Ehud Olmert. Meddig bírja? © AP

Személyes konzekvenciák levonására a Vinográd bizottság nem kötelezhette a kabinetet, ezt csak egy hivatalos kormánybizottság tehette volna meg. Nem véletlenül talált süket fülekre az őszi tüntetések "mondjon le"  követelése, bár a tiltakozók leszerelésére Olmert kénytelen-kelletlen kinevezett egy felemás vizsgálóbizottságot, korlátozott jogkörrel.

El kell ismerni, Olmert politikai virtuóz, aki elsősorban saját közegében, az izraeli parlamentben  (kneszetben) bontakoztatja ki tehetségét. Biztos többsége van a parlamentben, pártjában a Kadimában úgy tűnik sikerült rendeznie a sorokat, hiába nevezte a Vinograd jelentés Olmert tavaly nyári háborús lépéseit megfontolatlannak, elhamarkodottnak és hibásnak.

Még az is megtörténhet, hogy Olmert túléli a következő hónapokat. A nyár közepére viszont Vinográdék közzéteszik a háborús jelentés második, az eddigieknél is keményebb részét. Eddig csak a háború első öt „sikeres” napját elemezték, amikor egy éjszaka alatt sikerült a levegőből szétlőni a Hezbollah közép- és hosszútávú rakétaállomásainak oroszlánrészét. A sok-sok emberéletet követelő, ám tényleges eredményeket fel nem mutató hadjáratra csak ezután került sor. 

A mostani jelentés utal arra, hogy a bizottság következő jelentése még könyörtelenebbek lesz, még súlyosabb hibákat ró majd a felelősök terhére, és személyi ajánlásokat is tesz. Továbbra sem áll majd jogukban meneszteni a kormányfőt, de felszólítják őt és hadügyminiszterét, Amir Perecet a távozásra.

Az izraeli demokrácia történetében ritka, hogy ennyire eltávolodjon egymástól a politika és az utca világa. Izraeli kormányfő még soha nem volt annyira népszerűtlen, mint a székéhez görcsösen ragaszkodó Olmert. A közvélemény alaposan csalódott tavalyi választásában. A Saron alapitotta centrista Kadima az ország évtizedes bajainak rendezését igérte, a gázai egyoldalú kivonulás után újabb fájó áldozatokat, de cserébe hosszú távú rendezést a palesztinokkal. A koaliciós partner, a Munkapárt a szociális bajok megoldásával kampányolt, a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését hangoztatták, hiszen az utóbbi évtizedekben lebontották a jóléti állam egykori intézményeit, s tizszeressé vált a különbség a lakosság legalsó és legfelső tizedének jövedelme közt. Mindezek helyett Izrael első kudarccal végződő háborúja, majd a kormány hosszan tartó agóniája következett, megspékelve korrupciós és szexuális botrányok sorozatával. 

Olmert-ellenes tüntetés Tel-Avívban © AP

Olmert kormánya "bűnben fogant", írta a helyi sajtó némi túlzással, amikor kiderült, Amir Perecnek a pénzügyek helyett a honvédelmi, Saul Mofáznak, a harcedzett katonának pedig a megalázó közlekedési tárcát adta Olmert. Ezzel kikapcsolta fő riválisait, de a kamarillapolitika köreiben maradva bajba sodorta Izraelt. A Hezbollah minden bizonnyal többször is meggondolta volna emberrabló határsértését, ha mondjuk a kemény csapásairól hires Mofáz vezeti a hadsereget. Olmert és Perec személyében két dilettáns katona vitte háborúba az országot, s a légierőből jött Dan Haluc vezérkari főnök sem értett sem a gerrila harcmodorhoz, sem a szárazföldi hadviseléshez, bár magabiztosan igyekezett – mindenféle startégiai tervezés nélkül - egyedül irányitani a háborút. Mindezek eredményeként teljes volt a káosz Libanonban és a hátországban egyaránt, de eddig csak Haluc vállalta a felelősséget a történtekért januári lemondásával. Az izraeli közvélemény Amir Perecet és Olmertet is már rég a hatalom berkein kivül szeretné látni, de egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mikor kerül közelebb a Kneszet az utca népéhez. Az biztos, hogy sokáig nem kell várni a változásra. Olmert még legoptimistább bizalmasai szerint sem élheti túl politikailag a nyári Vinográd jelentést, kérdés hogy utána – vagy akár már a közeli napokban – újabb választásokkal vagy párton belüli hatalomátadással lesz-e új kormánya Izraelnek.

Az új választások igen könnyen maguk alá temethetik szőröstül bőröstül a Kadima pártot, s a Likud lehengerlő győzelmét, a már 99-ben megbukott Netanyahu visszatérését hozhatják. A Kadima talán még húzza néhány évig, feltéve, hogy sikerül a párton belüli személycsere, vagyis Cipi Livni, a karizmatikus külügyminiszter asszony  vagy a 80-as éveiben járó Simon Peresz átveszi Olmerttől az irányitást. Róluk elismerően irt a Vinográd bizottság, s népszerűségükkel meg lehetne menteni a Kadimát, elejét lehetne venni az új választásoknak. Kérdés hogy a pártot belülről feszítő ellentétek ezt lehetővé teszik. Akárhogyanis, Izrael  elvesztegetett egy évet: a lényegi kérdések, a palesztín rendezés, a szociális bajok orvoslása,  az oktatás halasztást nem tűrő reformja helyett helyben jár a kormány. Pedig sürget az idő.  

Shiri Zsuzsa/Jeruzsálem