A japán Team Ninja három évnyi szünet után adta ki Nioh videojátékának második, és ugyancsak kegyetlenül nehéz részét. A vérbeli gamerek Souls-like-nak nevezik a kategóriát, amelybe ez a szoftver illik, méghozzá két okból: ezekben a játékokban nagy kihívás előre jutni, a sikeres összecsapások utáni jutalom viszont annál értékesebb. Ahhoz azonban, hogy a küzdelem eredményes legyen, karakterünk minden mozdulatát ismernünk kell, és az sem árt, ha az átlagosnál nagyobb türelemmel rendelkezünk. Mert el fogunk hasalni, ez biztos.

Ötször, tízszer és ötvenszer is.

Sztori, játékmenet

A cseresznyefák és tradicionális japán házak miatt valószínűleg nem okoz meglepetést, hogy a Nioh 2 is a szigetország igen régi és sötét korszakába viszi a felhasználót. Ezúttal viszont nem egy előre legyártott karakter bőrébe kell bújnunk, mi magunk alkothatjuk meg a harcost, akit tucatnyi órán át terelgethetünk ebben a komor és ellenségekkel teli világban. Mivel a főhős minden porcikáját átalakíthatjuk, a küllemre sokat adók akár fél órát is elidőzhetnek a vonatkozó menüpontban. (Az arc, a haj és a szakáll megformálásán túl sebhelyek, tetoválások és harci festések is választhatók, miután eldöntöttük, hogy női vagy férfi szereplőt kívánunk indítani.)

A játék egyik fontos változása, hogy félig ember hősünk a torokszorító helyzetekben képes démoni alakot (úgynevezett jokai és véletlenül sem jókai formát) ölteni. Az átalakulás mindössze néhány másodpercig tart, arra viszont pont elégséges, hogy a gyakran óriási csapásokat komolyabb életerő vesztés nélkül sikerüljön megúszni. A démoni küllem kiválasztása szintén a játékos feladata, és ahogy a fegyverzetet, úgy ezt is érdemes alaposan mérlegelni. (Mivel a három forma más és más helyzetben tud hatékony lenni, először azt célszerű meghatározni, milyen stílusban szeretnénk küzdeni.) A Brute közelharcra jó, a Feralt a gyors pofonosztók hívei fogják kedvelni, míg a Phantom varázslatokkal szórja meg az ellent.

Koei Tecmo Games / Team Ninja

A démoni forma legfőbb érdekessége a legyőzött bossok (az átlagosnál erősebb ellenfelek) után járó lélekdarabok – vagy ahogy a játékban nevezik, a Soul Core-ok. Minden begyűjtött ilyen kővel az adott lény különleges képességének leszünk büszke tulajdonosa, amit természetesen bármikor ki is használhatunk. Az ehhez és a jokai formához társított többi támadáshoz szükséges erőforrást az Anima nevű lila csík biztosítja, amit az életerőnket jelző sáv alatt látunk. Ha azonban az Anima elfogy, sem ezek, sem pedig a legerősebb védekezésünk, a halálos csapásokat elhárító Burst Counter sem alkalmazható. Ilyenkor a Souls-like játékoknál már megszokott szörnyű kínnal kell szembesülnünk: visszakerülünk a pálya legelejére, hogy aztán újra átverekedjük magunkat azokon a csúfságokon, amiket korábban már legyőztünk. A Nioh 2 tehát egyáltalán nem teszi könnyebbé a felhasználó dolgát, sőt. A második rész még izzasztóbb, még kegyetlenebb, és attól sem riad vissza,

hogy egészen váratlan pillanatokban leckéztesse meg a játékost.

Mivel ilyen körülmények közt minden figyelmünket az életben maradás köti le, a sztori fontosabb részeit remek átvezető videók igyekeznek pótolni. A kusza cselekmény egyébként már az első játékra is jellemző volt, de itt mintha mindent még bonyolultabbá tettek volna a készítők. Így aztán néhány dolgot érdemes csak fejben tartani, hogy tudjuk, mégis hova és miért tartunk. Az év 1555, a híres Sengoku-korszak, amikor Japán még nem egyetlen állam volt, hanem sok kis régióból állt, ezek irányításáért pedig állandó harcot folytattak a hódításukra indult hadvezérek. E folyamatos háború miatt kel útnak hősünk, Hidejosi is, hogy egy bizonyos Oda Nobunaga szolgálatába állva leszámoljon velük és az útjába akadó többi jokaival.

Nincs kegyelem

A Nioh 2-es kalandjaink elsődleges célja viszont nem a sztori felgöngyölítése, hanem karakterünk harcmodorának tökéletesítése. Ahhoz ugyanis, hogy a pályán megtalálható lényekben valódi kárt tudjuk tenni, nem elég kiismerni a már elsajátított képességeket. Azt is tudnunk kell, mikor és melyik állásban sújthatunk le fegyverünkkel, hogy a mozdulat el is találja az ellent, másrészt a csapás tényleg sebet ejtsen rajta. A sikeres támadások másik feltétele, hogy (kontrollerünk lehetőleg egyben maradjon) és hogy karakterünk ne fogyjon ki a szuflából. Ha ez mégis megtörténik, a hős összerogy és néhány pillanatra irányíthatatlanná válik, amit az iszonyatos erővel bíró NPC-k (a számítógép által irányított, a vérünket akaró teremtmények) nyilván nagyon szeretnek kihasználni.

Koei Tecmo Games / Team Ninja

A fegyverek ügyes forgatásával, valamint a megfelelő pillanatban bevitt találattal viszont gyorsan győztes pozícióba kerülhetünk. A játék ehhez tömérdek fejlesztési lehetőséget, valamint kilencféle eszközt ad a játékos kezébe, melyek közt hatalmas, de ugyanúgy borotvaéles pengék is megtalálhatók. Egy bizonyos pont után pedig íjra is szert teszünk, amivel némileg javíthatjuk a halálozási mutatónkat. Merthogy legyünk akármilyen ügyesek és gyorsak, ebben a játékban a hardcore gamerek sem fognak fűbe harapás nélkül előrejutni. Ehhez ráadásul nem kell órákat eltölteni benne,

már az első ellenségek is elég kemények ahhoz, hogy nullára redukálják az ember önbizalmát.

A harcok ennek ellenére olyan plusszal rendelkeznek, amit utoljára a hasonló nehézségű, a tavalyi év legjobbjának választott Sekiro: Shadows Die Twice esetében érezhettünk. Ugyanis minden legyőzésre váró ellenfél itt is egy kicsit a saját határaink feszegetése; annak vizsgája, mennyire vagyunk kitartóak és képesek vagyunk-e egy látszólag vesztes helyzetben tiszta fejjel gondolkodni. A Nioh új részében főleg ilyen pillanatok várják a játékost, a szoftver így aztán nem is tekinthető egy rendes akció-szerepjátéknak. Sokan viszont pontosan ezért fogják kedvelni, és talán épp ezzel sikerül kilábalniuk a karantén miatti levert lelkiállapotból. Ezt nem csak mi mondjuk, hasonló véleményt fogalmazott meg a The New York Times publicistája, aki szerint a bezártság legjobb ellenszere a videojátékozás.

Koei Tecmo Games / Team Ninja

Összegzés

A Nioh 2 a 2017-es sikerjátékhoz hasonló minőséget és játékélményt kínál, mivel a körítés és a mechanika pontosan ugyanazt a jól kidolgozott utat követi, amit az előd lefektetett – csak jóval több tartalommal. A néhol egészen sötét hangulat miatt viszont továbbra sem lesz mindenki kedvence, de ezzel nincs semmi baj. Egy rétegjáték pontosan ilyen.

A szoftvert csak egy kevés választja el a tökéletességtől, amit két dolog okoz: a zavaros sztori miatt a cselekmény néhol teljesen követhetetlenné válik, illetve a játék kissé bonyolult rendszere miatt elsőre nem igazán lehet érteni, hogy mi mire való. A vele töltött idő azonban ezen is segíteni tud, így ha akarnánk se tudnánk 9 pontnál rosszabbra értékelni. PlayStation 4-tulajdonosoknak egyértelműen kötelező, a többieknek pedig marad a várakozás, amíg más platformokra is megjelenik.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.