A Nemzetgyűlésbe ekkoriban nem volt könnyű bejutni: a törvényhozásba a baloldali képviselők töredéke kerülhetett, a szociáldemokrata párt elleni atrocitások közepette, a kommunistáknak pedig esélye sem volt a Tanácsköztársaság bukása után erre. Így a Parlament épületében többnyire jobboldali politikusok vitatkoztak - vérmérsékletüknek és jobbratolódásuknak megfelelően.

A résztvevők: két volt miniszterelnök, vagyis az antiszemita, később szélsőjobboldalivá váló Friedrich István és a mérsékeltebb Huszár Károly, illetve a hatalmon lévő – politikailag súlytalan, szinte bábként kezelt – kormányfő, Simonyi-Semadam Sándor. Negyedikként pedig Stern Albert újpesti rabbi fia is beleszólt a vitába - báró Szterényi Józsefről van szó, aki 1918-ban, a Monarchia idején kereskedelmi miniszter volt, és akit szintén 1918-ban „Károly király egyik leghívebb embereként”, kijelölt („designált”) miniszterelnökként is emlegettek az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon szerint.

A vita

Mementó-sorozatunk aktuális részében azt idézzük fel, hogyan is zajlott - a Pesti Hírlap május 28-ai, címoldalon szereplő tudósítása szerint - a Nemzetgyűlés előző napi vitája. Friedrich István hosszas beszédet tartott a lap szerint arról, hogy miért nem írná alá a békeszerződést. Szerinte a magyar békedelegációt Neuillyben (Párizs külvárosában) „lehetetlen épületben helyezték el”, és a delegációnak ezért inkább „haza kellett volna utaznia”. Azt is hozzátette: „ha engem hívnak valahová tárgyalni, és ott nem tárgyalnak velem, legalább is elutazom”. Friedrich szerint ezzel a delegáció „legalább időt” nyerhetett volna.

Friedrich István

Wikipedia

Ezek után a Pesti Hírlap szó szerint idézi a vitát:

„Friedrich: A nemzet legnagyobb bűnét a háború elhatározásában követte el.

Huszár Károly: Nem a nemzet határozta el.

Felkiáltások: Az osztrák császár parancsolta meg!

Friedrich: Én úgy emlékszem, a parlament egyhangú lelkesedéssel hozzájárult.

Szterényi: Csak tudomásul vette a kényszerhelyzetet.

Friedrich: Rendben van! Másképp fogalmazom a mondatot: Hibát követett el, mikor tudomásul vette.

Simonyi-Semadam: Te is követsz el hibát a fogalmazásban, a nemzet is követhetett el hibát!

Friedrich: Ezt nem helyeslem, miniszterelnök úr. A második hiba az volt, mikor a háborút nem merte 1917-ben befejezni.

Szterényi: Mindent elkövettünk!

Friedrich: Jobb lett volna akkor a háborúnak véget vetni, mint megvárni a teljes összeomlást. Akinek az összeomlásban része volt – akasztófára vele.”

A jobboldali keresztény kurzus egyik első képviselője, Friedrich István aligha véletlenül mondta ez utóbbi mondatot: sokan gyanítják, hogy ő állt Tisza István, a Monarchia idején a miniszterelnöki posztot nem egyszer betöltő politikus 1918-as meggyilkolásának hátterében, bár e vádak alól utóbb, a húszas években felmentették.

Kik vitatkoztak?

Friedrich mindenesetre nagy szerepet játszott a később Horthy-rendszernek nevezett hatalmi szisztéma kialakításában. A rendszert megalapozó néhány alapvető törvényt 1919. augusztus 6. és 1919. november 24. között miniszterelnökként fogadtatta el - miután puccsal buktatta meg a pár napig hatalmon lévő Peidl-kabinetet -, majd 1920 márciusáig hadügyminiszter lett Huszár Károly valamivel mérsékeltebb kormányában. Közben politikai szervezetét bevitte az egységesülő kormánypártba, a keresztény-nemzeti kurzus vezető pártjába. (Ez a tömörülés nagyjából a Horthy-rendszer egészében hatalmon maradt, és röviden Egységes Párt néven emlegetik, bár neve szinte folyamatosan változott az évtizedek során.) Friedrich a kormánypártból 1920 áprilisában lépett ki, és fordult egyre szélsőségesebb irányba.

Károlyi Mihály

Friedrich a polgári demokratikus forradalom idején, Károlyi Mihály és Berinkey Dénes kormányaiban még államtitkári tisztséget töltött be, de a Tanácsköztársaság idején már ellenforradalmi szervezkedésekbe kezdett. Friedrichet nemcsak Tisza István meggyilkolásával hozták összefüggésbe. Talán szerepe volt Somogyi Bélának, a Népszava szerkesztőjének bestiális kegyetlenségű meggyilkolásában is 1920 februárjában. Ha tényleg Friedrich volt a felbujtó, ahogyan ezt Szinai Miklós történész állította a nyolcvanas években megjelent könyvében, akkor az lehetett a célja, hogy ezzel diszkreditálja Horthy Miklóst, aki éppen kormányzóvá választására készült. (Horthyt 1920. március elsején lett kormányzó végül.)

Huszár és Simonyi-Semadam

Az 1919 végén és 1920 elején hatalmon lévő Huszár Károly az antant számára elfogadhatóbb politikus volt Friedrichnél. Huszár ezért Friedrich pártját saját kormányzása alatt először integrálta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjába, majd folyamatosan félreszorította az agilis Friedrichet. Huszár kormányzása idején küldték ki - a románoktól visszalopott szalonkocsival - Párizsba (Neuillybe) a magyar delegációt Apponyi gróf vezetésével, hogy tárgyaljon az első világháborút hazánk esetében is lezáró békeszerződésről. Maga Huszár azonban a békeszerződést már nem írta alá, helyette az 1920. március elsején kormányzóvá választott Horthy Miklós új kormányfőt nevezett ki március 15-én Simonyi-Semadam Sándor személyében. A súlytalan Simonyi-Semadamra hárult tehát a népszerűtlen feladat, hogy aláírja a trianoni békét.

Apponyi Albert gróf

Valójában kormánya rendkívül rövid életű volt, júliusig volt csupán hatalmon, mindvégig a békeszerződésről szóló keserves tárgyalások, tárgyalási kísérletek és kudarcok jellemezték ezt a pár hónapot. A diktátumot egyetlen korábbi miniszterelnök sem akarta szignálni, ezért is eshetett a választás Simonyi-Semadamra, aki kérészéletű politikai pályafutást mondhatott a magáénak. Kormányzása idején egy pillanatra felcsillant a remény, hogy a Szovjet-Oroszország által indított lengyelek elleni offenzívát magyar segítséggel kell majd megállítani, és ezért engedményeket kaphatunk a békeszerződésben, de aztán 1920. június 4-én minden ábránd szertefoszlott Trianonban – pontosabban Budapesten. 

A Simonyi-Semadam-kormány ezután ádáz vitákat folytatott, hogy ki írja alá a békediktátumot. Először Soós hadügyminisztert jelölték ki a hálátlan feladatra a Pesti Hírlap 1920. május 30-án megjelent híre szerint, de ő lemondott posztjáról, így a június elsejei hírlap már arról számolt be, hogy Benard (Benárd) Ágoston munkaügyi és szociális miniszter „elismerésreméltó önfeláldozással” vállalta, hogy aláírja a diktátumot. Szóba került a Pesti Hírlap szerint, hogy gróf Teleki Pál – későbbi miniszterelnök – szignálja a szerződést, de ő a „megszállt területekről származván nem jöhetett számításba”. Ezután kérték fel Soóst, aki viszont – mint már említettük - az utolsó pillanatban lemondott.

Végül egy sikertörténet

Simonyi-Semadamról érdemes megjegyezni, hogy bár a történelemben csak epizódszerep jutott neki, és az sem volt túl hálás, mégis hazájáért áttételesen sokat tett. Egy vidéki pap megkeresésére egy nagyon távoli rokonát, pontosabban egy vidéki gyereket taníttatni kezdett. Maga Simonyi-Semadam különösebben nem törődött a fiúval, de a gyerek aztán Pestre került, sőt, a miniszterelnök gyermektelenül maradt lánya magához vette. A fiút Simonyi Károlynak hívták, fizikus lett belőle. Részt vett Bay Zoltán Hold-radarozási kísérletében, majd ő építette meg az első magyar magfizikai részecskegyorsítót, és hajtotta végre az első atommag-átalakítást hazánkban. Később A fizika kultúrtörténete címen nagyszerű tudománytörténeti művet  alkotott.

Simonyi Károly fiát Charles Simonyinak hívják, ő a Microsoft egyik fejlesztőjeként és kétszeres űrturistaként lett világhírű. Charles Simonyinak fontos szerepe volt olyan programok kidolgozásában, mint a Word és az Excel.