Zentai Péter: Mekkora esély van arra, hogy önből hazája királya legyen?

Mohammed as-Senussi: Ez most nem aktuális kérdés.

AP

A legfrissebb események mindenesetre biztatást jelentenek a számomra.

Z.P.: Akkor mégiscsak úgy látja, hogy jók az esélyei?

M.a.-S.: Elnézést, de én nem magamról beszélek, hanem a hazámról. Engem pillanatnyilag csak az érdekel, hogy mikor ér véget a vérontás, ami a diktatúra végét is jelentené. Nagyon biztatónak tartom, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nemcsak, hogy elítélte Kadhafiékat, de a Nemzetközi Büntetőbíróság elé terjesztette a nép ellen elkövetett bűnök kivizsgálását. Az történik, amit szorgalmazok folyamatosan: a nemzetek összefognak az őrült diktátor megbuktatása érdekében.

Z.P.: Megvallom, az  Al-Dzsazíra tévének a napokban adott interjúja nyomán figyeltem fel önre. A tévében nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy helyénvalónak tartana-e hazájában külföldi katonai beavatkozást. Megkérdem én is: helyeselné-e, ha például a NATO, Amerika vagy néhány arab ország katonái együttesen vagy külön-külön megindulnának, és háborúval, bombázással vetnének véget a rémuralomnak?

M.a.-S.: Minden a körülményektől függ, meg kell várni az események alakulását, hogy milyen következményei lesznek a most bejelentett fegyverembargónak, a világ különböző részein található Kadhafi-vagyonok befagyasztásának.

Z.P.: De hogyan értékelné, ha külföldi katonák lepnék el hazáját?

M.A.S.: Minden a friss fejleményektől, a körülményektől függ.

Z.P.: Törökország, amely az egyik legfontosabb szereplőnek látszik az arab és a nyugati világ kapcsolatrendszerében, azon a véleményen van, hogy az embargó a líbiai népet sújtja, nem annyira Kadhafiékat. Jómagam pedig merek arra is gondolni, hogy az ilyen vákuumba képesek beférkőzni terroristák, például az Al-Kaida szervezet.

M.a.-S.: Erről nekem eltérő a véleményem. A líbiai nép szenvedését csak és kizárólag Kadhafiék diktatúrája okozza, a gyilkos gépezet megállításához külföldi segítségre van szükség, a nép ehhez kevés. Az Al-Kaida természetesen felütheti a fejét, de ennek megakadályozásában kivétel nélkül minden környező és távoli ország egyaránt érdekelt. Meggyőződésem, hogy a líbiaiak túlnyomó többsége nagyon is várta már a fegyverembargót, és várja Kadhafiék megbüntetését.

Z.P.: Sok szakértő szerint abból lehet még nagy baj a szülőhazájában, hogy nincs politikai alternatíva, közös célok mentén szerveződő, erős politikai ellenzék, amely képes lenne betölteni a hatalmi űrt Kadhafi bukása után. Szerintem talán éppenséggel az ön személye, a személye által szimbolizált monarchia helyreállítása lehet a megoldás kulcsa.

M.a-.S.: Ez az ön véleménye. És kétségtelenül sokan gondolják ezt hasonlóképpen.

Z.P.: És ön hogy gondolja? Hazatér?

M.a.-.S.: Tudom, hogy Bengáziban és más városokban is tízezrek lobogtatják a megboldogult Idrisz király által fémjelzett monarchia zászlaját. A tradíciókat leginkább őrző és a népi megmozdulásokban fontos szerepet játszó törzsi vezetők folyamatosan hívnak, bátorítanak, hogy térjek haza. Egyelőre azonban – mint jeleztem az előbb – addig nem érdemes a jövőről beszélni, amíg Kadhafiék még őrjöngenék és gyilkolják saját népüket. Ennek kell most véget vetni.

Z.P.: Jól érzékelem-e, hogy a monarchiák az arab világban jobban tartják magukat, mint a köztársaságok? Igazi nagy vérontások az utóbbi hetekben az elnöki rendszerekben: Tunéziában, Egyiptomban és főként Líbiában történtek, ezzel szemben az Emirátusok, Szaúd-Arábia, Kuvait nyugodtnak mondható. Marokkó és Jordánia is lényegében olyan királyságok, ahol igazi nagy zavargások nem törtek ki. Bahreinben a helyzet mintha kezdene lenyugodni. Persze tudom, hogy ezeknek a királyságoknak rengeteg a pénzük. Az olajból.

M.a.-S.: Líbiának is sok olaja van, ott is élhetnének sokkal jobban az emberek. De Kadhafi nem hagyta, mindent megtartott magának. Az említett monarchiák irányítói viszont – nagyon helyesen – igyekeznek reformokat végrehajtani, az utóbbi időben mind nagyobb tempóval és mind hatékonyabban. Ezek az országok belátható időn belül alkotmányos monarchiákká fognak változni, nyugati értelemben vett demokráciákká.

Z.P.: Más szóval a monarchiák igyekeznek elébe menni az eseményeknek. Ugye?

M.a.-.S.: Nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy az uralkodókat az arab világban valóságos tekintély veszi körül, néhol egyenesen népszerűek. Sehol sem figyelhető meg olyan lázadó mozgalom, amely a monarchiák megdöntését tűzné ki céljául. Ezzel szemben a korábbi monarchiákat puccsal megdöntő, önmagukat demokratikusnak nevező tisztek, akikből aztán államfők lettek, az elmúlt évtizedekben teljesen elszakadtak népüktől, és elnyomó diktatúrákat hoztak létre. Úgy tűnik, az arab világban a monarchiák inkább fejlődőképesek, mint a köztársaságok.