David Nogues-Bravo spanyol kutató és kollégái most arra a következtetésre jutottak, hogy a felmelegedés megfosztotta élőhelyüktől a mamutokat, a kőkorszaki vadászok tevékenysége csupán az utolsó csöpp volt az ominózus pohárban - olvasható a Science Daily című angol nyelvű honlapon. Amikor az éghajlat már túlságosan meleggé vált a gyapjas állatok számára, élőhelyükre behatoltak az emberek, akiknek a korábbi, hidegebb, mamutbarát időjárás nem felelt meg. Így a mamutoknak egyszerre két kihívással kellett szembenézniük - egyrészt a hőséggel, másrészt a vadászattal. Mivel e két tényező egyszerre és ugyanazon térségben jelentkezett, nehéz külön-külön meghatározni szerepüket.

A spanyol kutatók matematikai modellezéssel választották szét a két tényező hatását. Felvázolták a klímát és a fajok eloszlását a mamuttörténelem különböző korszakaiban - 126, 42, 30, 21 és 6 ezer évvel ezelőtt. Az eredmények azt mutatták, hogy hatezer évvel ezelőtt drámai módon szűkült a mamutok élőhelye, aminek nagysága csupán 10 százalékát tette ki a 42 ezer évvel ezelőttinek. Tény azonban, hogy 126 ezer évvel ezelőtt a mamutok helyzete sokkal rosszabb volt, amikor a globálisan magas hőmérséklet még kisebbre korlátozta a számukra élhető területet, mint 6 ezer évvel ezelőtt. Mindkét időpontban az élőhelyeknek a klímaváltozással kapcsolatos elvesztése a kihalás szélére sodorta a mamutokat.

Mindezt figyelembe véve a gyapjas mamutok koporsójába az utolsó szöget a modern ember ütötte be 6 ezer éve. David Nogues-Bravo számításai szerint, ha a 6 ezer évvel ezelőtti optimális mamutszámot vesszük alapul, az embereknek elég volt személyenként három évente egyetlen mamutot elejteni, hogy a gyapjas állatok eltűnjenek a Föld színéről. Amennyiben a mamutpopuláció létszámának pesszimista becslését veszik alapul, egy-egy vadásznak elegendő volt 200 évente elejteni egy állatot.