitest felszínén.
„Jelenleg egyedül az űrturizmus az egyetlen eszköz, amely hosszútávon gazdaságossá teheti az űrutazást” – fejtette ki Griffin. „A mozgalom segítségével megfelelő anyagi hátteret lehet teremteni a kutatásokhoz, azonban gondoskodni kell a turisták utánpótlásáról és biztonságuk szavatolásáról is.”