Eduardo Tejeda Montroy, a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) régésze górcső alá vette a faliképeket három helyszínen a Yucatán-félszigeten, köztük Chichén Itzá maja-tolték romvárosban, valamint egy további helyszínen Campeche szövetségi államban - olvasható az Art Daily honlapon. 

Az ábrázolások alapján a kutató azonosította, hogy milyen fegyvereket használtak a maják a Kr.u. 600 és 1000 közötti időszakban. Mint kiderült, a fegyverzet "szabvány" volt, mind a négy vizsgált városban egyaránt "hadrendbe állították" a harci szekercéket, amelyekkel halálos ütést lehetett mérni az ellenségre. A maják fegyverzetéhez tartozott a meghajlított bot, amelyet furkósbotként alkalmaztak, de rendelkeztek dárdavetőkkel, is amelyekkel akár 100 méteres távolságra is el lehetett juttatni a hajítófegyvert.

Az egyéni védőfelszerelés csupán sóoldatban keményített textil "mellvértekből", valamint fapajzsokból állt. A hadsereget néhány parancsnok irányította, köztük az uralkodó, aki hatalma jelképeként hatalmas toll fejdíszt, orr- és fülékszert, valamint melldíszt viselt. Chchen Itzában, a Jaguárok templomában látható falfestmény szerint viszont az uralkodó három nagy fehér tollal ékesített koronát viselt.

A faliképek tanúsága szerint a maják kommunikációs rendszere harsonákra, dobokra és trombitákra épült, s az ábrázolásokból az is kiviláglik, hogy miként festették a harcosok arcukat, törzsüket, hogy megkülönböztessék magukat az ellenségtől. A maja harcosok ütközetkor két alakzatba tömörültek - sorba, vagy oszlopba rendeződtek. A régész szerint azonban nem valószínű, hogy szemtől szembe megütköztek volna az ellenséggel, ahogy a rómaiak tették, inkább az oldalszárnyak felől próbáltak támadni, és "sarokba" szorítani az ellenséget, megfosztva azt a viszonttámadás lehetőségétől. Nem sikerült viszont kideríteni azt, hogy a maják csupán vészhelyzet esetén hívták fegyverbe a harcosokat, vagy esetleg reguláris hadsereggel rendelkeztek.