Magyar csodagyerek nyerte a kémiai diákolimpiát

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Első helyezett lett Sályi Gergő az ankarai Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, a 10. osztályos fiúnak kémiából idén ez az ötödik aranyérme.

Ankarában rendezték meg a 43. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát, amelyen a magyar csapat idén is kimagasló teljesítményt nyújtott - tájékoztatta az MTI-t Villányi Attila, a győztes diák felkészítő tanára. A magyar csapat tagjai összesen 1 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek a versenyen.

Sályi Gergő, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium tanulója ebben az évben az Irinyi János Országos Kémiaversenyen, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, a Szegedi Egyetem által szervezett VegyÉszTornán is első helyezést ért el, illetve a Kémia Éve kapcsán hirdetett televíziós Delta-vetélkedő győztes csapatának is tagja volt. Sveiczer Attila, a budapesti Eötvös József Gimnázium és Pós Eszter Sarolta, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium 12. osztályos tanulói ezüstérmet szereztek, Batki Bálint, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 12. osztályos tanulója pedig bronzérmes lett.

Az előzetes adatok alapján a magyar csapat a 70 ország közti nem hivatalos pontversenyben körülbelül a tizedik helyen végzett.

Hozzászólások