Tegnap délután ezt posztolta ki Facebook-oldalára a kormánypárt kommunikációs igazgatója, vagy mije.

Amennyiben Kocsis kiírását követően a – bevándorlók által színesített Józsefváros polgármesteri tisztségét is betöltő – potentátot nem övezi általános undor és megvetés, úgy ez az ország nagyon mélyen van erkölcsileg. Nem, nem fogalmazok pontosan. Egészen precízen ezt akarom mondani: akkor ennek az országnak nincsenek erkölcsei. Nincs tartása, gerince, méltósága. Nincs becsülete. Mondhatni: rút sybaríta váz

Kocsis megjegyzésében ugyanis már nincs szűkítő jelző, nem szerepel ott, hogy „gazdasági”, hogy potyaleső, semmi se szerepel. Csak az, hogy aki itt van, az menjen el, függetlenül attól, hogy miért van itt. Hogy mi elől menekül. Hogy otthon megölik, lecsukják, táborba zárják, elveszik a gyerekét, vagy csak szimplán éhen hal. Oldja meg, nem a mi problémánk.

Nekünk semmi más problémánk nincs a Kőbányain és a rántott húson kívül, azt meg fizesse az Unió.

Amit Kocsis kikommunikált magából, az nem szerény vélemény, hanem egy roppant jellemző attitűd megjelenítése. Tessék megnézni a poszt alatti hozzászólásokat, ott dühöng, szitkozódik, büfög a ker-nemzeti siserahad, amelyik annyira keresztény és nemzeti, hogy néhány éve még ugyanez a kör a kádári nacionalizmus jegyében románozta az erdélyi magyarokat. A képviselő és a képviseltek egymásra találtak. Egészséges lelkületű országban az egész garnitúrát ki kéne közösíteni, itt ők adják a kormánytöbbséget, sőt a következő kormánytöbbséget is, mert a legnagyobb ellenzéki párt közönsége sem vélekedik másként, és teljesen nyilvánvaló, hogy nekem kellene még ezután a cikk után szégyellnem magam. Mert nálunk büszkének lenni csak az ostobaságra, a kicsinyességre, az aljasságra lehet. No, meg a hazugságra.

Azt hazudjuk magunknak, hogy vendégszerető nép vagyunk. Ennek látható megnyilvánulása a német turisták lehúzására fölmelegített mirelit nokedli és a hozzácsapott néhány mócsing. Azt hazudja magának a nyáj, hogy keresztény, miközben az irgalmasságról nem is hallott. Azzal áltatjuk magunkat, hogy hősies nemzet vagyunk, amelyik mert kiállni mások ügyéért, ám kiüldöznénk a menedékért folyamodókat, holott a mi menekültjeink százezreit fogadta be a nagyvilág megannyi állama. Azt hisszük, hogy nemzetünk bátor és önfeláldozó, csakhogy ellenfélként jó ideje a leggyengébbeket, a legkiszolgáltatottabbakat találjuk meg. A menekülőket, vagy ahogy Kocsis személye szimbolizálja: a hajléktalanokat.

Becsületünket csak az menthetné meg, ha a kiszólása miatt Kocsisnak és követőinek kéne menekülniük. Ez a nézet tudniillik nem csak embertelen, de sértő is. A magyarokat élősködő, szűkkeblű, irigy népségként láttatja. Büszkének lenni viszont a nagylelkűségre, a nemes tettekre lehet, és nem arra, hogy távoli idegenek adjanak még több pénzt, mert az nekünk jár. Az ismert elnöki mondást parafrazálva: ne azt kérdezd, hogy mit tett érted a világ, hanem hogy mit tettél te a világért, tisztelt Magyarország.