Én készséggel elhiszem, hogy amikor a trafiktörvény eredeti koncepcióját kitalálták, a cél valóban az volt, hogy visszaszorítsák a lakosság dohányfogyasztását, mert hát az tényleg roppant kellemetlen tud lenni, ha mondjuk az ember cigarettája éjjel kettőkor fogy el egy sörözőben (bocsánat: egy söröző előtt, 5 méterre a bejárattól), éjjel-nappali bolt meg közel s távol nincs nyitva, ennél még leszokni is jobb.

Csak hát jött Sánta „törvényhozó” János, a CBA meg ki tudja még, hány különböző érdek- és lobbicsoport, akik megpróbálták, és ráadásul sikeresen próbálták meg rátenni a kezüket a dohányeladásra. A történtek legijesztőbb része nem ez: ezt ugyanis láttuk vasút- és autópálya-, energia- és takarításra kiírt pályázatokon. Hanem most a kormány úgy teszi tönkre akár több ezer ember – figyelem: a sokat hangoztatott kis- és középvállalkozók! – megélhetését, hogy sokkal több pénzt vesz el tőlük, mint amennyit zsebre rakhatnak a barátai és üzletfelei.

Szóval ez a trafikügy kicsit más, mint a 2010 és 2013 között (vagy előtte) megszokott korrupciós ügymenet. Az eddigi módi ugyanis az volt, hogy kiírtak egy néhány százalékkal túlárazott közbeszerzést mondjuk útépítésre, amire beadta a jelentkezését a kormányközeli meg néhány másik vállalat, ez utóbbiakat kizárták vagy lepontozták, végül az út is elkészült, no a fideszes gazdasági háttéremberek is boldogak voltak. A dohányárusítás kapcsán nem ez történt: még csak az sem, hogy a Lázár fivérek tették volna rá az egészséges fogathajtó életmód jegyében lószőrös kezüket a dohányárusításra. Nem: itt a helyi kiskirályok nyertek vagy döntöttek, a Fidesz választókerületi elnökei vagy a nekik lojális, illetve velük üzleti-baráti kapcsolatban lévő emberek árulhatnak majd cigit, ha van tapasztalatuk, üzlethelyiségük, vevői körük, ha nincs.

Cikkek tömkelege szólt arról, hogy a cigarettaárusítás nem kifejezetten kifizetődő üzletág, és ezt igazolja az is, hogy az ország felében új pályázatokat kell majd kiírni. A haszon annál magasabb, minél több trafikkal rendelkezik az illető, de így sem beszélhetünk milliárdokról – amit emellett az is igazol, hogy a Közgép nem nyitott gyorsan egy dohányipari konszernt, hátha esélyesnek találják majd az elbírálók a pályázatokon. Másképpen fogalmazva: itt településenként (nyilván méretarányosan) inkább milliókról és tízmilliókról, mint milliárdokról és tízmilliárdokról beszélhetünk.

Kérdés, megéri-e ezért tönkretenni azokat a kis- és középvállalkozókat, akik eddig dohányárusításból éltek. A trafikos nénit a sarkon, az éjjel-nappali boltost az utca végén. Azokat, akikhez főként cigiért ugrottak be, mellette esetleg vettek egy jégkrémet, két kiflit meg egy üveg bort, amit persze megvehetnének másnap is, csak így egyszerűbb. Érdemes-e lehúzatni a rolót sok ezer emberrel, akiknek ez ugyanolyan megélhetési forrás, mint oligarcháknak az agrártámogatás, azzal az apró különbséggel, hogy utóbbiak e nélkül is meg tudnának élni.

Szóval nem az a döbbenetes, hogy ezek lopnak, azt megszoktuk eddig is. Az a döbbenetes, hogy most direkt és szó szerint a kisemberek megélhetését lopják el, nem is tagadva, hogy udvaroncokhoz, polgármesteri rokonokhoz, választókerületi elnöki barátokhoz kerül a biznisz. Olyan, mintha óriásplakátra írnák ki, hogy „elvesszük tőled a munkádat és odaadjuk a haverunknak”. Láttunk már ilyet is, csak sosem tolták ennyire az arcunkba. Hátha most ez képes lesz valamiféle hatást is kiváltani.